Az évtized legfontosabb Fordja

2019.04.02. 17:30

Észak-Amerikában és Európában lényegében egyszerre váltják a Kuga-Escape párost. Az aktuális Focus műszaki alapjaira épülő újdonság inkább magas tetővonalú személyautó, mint SUV, de valószínűleg ez passzol leginkább a vásárlók igényeihez.

Ahogy a Focus, a Kuga is tágasabb lett a modellváltással: közel kilenc centit nőtt a hossza, 4,4-et a szélessége 2-t a teneglyávja, viszont a tető alacsonyabban húzódik két centivel. A formaterven az látszik, hogy ugyanazon ötletek alapján rajzolták, amelyeket a Focuson már elsütöttek, csak az arányokon változtattak. A Kuga nem tűnik önálló egyéniségnek, inkább csak egy nagyobb szabány-Fordnak, de alighanem felmérték, hogy ennél nem is nagyon kell több a közönségnek.

Műszaki szempontból azt emelték ki, hogy háromféle hibrid hajtással is kapható lesz a típus. Készül egy 48 voltos enyhe hibrid a kétliteres dízelmotor 150 lóerős változatával. Ezen felül egy hagyományos, avagy öntöltő hibrid és egy konnektros hibrid is készül, ezekbe 2,5 literes, Atkinson ciklus szerint működő négyhengeres szívó benzinmotor kerül a nyolcfokozatú automata váltó és a villanymotor mellé. Az összteljesítmény mindkét esetben 225 lóerő lesz, a legfontosabb különbség annyi, hogy a plugin változatba 14,4 kWh-s akkucsomag kerül, amivel akár 50 kilométert is elmegy tisztán villamos üzemben.

Az európai kivitel ezen felül kétféle dízellel – egy 1,5 literes 120 lovassal és egy 2 literes 180 lóerőssel – illetve két 1,5 literes, turbós benzinessel, egy 120 és egy 150 lóerőssel lesz kapható. Amerikában az Escape kap egy 250 lóerős kétliteres turbómotort is, de valószínű, hogy ez az európai kínálatból már kimarad.

A Ford számára jelenleg ez talán a legfontosabb modell: Európában és Észak-Amerikában egyaránt ettől várhatják az eladások növekedését – odaát már csak azért is, mert a személyautókat lassan teljesen eltűntetik a kínálatból.