Ilyen lehet az Alfa új sportkocsija

2019.04.02. 14:06

Az már a Fiat csoport tavaly nyári terveiből látszott, hogy dolgoznak a GTV utódján, ám erről nagyon kevés konkrétumot árultak el.

gtv sk

Annyi volt biztos, hogy a Giorgio platformra épül, akár a Giulia és a Stelvio, nyomatékvektorozó összkerék-hajtást kap és 600 lóerős motort vagy motorokat, ám a gyári vázlatból csak annyi látszott, hogy valamilyen BMW M4-szerűségre számíthatunk. Az olasz Alfa klub képén ennél valamivel több látszik, főként az autó hátsó kialakításáról.

Eszerint az autó stílusában sokkal inkább emlékeztet a 8-as BMW-re, mint az M4-esre: az utastér méretéből ítélve 2+2 üléses modellről lehet szó, ahol a két hátsó ülés legfeljebb gyerekeknek lesz elég tágas. Ugyanakkor látszik az igyekezet, hogy a forma ismét emlékezetes legyen, ne csak egy újabb kétajtós, ami keverhető a német konkurencia modelljeivel.

A pletykák szerint az autóba ugyanaz az 510 lóerős V6-os turbómotor kerül, amelyet a Giulia QV-ből már ismerünk, de hibrid hajtásrendszerbe kötve, így nő az összteljesítmény 600 lóerőre. A villanymotort tápláló akkumulátor pedig elég nagy lesz, hogy az autóval 50 kilométert meg lehessen tenni tisztán villanyautóként is.

Valószínű, hogy valamiféle előzetest már 2021-ben láthatunk a típusól, de a gyártás várhatóan csak 2022-ben indulhat el, vagy még később.