Pontok és győzelem Brnóban

Vágólapra másolva!
A hétvégén a csehországi Brnóban rendezték meg a Ferrari Challenge versenysorozat következő futamait. A magyar Warm Up Racing két pilótával és két Ferrari F430-assal állt rajthoz a megmérettetésen, meglehetősen nagy sikerrel.
Vágólapra másolva!

Fotó: Körber László [origo]

A historic-futam egyik kedvence: Ferrari F40 LM


A brnói pálya meglehetősen technikás: három hosszabb, lejtős egyenes is található rajta, ahol kemény féktávot kell venni. Az aszfaltszőnyeg fel-le ível, az utolsó negyede pedig erős emelkedővel kombinált cikk-cakk.

Péntek reggel még csak szemerkélő, déltől pedig szakadó eső boldogította a versenyzőket. A mostoha körülmények ellenére a magyar kontingens remekül teljesített. Spitzmüller Csaba alaposan kamatoztatta ralis tudását, és mind a tesztet, mind a szabadedzést megnyerte. Csapattársa, Válint Tibor délelőtt negyedikként végzett, de délutánra javított teljesítményén és feljött Spici mögé a második helyre. A bajnokság éllovasa, a francia Jean-Marc Bachelier a negyedik helyen zárt a svéd Frodig mögött. (Pénteki tudósításunk itt olvasható.)

Másnap reggel megváltozott az időjárás. A hűvös, 13-15 fokos hőmérséklet megmaradt, de eső nem esett. A Warm Up Racing szerelői változtattak egy keveset a futóművön, majd útjára bocsátották a két pilótát az időmérő edzésre. Mivel mindegyik versenyző meghatározott számú gumigarnitúrával rendelkezik, Válint Tibor úgy gondolta, csak pár gyors kört tesz meg, így marad új slick abroncsa a délutáni és a vasárnapi versenyre. Összesen négy kört teljesített az 5403 méteres pályán, és a hazai Jaromir Jirgala mögött a második helyre kvalifikálta magát. Spitzmüller küzdött a fékkel, a megtett nyolc kör alatt csapattársa mögé, a harmadik helyre autózta be magát. A bokszban kiderült a hiba oka. Le kellett cserélni a Ferrari F430 Challenge első féknyergeit és betéteit. A bekoptatására nem volt idő, így ez a feladat a délutáni verseny első pár körében várt a magyar ralibajnokra.

Fotó: Körber László [origo]

Spitzmüller látványosan és eredményesen autózott egész hétvégén


Az égiek délután is megkímélték a csapadéktól a résztvevőket. Két óra után pár perccel a Ferrari Forma-1-es istálló tesztpilótája, Marc Gené bemutatózott a pályán, és megtett néhány igen gyors kört egy Ferrari F430 Scuderiával. Nem egyedül ült a sárga gépcsodában, minden esetben megautóztatott egy-egy szerencsést.

A pályára meglehetősen sok néző kilátogatott, hogy élőben nézze meg a hétvége első Ferrari Challenge versenyét. A rajtrácsról 15:00-kor gördült ki a majd 500 lóerős Ferrarik mezőnye a hasonszőrű biztonsági autó mögött. Mivel minden rendben találtatott, a kör végén kijött a safety car, és elkezdődhetett a száguldás.

Az első körben a cseh éllovas hibázott, amit Válint Tibor kihasznált és átvette a vezető pozíciót. Közben Spitzmüller Csaba keresgélte a féktávot a vadonatúj fékeivel, ez egy pozíciójába került. Az élboly négy versenyzője egész versenyen szorosan egymás mögött maradt, csak a pozíciók változtak.

Fotó: Körber László [origo]

A teljes szerviz utáni csendélet. Jan Danis 141-es rajtszámú Ferrariját alaposan rendbe kellett hozni az időmérő előtt


Válint a hetedik körig élen állt, ám ekkor a francia Claretonnak sikerült megelőznie. Ezután a másik francia, Bachelier tartotta nyomás alatt. A tizedik körben a bajnokság éllovasa Válintot és honfitársát is megelőzte, és átvette a vezetést. Válint rákapcsolt, és szorosan Clareton mögött haladva kereste az előzési pontokat, miközben csapattársa szorosan követte őt. A 12. körben jött el az előzés ideje. Felzárkózott az élen haladó Bachelierre, de nem sikerült megelőznie, sőt a negyedik helyről előretörő Spitzmüller Clareton után rajta is átverekedte magát, és feljött a dobogó második fokára. Válint Tibor harmadikként ért célba és ő is felállhatott az emelvényre.


Ferrari Challenge Európai Shell Kupa 1. versenyének eredménye:

1.Jean-Marc Bachelier Motor/Piacenza
2.Spitzmüller Csaba Warm Up Racing
3.Válint Tibor Warm Up Racing



Ragyogó napsütés melengette a rajtrácson felsorakozott, lenge öltözetű lányokat. Rájuk is fért, hisz a levegő hőmérséklete épphogy elérte a 15 fokot. A pilóták is jobban örültek ennek az időjárásnak. A motorok jobban harapnak, mint melegben, és a tapadás is kielégítő. Nem volt kérdéses a Pirelli slickek használata, csak a guminyomáson kellett állítani némileg.

Remekül sikerült a rajt a magyar fiúk számára. Spitzmüller maradt az élen, Válint Tibor pedig az első kanyarban javított egy pozíciót, majd a következő körben ismét egyet, így már a dobogós, harmadik helyen száguldott. A második körben végül a francia Claretont is megelőzte, és feljött csapattársa mögé másodiknak.

Fotó: Körber László [origo]

Klasszikus belső, korához képest túlműszerezett Ferrari 500 MD TR


A negyedik körben azonban meghibásodott a Ferrarija: eltűnt a hajtás, így fel kellett adnia a versenyt. Az autót a rendezők bezárták a Parc Fermébe, így csak tippelni lehet, hogy mi okozta a bajt, de többen az egyik hátsó féltengely törésére tippelnek. A Warm Up Racing főhadiszállásán, Budapesten kiderül majd.

Közben Spitzmüller rótta a köröket, és hatalmas előnyt autózott ki Claretonnal szemben. Még a Pirelli Kupában versenyző Vasilievet is utolérte, és megelőzte látványos manőverrel. Az utolsó előtti körben akkora sebességgel ékezett a célegyenesbe, hogy kicsúszott a murvás részre, de rutinosan megfogta az autót és nem zavartatva semmitől, száguldott tovább a győzelem felé.

Spitzmüller a hétvégén 39 pontot szerzett, amivel a 11. helyről felugrott a 6. pozícióba a bajnokságban. Válint Tibor 16 ponttal gazdagodott, így őrzi második helyét, 16 ponttal lemaradva a Bachelier/Mallegol párostól. A harmadik helyen a svéd Frodig, negyediken a francia Clareton, míg ötödik helyen a német Gelf áll.

Fotó: Körber László [origo]

Újabb futamgyőzelem a Warm Up Racingnek. Egy-egy első, második és harmadik hellyel zárták a hétvégét


A bajnokságban a 283 pontos Stradale Automobile mögé felzárkózott a Scuderia Praha, harmadik a Warm Up Racing 238 ponttal.

A következő összecsapás szeptember végén, a spanyolországi Valenciában lesz, ahol a bajnokság állása alaposan megváltozhat. A Warm Up Racing csapat és pilótái biztos ezen lesznek.


Ferrari Challenge Európai Shell Kupa 2. versenyének eredménye:

1.Spitzmüller Csaba Warm Up Racing
2.Stephane Clareton Stradale Automobile
3.Frank Gelf Eberlein Kassel



A Ferrari Challenge Európai Shell Kupájának állása:

1.Jean Marc Bachelier Motor/Piacenza 172 pont
Yannick Mallegol Motor/Piacenza 172 pont
2.Válint Tibor Warm Up Racing 156 pont
3.Magnus Frodig Formula Automobile 126 pont
6. Spitzmüller CsabaWarm Up Racing 83 pont



Az [origo] Ferrari Challenge rovata a Warm Up Racinggel együttműködésben készül.