Sikerult gep melle jutnom itt spanyolorsyagban bar ekezetek nelkul. Jol hangzik igy a verseny remelem sikerul indulnunk rajta, es bizom benne hogy sokan leszunk.
Véglegessé vált, hogy a tavalyi formában kerül megrendezésre a június 26-i nagyvelegi verseny! Tehát, kör(ök) a településen, majd ezt követően haladunk tovább Bakonycsernye irányába.
Továbbá egyeztetés alatt áll, hogy, az erre a versenyre leadott minden nevezésből 1.000 Ft-ot eljuttatunk az árvízkárosultak javára. Amennyiben ezzel kapcsolatban bárkinek bármilyen ötlete van, szívesen vesszük, akár itt, akár mailen, vagy telefonon!
Nehéz szülés volt eljutni addig, hogy válaszoljak, de végre sikerült
Laci! A következő verseny június 26., Nagyveleg. Ma este volt testületi ülés, ezért nem lehetett eddig biztosat tudni. Ezen belül kétféle verzió lehetséges, az egyik - ahogy tavaly először - néhány kör a faluban és úgy ki Bcsernye felé. A másik - ha megkapjuk - a hosszú verzió, tehát Nagyveleg innenső oldala is a széles aszfalttal, amin eddig még csak R1 ment. Az első biztos, a második egyelőre csak opció.
Zsófi! Sajnos naptárral egyelőre nem szolgálhatok, ami biztos, hogy a második futam júni 26., Nagyveleg, a harmadik, júli 31. (mindkettő aszfalt). További, esetleges régi-új, vagy teljesen új helyszínekről is tárgyalunk, így azokra időpontokat csak megállapodás után tudok mondani.