Világújdonságot vezetnek be az autósok korlátozásában

Vágólapra másolva!
A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) Londonban.
Vágólapra másolva!

Egy friss kutatás szerint

kétmillió ember, köztük 400 ezer gyerek

él a város olyan területein, ahol a levegő szennyezettsége meghaladja a törvényes határértéket - közölte a brit főváros polgármestere, Sadiq Khan.

2013 és 2016 között nem következett be jelentős javulás London levegőjének káros nitrogén-dioxid-szintjében, a város egyes területein pedig még rosszabb is lett a helyzet - ismertette a levegő minőségét elemző vizsgálat.

Az adatokat egy héttel azelőtt hozták nyilvánosságra, hogy London belvárosában bevezetik az ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ), ahová

a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett.

A King's College London (KCL) tanulmánya kimutatta, hogy amennyiben folytatódna a 2010 és 2016 közötti tétlenség a levegő nitrogén-dioxid-szintjével kapcsolatban,

193 évre lenne szükség arra, hogy a levegő szennyezettsége a törvényes határértéken belülre kerüljön.

Khan a KCL javaslatai alapján új irányelvekkel hat évre akarja csökkenteni ezt a folyamatot, tehát azt akarja elérni, hogy 2025-re a londoni levegő a szennyezési határértéken belülre kerüljön.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a hatalmában álló minden eszközt felhasznál a helyzet kezelésére a város busz- és a taxiflottájának modernizálásától a legnagyobb szabású monitorhálózat létrehozásáig.