Ez lesz a Cayman-verő Lotus?

2017.10.22. 16:18

Leleplezte a legújabb különkiadású Elise-t a Lotus. A brit sportkocsigyártó ezzel a sorozat leggyorsabb darabját mutatta be – már ami az utcán is használható kiviteleket illeti. Az Elise Cup 260 erősen limitált szériás lesz.

Az újdonság alapját a kizárólag versenypályán bevethető Race 250 adja, de közeli a rokonság a Cup 250-nel is. Utóbbinál tíz lóerővel többet tud a 260-as – így 254 lovas teljesítményt préseltek ki a kompresszoros 1,8-asból. Igaz, 42 kilogrammal nehezebb is lett, 902-t nyom, de jóval nagyobb leszorítóerőt termel. Gyorsulása egy tizeddel jobb a 250-esénél: 4,2 alatt futja a nulla-százat, a végsebessége 243 km/h.

Míg a Cup 250-nél a karbonszálas elemek felárasak voltak, addig a 260-nál már többségük szériában jár, csakúgy, mint a másik modell számos extrája. Az aerodinamikát finomították, módosítottak az első légbeömlőkön, a nagy hátsó szárnyat pedig a 3-Elevenéből faragták át. Az azonosítást győzelmi koszorús dekor és a szárny két szélén elhelyezett Union Jack-matrica segíti.

A Porsche 718 Cayman GTS riválisának szánt Lotusért 59500 angol fontot kérnek, vagyis bő húszmillió forintot. 1,4 milliónyi pluszért kapunk titán kipufogórendszert, egymillióért szénszálas tetőt, 140 ezerért kéthangszórós, bluetooth-os hifit.