Lappi tükörsimán nyert az ír ERC futamon
ERC
2014-04-20 13:47:29
Győri Kristóf
h i r d e t é s
Összes oldal:
621595020
Napi oldal:
186939
Jelenleg:
1174
Regisztrált:
0
kiemelt partnerünk :
Citroën Magyarország

további partnereink :
duenShop.hu - a rallyongók boltja
AutoDekor
BusLine

Amennyire nagy csata volt pénteken Írországban, annyira lett sima Esapekka Lappi győzelme a szombati nap végére. Kimondottan nagy szerencse volt ez a finn srácnak, aki idén már a második győzelmét gyűjtötte be az ERC-ben. Korábban Lettországban diadalmaskodott a szélsebes murván, ezúttal pedig a repkedős aszfalton nem akadt ellenfele. Ez is mutatja tehát sokoldalúságát.

Lényeg a lényeg, hogy a pénteki nap még elég kiélezett csatát hozott Lappi és Craig Breen között. Az első nap korai szakaszában még Kevin Abbring is közel volt a tűzhöz, de a 208 T16-osának a hűtője nem bírta a megpróbáltatásokat. Szóval a nap végére a hazai pályán küzdő Breen nem ledolgozhatatlannak tűnő 12.6 másodperces hátrányt gyűjtött össze, ráadásul az utolsó három szakaszt aznap megnyerte.

Ennek megfelelően kezdhetett bele Breen egy napfényes szombati napba. A jókedve azonban hamar elszállt, ugyanis a reggeli 13 és fél kilométeres gyorson előjött nála is ugyanaz a probléma, ami csapattársánál, így már csak napfürdőzéssel üthette el a szombati napjának hátralevő részét. Nagyon elkeseredett, hiszen szeretett volna bizonyítani hazai pályán.

Lappi pedig köszönte szépen a lehetőséget és közel két perccel megnyerte az ír futamot. "Igazán őrült egy hétvége volt. Büszke vagyok a pénteki teljesítményemre, amikor fel tudtam venni a tempót a helyi fiúkkal. Szombaton viszont leginkább túlélő futam volt a végéig, miután Breen kiesett reggel. Ez az első igazi győzelmem aszfalton, és az eddigi legjobb győzelmem."

 A festői környezetbe elhelyezett gyorsasági szakaszokon a skoda örömét Sepp Wiegand tette teljessé, aki az utolsó három szakaszon akkorát robbantott, hogy több mint 10 másodperces hátrányát előnnyé kovácsolta az ír Barrable-el szemben és befutott az ezüstöt érő pozícióba. A fordos ír végzett tehát a harmadik helyen. Mögöttük viszont óriási szakadék volt. Több mint 5 percet kapott a negyedik Consani, hatot az ötödik Simpson, míg a fronthajtású DS3 R3T-vel versenyző Mckenna lett a hatodik több mint 10 perces hátránnyal.

Mckenna eredménye azért is figyelemre méltó, mert ő volt az egyike Bessenyey ellenfeleinek. A hazai pálya előnye egyértelműen mellette szólt, igazán nem lehet Zoliékat felelősségre vonni, hogy miért is nem verték őt agyon. A civices magyar páros a második napon már egészen ihletett formában versenyzett, hiszen többször is mentek második időt a kétkerekesek között. Végül a negyedik helyen végeztek a kategóriában, míg 10. helyen abszolútban.Vizin Laci bácsi legjobb ideje egy abszolút hetedik helyre volt jó. Ezt a második napon sikerült nekik teljesíteni. Végül egy jóízű autózással a 13. helyen végzett abszolútban Zsíros Gabival az oldalán.

Szenzációs pályákon, kiváló hangulatú versenyt tudtak le az ERC mezőnyének pilótái. Lappi győzelmével átvette a vezetést a pontversenyben, míg Breen visszaesett a második helyre. Az ifjú orosz Gryazin a harmadik. Az ír futam után végre - Bessenyeyék tizedik helyének hála - elmondhatjuk azt is, hogy megszületetett az első magyar pont az idei ERC bajnokságon. Gratulálunk!

Ez a blog most jelenik meg 1650. alkalommal
Eddigi hozzászólások (0)  • Új hozzászólás írása
Share |
European Rally Championship 2014
Circuit of Ireland Rally 2014
Írország
hivatalos honlap
  
  
  
 
  
  
h i r d e t é s
Fotóalbum címkék
Hírblog címkék
Hír címkék
Blog címkék
Videó címkék
H K Sz Cs P Sz V
21 22 23 24 252627
2829 30 01020304
0506 07 08 09 1011
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
2022.11.25-28.

részletes infóink

2022.12.01.

részletes infóink

2022.12.03-04.

részletes infóink

2022.12.03.

részletes infóink

2022.12.10.

részletes infóink

2022.12.10-11.

részletes infóink

2022.12.11.

részletes infóink

2022.12.27-29.

részletes infóink


b a j n o k s á g o k :

World Rally Championship 2022
European Rally Championship 2022
Országos Rally1 Bajnokság 2022
Országos Amatőr Rallye Bajnokság 2020
k e d v e n c e i n k
Rallylive.hu
LADARACING.hu - Őrület ez...
Félelem Nélkül...
Lakihegy Rádió - FM 107MHz
Útonállók
CarsAndGirls.hu
AutoSportFoto.sk
CarStyling.hu
GYMKHANA
WRC magazin

s t a t i s z t i k á k