|
|||||
h i r d e t é s
|
#1674
Andreas Mikkelsenrõl általában az a kép van az emberekrõl, hogy teliszájjal vigyorog, bármi is történik. Kedélye mindig jó és piszok gyorsan képes közlekedni. Ékes bizonyíték erre 2011-es és 2012-es IRC gyõzelme. Azonban azt már kevesen tudják, hogy idáig nagyon rögös út vezetett. Kezdjük rögtön a gyermek Mikkelsennel. A kis Andreas szerencsés csillagzat alatt született, hiszen kölyökként amit kiejtett a száján, azt megkapta. Saját elmondása szerint ha síelni kezdett, hat pár lécet kapott, ha motorozni támadt kedve, kapott egy motort. Aztán így volt ez a ralival is. 16 esztendõsen már a sportág közelében volt. Életrajzi filmjében õszintén elmondja, hogy érzése szerint rengeteg tehetség van a világon, de nem mindenkinek adatik meg a lehetõség, hogy ezt kiaknázza. 2008-ban az addig szárnyaló karrierje kis híján zsákutcába futott. Elfogyott a pénzük. Ekkor jött a csapathoz a menedzsere, egyben jó barátja Erik, aki segítséget nyújtott az akkor mindössze 18 esztendõs fiúnak. A saját módszereit érvényesítette a norvég tehetségen. Az addig versenyképes autókkal versenyzõ Mikkelsent visszaültette egy alap versenyautóba, amellyel bebizonyította, hogy mekkora tehetség õ valójában. Ekkor azonban megtörtént a baj. 2009 szeptemberében, a norvég bajnokság egyetlen aszfaltos futamán, a Rally Larvikon indult Mikkelsen egy A-s Subaruval. Minden rendben ment, amíg nem jött egy eldobós bal kanyar. Az autó elemelkedett a levegõben és keresztben sodródott a következõ bal kanyarba. Ott egy hatalmas csattanással álltak meg és mindenfelé kiabálást hallottak. "Ekkor már nagyon-nagyon rossz érzésem volt" - árulta el Mikkelsen. Kiderült, hogy az ütközésben elsodort egy 10 esztendõs kislányt, aki a helyszínen életét vesztette. "Nem hittem el, nem tudtam mit tegyek. Ekkor jött oda a navigátorom, aki arrébb hurcolt, hogy rendezni tudja az ott kialakult helyzetet. Késõbb ismét odajött a navigátorom és mondta, hogy a gyermek édesanyja beszélni szeretne velem. Nagyon féltem, mert nem tudtam mit akar. Azt hittem, hogy bántani fog, de amikor odamentem hozzá, megkaptam a világ legnagyobb ölelését és azokat a szavakat, amik miatt én ma még mindig versenyzem." Ezt követõen elment a temetésre, amely nagyon nem volt könnyû számára. Végül a gyermek édesapjával is kapcsolatban maradt, aki szintén arra buzdította, hogy folytassa. Ekkor ugyanis koránt sem volt biztos abban, hogy ismét megkockáztassa azt, hogy elkövesse ugyanezt a hibát. Végül maradt és minden megváltozott. Megkereste a Skoda 2011-ben. A szezonja nagyon nehezen indult (kiesés a Montén, majd újabb hibák), nem sok hiányzott ahhoz, hogy vége legyen a nemzetközi karrierjének. Aztán jött a Sata Acores rali San Miguel szigetén, ahol újraértékelte az egész kapcsolatát a ralival. Ezen a futamon második helyen végzett, majd ezt követõen kezdett futamokat nyerni. Végül IRC-bajnok lett. És 2012-ben újra. Az autóival jó barátságban van. Az elsõ bajnoki címe megszerzése elõtti utolsó néhány kilométert folyamatos könyörgéssel fejezte be. Imádkozott az autóhoz és jól tette, mert a kis hölgy nem hagyta cserben. Merthogy Mikkelsen, mint oly sokan, nõként tekint az autójára. Hogy a Volkswagenre mennyire, azt nem tudhatjuk, de hogy jó a kapcsolata vele, az egészen biztos. Bár a 2013-ra betervezett dobogó ugyan nem sikerült, de rögtön 2014-ben teljesítette. Idén még szeretne a gyõzelemért harcolni, ezt pedig a csapata engedélyezte neki. 2015-re a célja a világbajnoki cím. Az autó adott, az elszántság úgyszintén és a képességei megvannak hozzá. Lehet, hogy elõre aláírhatjuk a sikerét? Ha kiváncsi vagy a filmre, ITT megnézheted: Ez a blog most jelenik meg 4134. alkalommal
Eddigi hozzászólások (0)
• Új hozzászólás írása
|
h i r d e t é s
asi, balogh jani, boroznaki tibi, bujdos miki, drift, duen, esztergom, evo, fabia, grepton, herczig norbi, itiner, king of europe, mafc, miskolc, mitsubishi lancer, murva, n4, rallyracing, rte, s2000, skoda, turi tomi, wald4tel, wrc
|
2024.10.11-13.
részletes infóink 2024.10.13.
részletes infóink 2024.10.10-13.
részletes infóink 2024.10.12-13.
részletes infóink 2024.10.25-27.
részletes infóink 2024.06-2024.11.
részletes infóink
s t a t i s z t i k á k |