HÚSVÉTI NEMZETKÖZI RALLYCROSS PARÁDÉ 2024
Olimpiai bronzérmes ülhet a Polo WRC-be
World Rally Championship
2016-05-11 09:36:10
Győri Kristóf
h i r d e t é s
Összes oldal:
681108017
Napi oldal:
129612
Jelenleg:
1699
Regisztrált:
0
kiemelt partnerünk :
Peugeot Magyarország

további partnereink :

Autószöv Gyöngyös

AutoDekor

BusLine

webshopunk :

duenShop.hu - a rallyongók boltja

#1927

Nasser Al-Attiyah már több mint 10 esztendeje tagja a rali elit mezőnyének, de WRC-t eddig csak a 2012-es és 2013-as szezonban vezetett. Ez idén megváltozhat.

Eddigi legjobb eredménye egy negyedik hely Portugáliából és számtalan WRC2-es diadal. Ráadásul a kisebb kategóriát 2014-ben és 2015-ben is megnyerte. Azt már korábbról tudjuk, hogy a szezon jelentős részét kihagyja a 2015-ös Dakar győztes, mert a riói olimpiára készül lázasan.
 
Négy éve Londonban koronglövészetben szétlövéssel lett harmadik, így érthető, hogy most kicsit háttérbe szorult az autósport. De nem teljesen, hiszen már az ötkarikás játékok utáni időszakra is gondol a 45 esztendős sportőrült. Kitudódott, hogy Al-Attyiah egy Polo WRC ülésére vágyik. Márpedig a Qatar Holdingnak 17 százalékos részesedése van a Volkswagen csoportban, ez pedig jelentősen növeli a katari pilóta indulási esélyeit.
 
"Már beszéltem a Volkwagennel, hogy vezetni szeretnék egy Polo R WRC-t az ő irányításukkal." - kezdte Al-Attyiah. Majd így folytatta: "A második csapatukban szeretnék indulni, amelyben Andreas Mikkelsen is megy. Ha megkapom a lehetőséget, akkor a német futamtól kezdve mennék mind a hat versenyen a szezon végéig. Ha mégsem kapok zöld jelzést, akkor a WRC2 már nem különösebben érdekelne, úgyhogy tartalékolnám a pénzt a következő szezonra."

Ugyan a WRC2-t hanyagolná, de a versenyzést nem. Tervei szerint ugyanis folytatná a közel-keleti ralibajnokságot, ahol az idei első futamot már megnyerte hazai pályán. Ráadásként a hosszú távú versenyeket is felveszi a programjába, ha nem sikerülnek WRC-s álmai.

Forrás: motorsport.com

 

 

Ez a blog most jelenik meg 3286. alkalommal
Share |
  
  
  
 
  
  
h i r d e t é s
11111
Fotóalbum címkék
Hírblog címkék
Hír címkék
Blog címkék
Videó címkék
H K Sz Cs P Sz V
181920 21 222324
25 26 27 28293031
0102 03 04 05 06 07
08 09 10 11 121314
15 16 17 18192021
2024.03.30-04.01.

részletes infóink

2024.03.28-31.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.04.12-14.

részletes infóink


b a j n o k s á g o k :

World Rally Championship 2024
European Rally Championship 2024
Országos Rally Bajnokság 2024
Országos Rally Sprint Bajnokság 2024
k e d v e n c e i n k
Rallylive.hu
CarsAndGirls.hu
AutoSportFoto.sk
CarStyling.hu
WRC magazin

s t a t i s z t i k á k