Kedves peti81, massi_tdi, farzan, tengi, rallyska és a többiek!
1. Nem a kritika fáj, hanem a hangnem. Sokan közületek, akik most itt a monitor és billentyűzet előtt ócsároljátok az Ezerjó Kupát nem is olyan régen még vígan söröztetek-boroztatok-pálinkáztatok jó baráti viszonyban a rendezőkkel. Azt gondolom, azok után, hogy családunk a házába és az életébe is beengedett benneteket, az a minimum, hogy olyan hangnemben szóltok a fórumhoz, ami senki számára nem sértő.
2. Lehet nyugodtan az én torkomnak is ugrani, mondván, nem sok versenyen voltam jelen mostanában - de egy dologban jobban ismerem a helyzetet mint bármelyikőtök: az én családomról van szó. Igen, előfordul, hogy apu nem kedvesen és türelmesen beszél veletek, ahogy velünk sem mindig, de aki ismeri, tudhatná már ennyi év után, hogy nem kis feszültség van rajta minden verseny előtt-alatt és ezt Ő így kezeli - talán rosszul, de akkor is.
3. A versenysorozat nem a haszonról szól, ahogy eddig sem arról szólt, így semmi szükség a fenyegetőzéseitekre, hogy majd mentek máshová - hát kérem: ez egy szabad ország, mindenki ott versenyez, ahol akar. Az Ezerjó Kupa célja indulása óta az, hogy a benzingőzzel megfertőzött fiatalok ne az autópályán éljék ki a sebesség iránti szenvedélyüket, hanem egy zárt pályán, ahol senkit nem veszélyeztetnek.
4. Talán észrevettétek, hogy az elmúlt napokban senki nem szólt részünkről a fórumhoz: ennek nem a sértettség az oka elsősorban és nem is az, hogy "nem bírjuk a kritikát" - egészen egyszerűen arról van szó, hogy ha valaki valamire az életét teszi fel - márpedig az Ezerjó Kupa ilyen nekünk, főleg Apunak, akkor az, ami itt folyik napok óta, olyan, mintha a kést forgatnák a szívében.
Ismétlem, NEM a kritikáról van szó! Tisztában vagyunk vele, hogy a LÉTEZŐ versenyszabályzatot fel kellett volna tenni a honlapra (ami mellesleg most készül, mert az eddigi egyszerűen kezelhetetlen) - meglesz még az évad indulása előtt.
Arról van szó, hogy sok esetben huszonéves taknyosok minden tisztelet nélkül szidnak valamit, ami akkor indult, amikor ők még azt sem tudták, mi az, hogy gázpedál.
A régiek pedig külön szégyellhetik magukat, ha felveszik a kesztyűt és képesek mindezzel azonosulni.
Részemről/részünkről ennyit.
Az ÉPÍTŐ JELLEGŰ kritikát kérem e-mailben:
ttodori@t-online.hu (úgyis gép előtt lóg mindenki, úgy tűnik).
Találtam 2003-as Ezerjó kupás végeredményt... Mostaniak közül mentek: Rábl Tiba, Pusztai Fecó, Tamás Andris, Szabó Zsolti, Tengi Atti, Jámbor Laci, Oberling Atti, Benkő Jani. Ez murvás verseny volt.
Igen ez a mai világban nehéz. Ha nincs pénzed semmid nincs.Hiába a kapcsolat, előbb-utóbb neked is adnod kell valamit.. És ha valaki más jön, és több pénzt igér, akkor övé a lehetőség! Nehéz nehéz....
Balázsom, teljesen igazad van! Kíváncsi vagyok a többiek véleményére is! Ha valamin változtatni kell a jó cél érdekében, akkor változtatni kell. Bár, sok esélyt nem látok rá. Voltak már ígéretek...
Nos, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy pl.: Farzan, Tengi, és jómagam is többnyire ezrjó versenyeken megyünk. Sőt, én eddig 5 év alatt csak egyszer voltam más sorozat rendezvényén. Éppen ezért, azt hiszem mindannyian szívünkön viseljük a sorozat múltját, jelenét, és leginkább jövőjét!
Én igazából szinte sosem szólok-szóltam hozzá a fórumhoz, csak olvastam. Most azonban megfogalmaztam néhány észrevételt, amit mellesleg korábban pl.: kis Tibinek is elmondtam.
Hogy miért jutottam erre a pontra? Azért, mert szeretem az Ezerjó kupát, szeretek benne versenyezni, de úgyérzem, hogy változások nélkül sokáig már nem biztos, hogy fogok. Tudom, hogy ha én nem versenyzek többet ezerjóban, vagy nem annyit mint eddig, azzal nem veszít semmit a sorozat a sportértékéből, viszont veszít egy nevezési díjat, ami azért lehet, hogy nem teljesen mindegy.
Éppen azért tettem szóvá az észrevételeimet, hogy esetleg feltűnjön, hogy van min változtatni, mert már a kemény mag is felbomlóban van. Tehát a jószándék vezérelt, és nem hiszem, hogy Tibiéket meg kellene védeni, mert komoly felnőtt emberek, akik egy sorozatot üzemeltetnek, tehát el is tudják mondani a meglátásaikat, és meg is tudják védeni magukat.
Ahoz pedig amit észrevételeztünk, pl. a szabályok hiánya, kétség sem férhet. Ezt látnia kell mindenkinek.
Lehet, hogy régen, amíg egy sorozat volt, vagy max kettő, addig mentek így a dolgok, de manapság már sajnos nem, és én azthiszem Tibiék is jobban örülnek annak, ha szólunk, hogy mi nem tetszik, mintha egyszerűen továbbálunk.
Gondolom ők is, mint felelős rendezők, ugyanúgy felvállalják a sorozatukkal kapcsolatos negatív kritikákat a nyílvánosság előtt, mint a versenyek utáni pozitív kritikákat. Sőt, ha egy sorozatot rendezek azzal felvállalom, hogy kapok majd pozitív, és negatív kritikákat is!
Ha igazak a hírek, akkor több új pályán (ami már nagyon szükségeltetik) törik a fejüket, és az eddigi legjobb ezerjó kupát ígérik. Éppen ezért azt hiszem, hogy ha kicsit is felelősen gondolkodnak, akkor az itt leírt negatívumokat is átgondolják, kijavítják, és beépítik a 2011-es év terveibe, és megvalósításába. Akkor pedig nem a mag fog fogyni, hanem még gyarapszik is, és tényleg lehet egy jó év!
Hogy miért nem személyesen mondjuk, és miért a nyílvánosság előtt? Mert azt hiszem többed magammal már ezeket a dolgokat sokszor mondtuk el személyesen, de változásokat sosem tudtunk elérni. Viszont mivel szeretjük ezt a sorozatot változást szeretnénk a sorozat érdekében.
Tibiék pedig mindig azokra voltak mérgesek, akik a pálya széléről írták meg a véleméynüket (pedig az övéké sem kevésbé fontos mint a versenyzőké), de most a versenyzők egy része is hozzászólt, magam részéről pedig törzsgyökeres ezerjós!!!
Viszont ezek után már nem szándékozom, hanem kíváncsi vagyok változik-e valami, vagy épp lassan elhal az egész...
Tisztelettel: Szücs Balázs
Nem a szokásos magyar mentalitás beszélt belőlem, csak elmondtam a személyes tapasztalatomat. Remélem hogy a negatív kritika nem sérti a T. Rendező lelkét. A negatív kritikából is lehet tanulni, és lehet hogy meg is érné. Akkor talán nem csak a MAG maradna az Ezerjóban, hanem új emberek is csatlakoznának ehhez a Családhoz. Nem akartam senkit bántani.
Üdv
Sziasztok! Sajnálkozva nézem beindult a jó magyar szokás! Szitkozodunk,kritizálunk,hergelünk MI MAGYAROK! Tudomásom szerint a rally nem kötelezö sport az ember életében,így ha nekem nem tetszik valami nem veszek részt benne! Miért nem tudunk összefogni MI MAGYAROK? Örüljünk hogy van a környezetünkben egy olyan személy ki nem kis energival megteremti szórakozásunkra a lehetöséget így inkább segitsük Tibiéket! A három harmadik helyezés végeredménye robbantotta ki ezt a helyzetet ha jól emlékszem igaz? Légyszives kérjétek ki az érintettek véleményét is mielött bármit is kritizáltok. Volt nekem is problémám,észrevételem a versenyeken és érdekes mindig kulturált emberekhez mérten megbeszéltük Tibibával és egyszer sem éreztem amit többen is leírtok. Igaz nem vagyunk egyformák szerencsére! Meg azért az oldalt elnézve a MAG mellettetek van T.Tiborok! Üdv:Z.Lackó Ja és még egy fontos:Ha valaki jobb rallyt tud szervezni a kritizálok köréböl akkor rajt meglehet mutatni!!!!!!!!
peti81. kár a gőzért! úgyse érdekli mit mondasz neki... ha már többen is ezen a véleményen vagyunk mint te, akkor az már gáz... NEM??? kíváncsi volnék az arcára, ha a konkurencia itt rendezne egy sokkal biztosabb korrektebb sorozatot, és többen is átmennének oda. akkor lehet, hogy szegény piros - fehér trabi, Tibibácsinál nem 31-es rajtszámmal, hanem 10-sel menne... bár, őnála is volt bibi az utolsó versenynél. ha jól tudom, valami félre értés miatt bukta el a kategória 1. helyet... :( tényleg sokan átmentek más sorozatba vagy osztályba tőle... nem érdekli abszolút...
Nagy gratuláció az eredménylista alapján az
Oberling-Varga (Swift N1) párosnak, az abszolutban
elért második helyezéséhez.
Ismerve a széria Suzi képességeit ez szerintem
óriási eredmény. Gratulálok mégegyszer hozzá!
Más:
Látod Öreg (Tody) a régiek is jártatták a szájukat,
meg volt azokkal is gondod bőven, de ezek a fiatalok...
még szemtelenek is!