Az Opel is csalhatott a dízelekkel, nyomozók forgattak fel mindent

Vágólapra másolva!
Házkutatást tartott a rendőrség az Opelnél a dízeljárművek károsanyag-kibocsátásának manipulálásával kapcsolatos konkrét gyanú miatt.
Vágólapra másolva!

A Bild beszámolója szerint az Opel 95 ezer, 2012-es, 2014-es és 2017-es évjáratú Insignia, Zafira és Cascada dízel modelljénél a motorvezérlő szoftver

meg nem engedett módon szabályozza az emissziós értékeket.

Az Opel és brit testvérmárkája, a Vauxhall tulajdonosa, a francia PSA csoport nem kommentálta a hétfőn publikált médiaértesüléseket.

Az Opelt nem sikerült elérni az értesülés kommentálására.

A Hessen tartományi nyomozó hivatal pedig csak egy "folyamatban lévő eljárás" tényét erősítette meg a dpa hírügynökségnek.

A berlini szövetségi közlekedési minisztérium már júliusban bejelentette, hogy kezdeményezte az Opel hivatalos meghallgatását három modelljével kapcsolatban. Értesülések szerint - más autógyárakhoz hasonlóan - a kipufogógáz-tisztítás manipulálása miatt.

Az Opelnek a minisztériumi meghallgatáson a kipufogógáz-tisztítás bizonyos üzemi helyzetekben történő kikapcsolásával szemben felmerült aggályokat kell tisztáznia. A motorvezérlő szoftver ugyanis

egyes üzemi helyzetekben, például alacsony motorhőmérséklet vagy alacsony fordulatszám esetén lehetővé teszi a kipufogógáz-tisztítás leállítását.

"A meghallgatás hivatalos lezárása előtt a kikapcsolási funkció legalitásáról nem nyilatkozhatunk" - jelentette ki akkor a minisztérium szóvivője.

Az autógyártók üzembiztonsági szempontokkal indokolják a motorvezérlő szoftverbe épített kipufogógáz-tisztítás kikapcsolási funkciót. Számos modellnél azonban kérdéses a kikapcsolási funkció indokoltsága.