Bűvös kocka a Merkur-telepről – Lada 2104 kombi teszt

Lada 2104 veterán
Elődje, a 2102-es, azaz a kereklámpás kombi is ugyanilyen arányokkal bír. Az 5 col széles kerekekre 165 R13-as gumiabroncsokat húztak a gyárban, most is ilyeneken fut
Vágólapra másolva!
A rendszerváltás előtti időszak legnépszerűbb kombija volt a 2104-es típus, amelyből ma már alig akad ép példány – elhasználták őket családi mindenesként, tanyára járáshoz vagy munkásautónak. Ez az autó a ritka kivételek egyike, ráadásul nem is KGST-belpiacra, hanem nyugati exportra szánt kivitel.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas években, azaz a lépcsőshátú autók korszakában csak a kombi változatok adták meg azt a variálhatóságot, amit a mai ötajtós kompakt modellektől és egyterűektől, illetve SUV-októl várhatunk. Mivel ezekből lényegesen kevesebbet gyártottak, mint a klasszikus szedánokból, emiatt sokan tülekedtek értük. A Trabant volt a legolcsóbb a puttonyos mezőnyben, a Wartburgot szintén kedvező ára és hatalmas raktere miatt kedvelték, viszont a népszerűségi lista élén a Lada aktuális szériái álltak.

Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán

Először az ezerkettes 2102 érkezett meg hozzánk 1972-ben, majd azt 1985-ben váltotta a 2104-es, ami a 2105-ös számozású szedánra (kocka-Ladára) épült. Az hozzátartozik a történethez, hogy

a régi-új típus már 1984-ben szériaérett volt,

és a Szovjetunió országaiban egy évvel később el is kezdték árulni, nálunk viszont jelentős tételben csak 1986-tól forgalmazta a Merkur, majd a rendszerváltás után még nagyobb számban a Hungarolada.

Nagy kincs az ötödik ajtó és a ledönthető ülés

Ha megnézzük a két típust, látszik, hogy a szovjet mérnökök ragaszkodtak a már bevált megoldásokhoz, így a far kialakítása ugyanolyan, csak itt a 2015-ösnél megjelent, szögletes, sarkos lemezekkel találkozunk. Ahogy a kereklámpásnál, a 2104-esnél szintén egyedi, más modellnél nem alkalmazott hátsó lámpákat vetettek be, ám a kor követelményeihez igazodó, széles világítófelület miatt a csomagtér nyílása az övvonal alatt keskenyebbé vált. Így nem lehet ugyanolyan széles tárgyakat betenni, mint a 2102-esbe.

Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán
Lada 2104 veterán

Maga az ötödik ajtó mindkét modellnél hasonló szintig emelkedik fel, és a rakodóperem magassága sem mutat eltérést,

viszont itt az elődénél mélyebbre nyúlik a hátsó szélvédő.

A kombi karosszéria a farrészen és a hosszabb tetőn túl abban tér el a négyajtós 2105-östől, hogy más a hátsó ajtók ablakvonala, tankja és pótkereke a csomagtér padlója alatt utazik, továbbá hátsó üléspadját (ami sajnos nem osztott) le lehet hajtani.

Innen jól látszik, milyen szabályos hasábforma a csomagtartó, igaz, a rugótornyok némileg szűkítik a teret. A hátsó pad összehajtogatása nem bonyolult művelet Forrás: Retro Mobil

Először az ülőlapot buktathatjuk előre, majd annak helyére lefekszik a támla. Az ily módon kialakult padló teljesen vízszintes, ennek és a síkokkal határolt oldalfalaknak köszönhetően nagyon könnyű megpakolni a puttonyt. A Merkur 1988-as autóvásárlási kézikönyve 630 literes alapértéket említenek (feltehetően tetőig pakolva), a teljes kapacitás pedig 1200 liter, nem csoda, hogy kereskedők, zöldségesek, szobafestő brigádok is előszeretettel használták a kocka kombit.

Exportos kiegészítő a nagy méretű, német gyártmányú külső tükör is – sokkal jobb vele a tájékozódás, mint a kis felületű gyárival Forrás: Retro Mobil

Tiszta nyugat: megjelent a hátsó ablaktörlő

A klasszikus Ladákat csak felületesen ismerők általában annyit tudnak, hogy készítették a kereklámpást és a kockát. Ám a rendkívül hosszú gyártási időszak alatt

számos kisebb-nagyobb változtatást véghez vittek a gyárban,

sőt, az is számított az egyes modellek kialakításánál, hogy nyugati vagy keleti piacokra készültek. Hozzánk például csak 1987 végén, 1988 elején jöttek olyan változatok, amelyek hátsóablak fűtéssel és hátsó ablaktörlővel kényeztették a használót, és jó szolgálatot tettek téli vagy esős napokon.

Ugyanilyen a műszerfal a 2105-ben is. A burkolat teteje habosított műanyag, menet közben nem zörög vagy nyikorog a panel. A vékony karimára jól jön a huzat Forrás: Retro Mobil

Az automata hátsó biztonsági öv, a kalaptartó és a hozzá tartozó, a hangszórókat befogadni képes oldalsó burkolat pedig a kilencvenes években jelent meg a hazai típusoknál. Jó kérdés, hogy akkor mit keresnek ezek az extrák az itt bemutatott, a togliatti üzem futószalagjáról 1987 tavaszán legördült példányon? Nos, ez úgy lehetséges, hogy autónk belga exportra készült (erről tanúskodik a típustáblája is), csak éppen valamilyen okból itt maradt nálunk.

A 2424 mm-es tengelytáv a mai kisautókra jellemző, a hasmagasság viszont szabadidő-autós. A hátsó oldalüveg csereszabatos a kereklámpás kombiéval Forrás: Retro Mobil

Baranyi Lajos, a kombi jelenlegi (második) tulajdonosa azt mondja, egykor

felbukkant itthon kílmás 2107-es és automata váltós ezerötös is,

pedig azokat is a nyugati piacra szánták; valószínűleg azért maradhatott itt néhány „exportos” modell, mert valamilyen minőségi probléma adódott velük, ám nálunk (vagy éppen a többi szocialista országban) ezekkel is simán el lehetett adni őket.

Igazi időkapszula 1300-as, kevés kilométerrel

A korallpiros 2104-es egyébként teljesen gyári, felújítatlan állapotú, fennmaradt dokumentumai és órája szerint is mindössze 49 ezer kilométert futott, és valószínűleg azért maradhatott meg ilyen klassz állapotban, mert 20 évig egy szuterénben állt. Ennek oka, hogy első gazdája a csípőműtétje után már nem tudott vezetni, az autó viszont a szívéhez nőtt, így garazsírozva megtartotta.

Jellemző hiba volt, hogy kiszakadt a helyéről a gumi ajtóbehúzó – itt hibátlan az összes. Zsebet csak az első ajtókon találunk Forrás: Retro Mobil

Valódi időutazás a hosszas pihenő után gondosan felkészített Lada, ráadásul azon túl, hogy kívül lényegében makulátlan, belül is újszerű. A barna műbőr kárpitok, valamint a szintén barna, vaskos szőnyegek mind hibátlanok,

az egybeöntött műanyag ajtópaneleken se találunk hibát.

Még a csomagtér is érintetlennek tűnik, valószínűleg sosem cipeltek vele cementes zsákot vagy muskátliföldet.

Eredeti, ahogy a gyárból kijött. Az 1,3-s szíjas motor több eleme – a blokk, a hengerfej, az öntött alumínium szelepfedél – eltér a láncos változatokétól, de más a dugattyúk kialakítása is. Az utóbbiak tetején kialakított zsebek megakadályozzák, hogy vezérműszíj-szakadáskor a szelepek beleverjenek a dugókba Forrás: Retro Mobil

Benézve a géptérbe is remek állapotot látunk, a csak erre a sorozatra jellemző, szíjas vezérlésű motor jellegzetes ladás hanggal, de a láncos 1,2-es vagy 1,5-ös rokonainál csendesebben ketyeg. Természetesen nem hagytuk ki a próbakört a korallpiros kombival. Ezalatt megtapasztalhattuk, hogy az ülések a korszakra jellemző módon nem túl kényelmesek, oldaltartásuk pedig egyáltalán nincs. Emiatt és a csúszós műbőr huzat okán kanyarban érdemes a tetőkapaszkodókban fogódzkodniuk az utasoknak.

Lakott területen kívülre elkelne az 5. fokozat

Az ülés-kormány-pedál távolság nem minden testalkathoz ideális, és a váltókar is eléggé előre került, így leginkább nyújtott kézzel érjük el. Bal kézzel indítózunk, és

lelkesen kel életre az 1,3 literes, 65 lovas, szíjas vezérlésű motor,

ami kellő lendülettel viszi az üresen kicsit több mint egytonnás karosszériát. Baranyi Lajos azt mondja, a 2104-2105-ös sorozat váltói a legjobbak a klasszikus Ladáké közül, élvezetes kapcsolgatni a precíz négyfokozatú szerkezettel.

Vízhőfokmérő, tankszint- és töltésjelző, valamint 160-ig skálázott kilométeróra tájékoztatja a sofőrt. Fordulatszámmérőt csak a 2103, 2106 és 2107 szériába szereltek Forrás: Retro Mobil

Ehhez nem is gyártottak ötgangost, viszont a nálunk a kilencvenes években megjelent 21043-as, vagyis 1,5 literes, láncos motorral szerelt típus idővel olyan váltóval jött. A négyes hátránya, hogy 100 km/óránál már 4000 körül jár a fordulatszám, emiatt elég nagy a hangzavar a kabinban. Az elöl kettős háromszöglengőkaros, hátul merev tengelyes, tekercsrugós futómű otthon érzi magát a magyar utakon, kellemesen rugózva fut át a kisebb és nagyobb kátyúkon is, ráadásul zörgés, kopogás sem hallatszik a kerekek irányából.

A lámpatörlő nem a nyugati exportmodellek kiváltsága volt, viszont hamar leszerelték őket, mivel minden egyes ablaktörlésnél bekapcsoltak, és gyorsan fogyasztották az ablakmosó folyadékot Forrás: Retro Mobil

Aki vezetett már Ladát, nem lepődik meg a kormány nehézkességén, ráadásul a volánt sokat is kell tekerni. A hidraulikus kuplungot izmos vádlihoz tervezték,

a tárcsa-dob alapú, szervós fékrendszer átlagos képességű.

Persze mindezekért nem haragszik az ember, örül, hogy egyáltalán utazhat még egy ilyen parádés állapotú példányban. (Riválisairól, a Dacia 1310 TX Breakről és a Wartburg 1.3 Touristról a linkekre kattintva olvashat).

Műszaki adatok - Lada 2104 (1987)

Motor: négyhengeres, vízhűtéses, OHC-vezérlésű négyütemű benzinmotor elöl hosszában beépítve. Egy felülfekvő vezérműtengely szíjhajtással, hengerenként két szelep. Öt helyen csapágyazott főtengely, acélblokk. Kéttorkú, esőáramú karburátor. Hengerűrtartalom: 1294 cm3. Teljesítmény: 65 LE, 5600/perc fordulaton. Nyomaték: 93 Nm, 3400/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó, egytárcsás, hidraulikus működtetésű száraz kuplung. Hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elöl független, kettős háromszög-lengőkarral és tekercsrugóval, hátul merev tengely és tekercsrugók. Hidraulikus lengéscsillapítók. Kétkörös, hidraulikus, szervorásegítéses fékrendszer, elöl tárcsa-, hátul dobfékek. Globoidcsigás kormánymű.

Felépítmény: ötajtós, ötszemélyes, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4128 x 1620 x 1446 mm. Tengelytáv: 2424 mm. Fordulókör átmérője: 11,2 m. Üzemanyagtank: 45 l. Saját tömeg: 1020 kg. Megengedett össztömeg: 1475 kg.

Végsebesség: 135 km/óra. Gyorsulás 0-100 km/h: 18,5 s. Átlagfogyasztás: 7-9 l/100 km.

Még több veteránteszt a Retro Mobil áprilisi számában: