|
|||||
h i r d e t é s
|
#1887
Tegnap késő délután az első igazi rendes nappal belecsaptak a lecsóba vb-menők Mexikóban. A futam második leghosszabb szakaszát kellett kétszer teljesítsék, illetve egy 15.36 kilométerest plusz utcai szakaszt és szuperspeciálokat. Rögtön az első El Chocolate megmutatta Neuvillenek, hogy milyen fából faragták. Az 54.21 km-es szakaszt nem adják ingyen. Voltak benne teljesen új részek tavalyhoz képest, lehet ez zavarta meg a belgát, aki 2015-ben is hempergett egyet itt, idén meg kiütötte a bal első futóművet. Holnaptól folytatja.
Ugyanitt Ogier kezdett elsőnek, ami murván nem szokott jó előjel lenni, de ez nem nagyon zavarta a franciát. Megközelíteni nem nagyon tudták, még úgysem, hogy a nagy "tehéntalálkozónak" majdnem megitta a levét Ő is és a haszonállat is. Megúszták és abszolút második időt mentek, ugyanis Latvala sokadikként rajtolva tiszta pályán elég erős időt ment. A Neuville-hiba és a tehén incidens a videóban: 22.3 másodperccel verte meg Ogiert, közéjük Sordo furakodott be, aki 0.2-el tudta megverni a franciát. Így az összetettben az élre ugrott Jari-Matti, aki zseniálisan versenyzett egész nap. A fordosok közül Camilli továbbra is csalódást keltően versenyez, megint megállt a szakaszon, de folytatta, mindenesetre nem számottevő. Ostberg is rettenetesen kezdett reggel, ezt ő is elismerte, de aztán összekapta magát. Jobb gumit választott délutánra és tudott igyekezni. A hazaiak csillaga Benito Guerra is korai búcsúra kényszerült, de legalább a nap (szezon? évtized?) ugrását elkövette, csak az autó nem bírta. A Hyundaiosok jól mentek, ők tudják tartani a lépést valamennyire a Volkwagenekkel, persze nem az első kettővel. Sordo harmadik, Paddon ötödik lett a nap végére. De a különbségek jelentősek lettek a párosok között. A legközelebb Ostberg áll Paddonhoz, aki 14.8 másodpercre van lemaradva, ráadásul 10 mp büntetést is kapott korai rajtért a norvég. Még egy kis érdekesség, hogy a két Hyundai-pilótának komoly egészségügyi ellátásra volt szüksége a szervízparkban, ugyanis Sordónak valami belement a szemébe, ami nagyon fájdalmas volt (ennél csúnyábban fogalmazott), míg Paddon összeégette a kezét, mert a féktárcsáját összefogdosta. Nincs könnyű napjuk, az egyszer szent. Összegezve: Latvala szenzációs versenyzéssel egyelőre lepipálja a 100. futamán 35. győzelméért küzdő Ogiert (a másik Sebnek, Loebnek ekkor 37 volt). A különbségek nagyok, nem nagyon fog senki beleszólni az elejébe, maximum egy újabb hiba. Ma délután folytatódik a murvás őrület. Kérdés, hogy Latvala tudja-e tartani 32.1 másodperces előnyét avagy Ogier felszívja magát és ledolgozza. 15:53-kor rajt a 30.38 km-es Ibarillán. Forrás: autosport.com Ez a blog most jelenik meg 2609. alkalommal
|
h i r d e t é s
asi, balogh jani, boroznaki tibi, bujdos miki, drift, duen, esztergom, evo, fabia, grepton, herczig norbi, itiner, king of europe, mafc, miskolc, mitsubishi lancer, murva, n4, rallyracing, rte, s2000, skoda, turi tomi, wald4tel, wrc
|
2024.10.11-13.
részletes infóink 2024.10.13.
részletes infóink 2024.10.10-13.
részletes infóink 2024.10.12-13.
részletes infóink 2024.10.25-27.
részletes infóink 2024.06-2024.11.
részletes infóink
s t a t i s z t i k á k |