Az elrontott Jazz - Honda City teszt

A második generációs City kategóriákkal szebb az elődjénél
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Elvileg minden autós újságíró elfogulatlan, egyik márka felé sem húz a szíve. Mondom, elvileg. A gyakorlatban a szerkesztőségen belül is vannak táborok, bár abban talán mindannyian egyet értünk, hogy a Honda jó autókat gyárt. A Jazz még ennél is nagyobb összefogást teremtett, hiszen szinte mindannyian előszeretettel ajánljuk ismerőseinknek a Honda kisautóját. A kategória egyik legjobb járműve, ha nem a legjobb.

Persze néha születnek olyan anyagok, amelyek a Honda iránt érzett megbecsülésünket tagadják. Ilyen például Koncz kolléga Insight-tesztje, amely komoly aggályokat fogalmaz meg a Honda hibridjével szemben. Szegényt nem tudom hibáztatni, hiszen ez a nagy zöld technika annyira nyugdíjas, hogy még a lassan hatvanéves édesapám is elaludna benne. Csak olyan emberek élvezhetik, akik egy folyamatos fogyasztási versenynek fogják fel a közlekedést. Nekik fel sem tűnik majd, hogy padlógázon sem gyorsul sokkal jobban, mint egy csiga. Ja, és nagy spórolós vezetés közben sem fogyaszt sokkal kevesebbet, mint más társai.

Itt van például a City, amely orra alapján tiszta Insight, sőt a méretei is hasonlóak. Ugyanaz az 1,33-as benzines van benne, csak éppen kereken száz lóerősre felhúzva. A próba kedvéért ezzel is mentem egy pár órát úgy, ahogyan az Insighttal tudtam menni, és alig volt fogyasztás-eltérés. Persze biztosan létezik olyan tartomány, ahol már az Insight sokkal jobb, de úgy élő ember nem vezet.

A jól ismert 1,3-as motor már száz lóerős, de csak nagyon kipörgetve érződik az ereje

Éppen ezért én a Cityre szavazok, ami valljuk be, az elődhöz képest egy formai remekmű. Nem volt nehéz, hiszen a korábbi Cityn szemléltettük, hogy mi a leggroteszkebb baki az autógyártásban. Ennyire nem lehet kisautót elrondítani azzal, hogy rátesszünk egy puttonyt, de a japánoknak mégis sikerült (igaz, a Renault-nak is). Az a hátsó túlnyúlás még ma is meglep, ha meglátom. Az újdonság ehhez képest ugrás egy másik dimenzióba, bár barátnőm szerint még ez is aránytalan.

Az új Cityről a teszt alatt nem tudtam eldönteni, szép vagy sem. Ez a kisebbik baj. Azt sem tudtam eldönteni, hogy jó vagy sem. Az új modell ugyan két centiméterrel nagyobb az elődnél, de mégsem ettől jobb, hanem a kilenc centis tengelytáv-növekedéstől. Ettől már alaposan nőtt a hátsó lábtér, és a térkínálat mindenhol több mint megfelelő. A csomagtartóba is nehéz belekötni, hiszen több mint 500 literes, vagyis ez egy tökéletes választás lehetne kiscsaládosoknak. Sajnos mégsem tudom leírni azt, hogy mindenki rohanjon a legközelebbi Honda-kereskedésbe, mert itt a tökéletes kisautó. A Jazz alapjai pedig remek lehetőséget kínáltak ugyan, de nem éltek vele.

Hátul a fejtér méretébe lehet csak belekötni

A motorja ugyan alapjárat közelében csendes, és alacsony fordulaton erősnek tűnik, de utána nem történik semmi, csak a hangja erősödik. Mostanában egyre több ilyen lufimotorral találkozom, amelyik egy bizonyos gázállásig meglepően jó képet alkot magáról, de az első komoly gyorsításnál kipukkad. Atomjaira szétpörgetve már egészen jól megy, csak ilyenkor már a motorhang is elég tolakodó. Sőt, már autópálya-tempónál is zavaró, ami elég nagy hiányosság, hiszen ezzel azért messzebbre is utazna a kedves vásárló. Talán a fogyasztás az erőforrás egyik erénye, hiszen nyolc liternél többet nem tudtam letuszkolni a torkán, pedig igyekeztem.

A futómű is csak addig élvezetes, amíg sima úton haladunk, a magyar utakkal kevésbé van kibékülve. Kis pattogás, kis bizonytalanság, és bizony én hallom a futóműből jövő zajokat is. A kormányzás érzésre egy kicsit túl puha, a váltó pedig nem annyira tökéletes, mint a korábbi Jazzé. Ezt furcsálltam is, hiszen a motor-váltó elvileg ugyanaz. A féke rendben van, zavart viszont, hogy felárért sem rendelhető ESP.

A kategórián belül jónak nevezhető a minőség

Érdekes mindez, hiszen nem tudta ugyanazt az érzést kiváltani belőlem, mint az alapjául szolgáló Jazz. Ezt is egészen jól összerakták, valóban tágas, de nem ugyanaz az érzés. A felszereltsége elég jó, hiszen még USB csatlakozó is volt a hifihez, de összességében mégsem éreztem azt a minőséget, kidolgozottságot, tökéletességet.

Azt gondoltam, hogy még így is elég jó ahhoz, hogy lenyomja a konkurenseket, amelyek szintén nem túl erősek. Igazság szerint még egyetlen olyan olcsó kisautó szedánban sem ültem, amiből kiszállva elkapott volna a birtoklási vágy, de egészen mostanáig azt hittem, hogy az új City lehet ilyen. Tévedtem.

Majdnem négymillió forintos alapárával drágának számít

No nem azért, mert a City egy nagyon rossz autó, de nem nyújtja azt a többletet, amitől egy Jazz jobb mondjuk egy C3-asnál, Fabiánál, vagy Micránál. Kétség kívül jobb autó, mint mondjuk a konkurensek közül a Renault Thalia, de sokkal több mint egy millióval drágább is. Gyakorlatilag nem egy bajnokságban játszanak, igaz a Thalia kisebb is. Az a baj, hogy csaknem négymilliós alapárával az alsó-középkategóriát ostromolja, miközben annyira nem kivételes vétel. Egy SX4 Sedan helyett a Cityt venném, de a Fiat Linea sokkal jobb motorral is kijön ennyiből.

Nehéz dió, főleg azért, mert ennek a kategóriának a vevőköre általában nem szán négymilliót egy 1,3-as autóra. Még akkor sem, ha a City hihetetlenül jó lenne. Sajnos még ezt sem mondhatjuk el róla: inkább csak erősebb az átlagnál, jóval drágábban.