Jön a rendszámforradalom, teljesen megújulnak a táblák

Vágólapra másolva!
A parkoló autó például reklámüzeneteket jeleníthet meg, de alapvetően a könnyű újraregisztráció a digitális rendszámtábla előnye.
Vágólapra másolva!

Kaliforniában nemrég módosították a vonatkozó jogszabályokat, úgyhogy arrafelé

már digitális rendszámtáblákat, azaz e-papíros kijelzőket is lehet használni az autókon

a fémtáblákon kívül - írta az Automotor.hu.

A Reviver Auto nevű cég már be is mutatta az RPlate nevű termékét, amelynél azt tartják a legnagyobb előnynek, hogy a regisztráció megújításakor nem kell sorba állni a hivatalban, majd a matricát ráragasztani a rendszámtáblára, hanem egyszerűen, digitálisan intézhető mindez.

Persze ez csak egy kényelmi funkció, ezen kívül

szabadon változtathatja a tulajdonos rendszámtáblájának feliratát, például kedvenc sportcsapatának szurkolhat, vagy hazafiasságáról biztosíthatja a mögötte haladót.

Új funkció, hogy megállás után akár marketingüzenet megjelenítésére is alkalmas a digitális rendszámtábla – persze csak az illetékes hatóság jóváhagyásával ellátott képeket-feliratokat jelenítheti meg a kijelző.