HÚSVÉTI NEMZETKÖZI RALLYCROSS PARÁDÉ 2024
Áll a bál a vb-n, lázadnának a pilóták!
World Rally Championship
2016-02-17 17:41:13
Győri Kristóf
h i r d e t é s
Összes oldal:
681240815
Napi oldal:
90928
Jelenleg:
1034
Regisztrált:
0
kiemelt partnerünk :
Peugeot Magyarország

további partnereink :

Autószöv Gyöngyös

AutoDekor

BusLine

webshopunk :

duenShop.hu - a rallyongók boltja


Ahogy azt már korábban is megírtuk, nem volt könnyű dolguk a szervezőknek a Svéd-rali lebonyolításával kapcsolatban. A pályák állapota többnyire tragikus volt, a 21 szakaszból mindössze 12-t tudtak megtartani. De amit bevállaltak, az sem volt a topon.

Több pilóta is felemelte a hangját az ellen, hogy ilyen körülmények között kell versenyezniük, a leghangosabb ezek közül Sebastien Ogier volt, akinek a szavait kissé torzították a médiában, de a lényeg az volt, hogy a pályák jelentős része alkalmatlan a versenyzésre.
 
Azonban nem csak a címvédő francia volt elégedetlen, hiszen péntek reggel már odáig fajult a dolog, hogy reggel hat órakor egy megbeszélést tartottak a pilóták, hogy bojkottálják az első szakaszt, a Torsbyt és rögtön a másodikra mennek.
 
Ez végül elmaradt, ugyanis Hayden Paddon nem akart szembemenni a csapatával és nem egyezett bele a bojkottba. Az egész pedig azért történt, mert a versenyek főszereplői megunták, hogy a fejük fölött döntenek a promóterek, a szervezők és a világbajnokság vezetői és a rossz időjárási körülmények ellenére is versenyezni küldik őket.

"Azt gondoljuk, hogy nem normális dolog, hogy velünk nem egyeztetnek ilyen ügyekben." - kezdte Ogier, majd így folytatta. "A jövőben szeretnénk belefolyni ezekbe a döntésekbe. Ha mást nem, legalább egy pilóta hadd legyen jelen ezeken a találkozókon, aki képviseli az álláspontunkat."

A Svéd-rali végül gond nélkül lement a rövidített itinerrel, de Kris Meeke úgy gondolja, hogy ezzel nem lesz vége az ügynek. "Ezt az egészet (a pilóták egységesítését) egy kidolgozott formában kell végrehajtanunk. Ha elégedetlenek vagyunk, akkor meg kell teremtenünk a lehetőségét, hogy beszélhessünk velük. Nyilván nem akarunk ártani a ralinak, de készek vagyunk hasonló akcióra a jövőben."

A brit versenyző egyeztetett a nemzetközi szövetséggel (FIA) a Svéd-raliról, akik azt mondták neki, hogy a futam előtt egyeztessenek a problémákról. A gond ezzel csak az, hogy tavaly már felszólaltak a kiírással szemben az Ausztrál-rali előtt, de a véleményüket akkor is semmibe vették.

"Az ausztrál verseny előtt körülbelül 25 e-mailt váltottunk, az itiner kiadását követő három hónapban, de semmi változás nem történt. Aztán a távozáskor közölték, hogy jövőre ismét lesz három éjszakai szakasz." - folytatta Meeke.

A gond tavaly az volt, hogy a pilóták jelezték, hogy nagyon veszélyes abban a porban éjszaka autózni, de ezzel a szervezők kevésbé foglalkoztak. Ráadásul a citroen pilótája úgy érzi, hogy a reklám sokkal előrébb való, mint maga a sportérdek.

"Tíz éve még simán lefújták volna ezt a futamot, de most már a pénz ural mindent, úgyhogy az is diktál. Senki nem érti meg, hogy ha a szöges gumival szögek nélkül próbálsz menni, az egy k*ott rémálom. Azzal a tempóval, amivel megyünk, képtelenség közlekedni." - kelt ki magából a brit versenyző.

Befejezésül annyit tett hozzá, hogy érzése szerint bábok lettek, csak azért, hogy pénzt csináljon a szervezet. Több tiszteletet szeretnének a sportáguknak. Majd azzal zárta: "Ha Svédország képtelen havas futamot rendezni, akkor ide vissza nem jövünk!"

Forrás: autosport.com

Ez a blog most jelenik meg 3353. alkalommal
Share |
2016.02.11-14.
World Rally Championship 2016
Rally Sweden 2016
Svédország
hivatalos honlap
  
  
  
 
  
  
h i r d e t é s
11111
Fotóalbum címkék
Hírblog címkék
Hír címkék
Blog címkék
Videó címkék
H K Sz Cs P Sz V
181920 21 222324
25 26 27 28293031
0102 03 04 05 06 07
08 09 10 11 121314
15 16 17 18192021
2024.03.30-04.01.

részletes infóink

2024.03.28-31.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.04.12-14.

részletes infóink


b a j n o k s á g o k :

World Rally Championship 2024
European Rally Championship 2024
Országos Rally Bajnokság 2024
Országos Rally Sprint Bajnokság 2024
k e d v e n c e i n k
Rallylive.hu
CarsAndGirls.hu
AutoSportFoto.sk
CarStyling.hu
WRC magazin

s t a t i s z t i k á k