Már korábban lehetett pletykákat hallani arról, hogy Mads Ostberg kikacsint egy kicsit a világbajnokságról, tegnap azonban hivatalossá vált.
A norvég vb-menő a csillagok együttállásának és rengeteg kanári-szigeteki pénznek köszönhetően rajthoz áll március 10-12 között a Rally Islas Canariason.

Érdekesség, hogy Ostberg ezt megelőzően soha nem versenyzett még Európa-bajnokságon, úgyhogy elképzelése nincs, hogy hogyan közelítsen felé. Egy dolog biztos, hogy az RMC csapat autójával fog menni, egy R5-ös Fiestával.
"Bíztam benne, hogy mondasz nekem róla valamit" - válaszolt a jelenlegi vb-harmadik arra a felvetésre, hogy mit tud az Eb-ről? "Tényleg nem sok elképzelésem van róla, hogy kik vannak ott és mire számíthatok majd." - tette hozzá.
Majd elárulta, hogy minden versenyen, ahol elindul természetesen nyerni szeretne, de a kanári-szigeteki futammal kapcsolatban nem tudja mire számítson. Nagy segítségére lehet újdonsült navigátora Ola Floene, aki már kétszer is megmérette magát ezen a futamon Andreas Mikkelsennel korábban. Ráadásul 2012-ben második helyen végeztek.
Ugyan az első aszfaltos futam a világbajnokságon majd csak augusztus végén lesz, Németországban, azért ez egyfajta felkészülés is arra az útburkolatra. "Jó, az tény, hogy csak három-négy hónap múlva kezdünk aszfalton, de mindig hasznos egy kis időt eltölteni ezen a borításon. Ez egy nagyon fontos szakasza az idényemnek, úgyhogy ez egy kiváló esély a felkészülésre."
Az RMC Fiesta egy 2015-ös R5-ös, de a norvég pilóta elmondta, hogy már elkezdte rágni a csapat fülét, hogy keressék meg a megfelelő alkatrészeket, ahhoz hogy R5 Evo-t varázsoljanak belőle.
Az biztos, hogy izgalmas lesz Ostbergnek egy megterhelő Mexikó-rali után azonnal autóba ülni a Kanári-szigeteken, de nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mire lesz ott képes. Jelenleg egy negyedik és egy harmadik hellyel összetettben a bronzérmes pozícióban van a világbajnokságon.
Forrás: autosport.com, Mads Ostberg facebook oldala