A tréning autó valóban ugyan olyan festésű volt, és szerencsére azzal szervizeltünk, így átkerült a hátsó ajtó és a lökhárító, így kívülről sértetlennek nézet ki. Átragasztottuk a Rally táblát . ennyit a csodáról. Mi bizonyítottuk be ,hogy nem történt csalás, mert a műanyaghátsó lökhárító alatt ott volt a kb 20 centire benyomott hátfal
" indultam a ’79-es Bükk-Kupa Rally-n, ahol csodát láttam! A Répáshuta-Felsőtárkány gyorsasági hajnalban indult, csúsztak az utak és az első helyről rajtoló Ferjáncz el is esett a Renault 5 Alpine-nal. Én nyolcas rajtszámmal indultam és még láttam, ahogy lejön az összetört Renault a pályáról. Csodák csodájára tíz perc múlva a következő gyorsasági rajtjában Ferjáncz Attila már ott állt egy hibátlan versenyautóval. Kiderült, hogy volt egy ugyanolyan tréningautója, amin szintén ott volt az egyes rajtszám. Hiába bizonyították be, hogy csalás történt, a Volán SC vezetői elintézték, hogy töröljék azt a szakaszt, így Ferjáncz itt is győzni tudott. "
Itt némi autótörés volt bizonyosan, de a sztori többi része nálam 'több sebből vérzik', kíváncsi lennék ti mit hallottatok, mit gondoltok erről.
Van bennük valami az tény,de egy aszfalt futóművel és felkészítve a legszebbek a rallye autók.Igaz a jó minőségű murván a leglátványosabb az autózás.Meg én murván jobban szeretek versenyezni.
Régebben már jártam ezen az oldalon, de akkor valamiért nem sikerült megnéznem itt egy régi filmet és valahogy elfelejtődött nálam...most megvan a ma esti program
historyfun!
Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt már akkor is létezett sőtt a DVTK stadionnál volt körverseny is. Ha nem gond és nem ütkozik kifogásba én adok neked egy címet. A lap működtetője sok segítséget tud adni abban biztos vagyok kérdezd a fórumon meg Pistát(kipufogót)
http://ztvmotorsport.hu/
Meg tudnátok mondani a kép lapján hogy ez melyik gyorsaságin készült ?
Túrás Wartburg, annyit tudok, hogy csak 3 gyors volt a túrásoknak. Varbó, Bányahegy és .... ?
Jut eszembe, a Néphadseregben a teherautókon, BRDM-en PSZH-kon is volt ilyen lámpa.
Engem sikerült nagyon átverniük, végig azt hittem majd Nyugatnak megyünk, 'oszt közbe meg Kenya lett volna a főcsapás iránya ?
Mint nézőt kedves emlékek fűznek a helyszínhez a korabeli versenyek hangulata megmaradt szépemlékeimben kár, hogy tragédiával zárult a legutolsó esemény.(boros vidéken élek ott ahol a királyok borát termelik nekem az égetett szeszes italok erősek de majd csak megbirkózok vele )
fiat131abarth!
Hááááát nem erre a magyarázatra számítottam.
(amúgy jól hangzik )
Csupán arra céloztam, hogy Miskolc felé gurúlnak, mert hogy
Garadna épp' az ellenkező irányban van.
Azt hiszem ennyi erről elég, legközelebb a helyszinen "tájékozódunk" valami jóféle házipálesszel.
A globális tájolást próbáltam pozicionálni a földrajzi helyszinek nagyléptékű megnevezésével. Természetesen tudom hol van/volt a rajt, de az a hely nehezen határozható meg olyan jellegzetes természetes vagy mesterséges tereptárgyak megemlítésével, amelyeket az ország távolabbi tereűletein létezők is be tudnak azonosítani.
fiat131abarth! Meg vagyok nyugodva, nem csak én bakizok!Most légy szives, az első mondat második felét gondold ujra. összejön az előbb utóbb
(most nagyon gonosz vagyok?)