|
|||||
h i r d e t é s
|
#1649
Meghatározó dátum január 27-e a brit tuningcég életében. David Richards és Ian Parry ekkor kezdte el írni az autósport történelem könyvének egy fejezetét.
Egészen 1984-ig kell visszamennünk, ha meg akarjuk keresni, hogy mégis mikor kezdte hódító útját a világ autósportjának egyik legmeghatározóbb cége. A két "agytröszt" David Richards és Ian Parry ugyanis ekkor állt össze, hogy közös munkába fogjanak. Richards addigra már begyűjtött egy világbajnoki címet, Ari Vatanen navigátoraként és komoly tapasztalattal bírt a közel-keleti rali-bajnokság szervezésében. Olyannyira sikeres volt szervezőként, hogy az aktív versenyzéssel fel is hagyott a vb-cím megszerzése után. Három évvel később - 1984-ben - megházasította a Rothmanst és a Porschét és megalapította a Prodrive-ot.
A siker nem is váratott sokat magára, hiszen 1984. január 27-én, Saeed Al-Hajrival a Porsche volánja mögött megszerezte első győzelmét a tuningcég, a Katar-ralin. Mondani sem kell, hogy ez volt az első esemény, amin rajthoz állt a csapat. Ezzel meg is alapozták hosszú évek sikersorozatát. Még ebben az esztendőben szerepelt a csapatnál a tragikusan fiatalon elhunyt szupertehetség, Henri Toivonen, aki egy makacs hátsérülés miatt "csak" második lett az Európa-bajnoki végelszámolásnál, szintén egy porsche 911-el. ![]()
Ahogy az már megszokott volt Richardséktól, ebben az évben sem vártak sokat az első futamgyőzelemre. A rali-világbajnokság ötödik állomásán, a Korzika-ralin egy bizonyos Bernard Beguin ült a volán mögé, hogy győzelemre vezesse a Prodrive BMW-t. Az első győzelem Korzikán: 1990-ben nem csak Magyarországon, de a Prodrivenál is rendszerváltás volt. A BMW-t elhagyták és teljes mértékben a Subarura fókuszáltak, egészen 2008 decemberéig. Ez volt a csapat legsikeresebb időszaka, hiszen három világbajnoki címet is szereztek a csillagos márkával. '95-ben Colin Mcrae, 2001-ben Richard Burns, rá két évre pedig Petter Solberg. A subarus időszakot megköszönhetjük az 555 márkájú dohányterméknek, amely segítségével örökre beleégett a retinánkba a gyönyörű autók fényezése. David Richards azonban nem csak a rali miatt volt népszerű. A pályaversenyzésben szintúgy hatalmas sikereket ért el. Ráadásul Forma-1-es csapatvezető is volt a British American Racingnél, amelynél Jenson Button is megfordult. Természetesen Richards hívó szavára.
Az eleinte néhány főt foglalkoztató cég mára meghatározó szerepet tölt be az autósportban és más iparágakban. A fejlesztéseken, újításokon ma már 500 fő dolgozik Banburyben.
"A Prodrive ma messze sokkal nagyobb, mint ami volt abban az apró műhelyben Silverstoneban 1984-ben. Akkor elfértünk mindannyian egy ebédlőasztal mellett. Ma már egészen más természetű dolgokkal is foglalkozunk, ez a mi erősségünk. Abban biztos vagyok, hogy a jövőben is a versenyzés lesz a fő csapásirány és abban is, hogy a mostani fejlesztéseink jelentősen különbözni fognak a jövőbeliektől." - utalt a folyamatos fejlődésre a Prodrive elnöke, David Richards.
Az elmúlt 30 esztendő áttekintésére itt egy tökéletes fotó a csapattól.
Ez a blog most jelenik meg 1499. alkalommal
címkék: prodrive
![]() |
h i r d e t é s
asi, balogh jani, boroznaki tibi, bujdos miki, drift, duen, esztergom, evo, fabia, grepton, herczig norbi, itiner, king of europe, mafc, miskolc, mitsubishi lancer, murva, n4, rallyracing, rte, s2000, skoda, turi tomi, wald4tel, wrc
|
![]() ![]()
s t a t i s z t i k á k |