Egy kicsi terenyei igazság!
Ami a fenti cikkben van,szép és jó,és hogy van egy ember aki a nézőknek szeretne kedvezni,és semmiből előhozza a pályát,és megépíti nem is kevés összegért,amiért elismerésem érte!
DE!!!
Igaz ami igaz,az első kör (ami 3 forduló volt MÉG) nagyon látványosra sikerült,autó autó után,izgalom,és annál nagyobb adrenalin!
Aztán jött minden negatívum elő ahogy kell!
HOGY MI IS???
Egy pár dolog a cikkből,és az igazság!
1,
"Az út 90%-ban kész van, még az áteresztőkkel dolgozunk, ugyanis új áteresztőket csinálunk, ami azért szükséges, mert elég mély ez a rész, és a hegyről a csapadék ide folyik le. A korábbi út alatti áteresztő pedig el volt dugulva - ezt is Elek Pisti vette észre - úgyhogy ezt a hibát is kiküszöböltük"
- Akkor a salakos rész végén miért az úton folyt át a patak?
Miért nem lehetett a kijáró részt a patak után már ha így van kővel (nem salakkal) leteríteni,és mondjuk nem süllyedtek volna tengelyig a kocsik el,és nem hagytak volna időt el azzal míg kiebickélnek a nyomvályúban?
2,
"Akkor te már elégedett vagy a kisterenyei körgyors állapotával?
Most már egy egész jópofa pálya kerekedett ki belőle. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól meg lehet csinálni! Én már a felében is kiegyeztem volna"
-Lehet,csak akkor biztosítani kellett volna azt is,hogy két (legalább ORB) lefutás között lesimítják a salakot,meg talán le is hengerelik,akkor talán elfogadható lett volna mind sebességben mind a versenyzők tekintetében az út!
Mert a második körre az lett belőle,hogy nem is 3x fordultak hanem már csak 2x,és inkább OFF-ROAD szintű pálya,és aki bevállalja az nyer,de kap is az autó rendesen,aki meg elbénázza az meg bukik sokat,mert nem mindenki több tízmillióból gazdálkodik ha az autója szétmegy!
3,
"Egy belépőjegy volt, amin ez áll: "VIII. Mogürt-Salgó Rallye gyorsasági szakaszaira, ifjúsági belépőjegy, 20 Ft" Zárójelben pedig még oda van írva, hogy: "Hozzájárulás a rendezői költségekhez"."
-Jó legyen,de az akkori 20Ft nem arányos a mai 1000-rel,de legyen!
De akkor hol a HELL támogatása,és akkor miért akkora mellénnyel reklámozza magát,mert egyértelmű reklám,erre már ne sajnálja azt az 5 milliót amit leszurkoltak érte az ottani rendezők!
Hanem tegye magát rendesen oda a verseny mellé ebben is még jobban,ha egyszer a nevét adta!
4,
"fel fogunk állítani a kisterenyei körgyorson 3 beléptető pontot - ami be is van jelölve a térképen. Ezeken a nézői pontokon - a verseny végén - le lehet adni mindenkinek az aznap "megtermelt" és összegyűjtött szemetét. Ha odahozza valaki és lerakja arra a pontra - akár egy nejlonszatyorban, akár egy zsákban, ami az övé volt - akkor ezért cserében én mindenkinek fogok adni 2 db "alkoholos energiaital"-t."
- Ezt ki kell mondani,nevetséges,és 100%-ban nem így volt!
Mindenhol a helyi erő tagjai bamba arcát kellett bámulni,akik mit sem tudtak a dologról,és a jegyszedők már jóval a "verseny vége" bejelentés előtt garantálom előbb leléptek onnan,mielőtt meglincselnék őket a dühös nézősereg!
Úgyhogy annyit mondhatunk,hogy mi nem szemeteltünk az erdőben,és majdhogy nem örömmel gyűjtöttük a miénket össze,de az egészet így majd össze keresgélhetik a parkolóban!
Tanulság:
Pár ember próbált jó versenyt alkotni,de a rendezőség elgagyizta a dolgot,nem foglalkozva az időközben fellépő problémákról,és minek volt pl. ott a helikopter,meg a több tucat pályabíró,akire ugye a nagykutyáknak nem kell hallgatni S.tarjánban,hogy míg ott jó jégesős zuhany van/volt,addig nálunk kint kis mutatóba eső,és a 3 körre pedig hétágas napsütés közel távol egy felhő nélkül!
Arra pedig nem foghatják,hogy narancssárga riasztás van kiadva,mert ugye a rendezőségnek van telefonja,és miért is van a Országos Meteorológiai Szolgálat,ha ők kb. 10 perces pontossággal tudnak szolgálni az időjárással kapcsolatban.
Az meg mindenki egyéni dolga,ha elveri időközben az eső,benne van a pakliban,ételt sem osztanak ilyen alapon ingyen a pálya szélén!
Én ezek után azt tudom mondani,hogy ha jövőre még egyáltalán lesz ez a verseny,és ez a szakasz,akkor figyeljenek jobban a dolgokra,és a szemükkel lássák a dolgok időközbeni alakulását,ne a monitort bámulva a 100-200km-ről jövő fals adatokat,és gondolják meg a belépőjegyet,nem 10-20 ember volt csak úgy bent jegy nélkül,hanem lehet több 100!
És ha kiadjuk a pénzt,mert mi barom jóindulatúak vagyunk,akkor meg azt kapjuk amit írnak előzetesben,ne pedig 1x 3 kört,aztán 2 kört,majd semmit,nem ezért mentünk és fizettünk!!!