|
|||||
h i r d e t é s
|
#608
A tegnapi kellemes pihenőnap után a hagyományokhoz híven a verseny egyik legkeményebb napja következett ma. A mezőnynek a 208 km-es összekötő után egy több mint 600 km-es két részre bontott versenytávot kellett teljesítenie. Az autósok és kamionosoknak 611, míg a motorosoknak és quadosoknak 631 km-ert kellett legyűrniük. Eredetileg nem ez volt a terv, de reggel a szervezők úgy döntöttek, hogy a motorosok és quadosok más itinert kapnak. Aztán jött még egy módosítás, így a 273. km utáni részt összekötőnek minősítették, és ez ugyan nagy könnyebbség volt, de azért a szakasz még így is nagyon nehéz volt sokak számára.
A tegnapi pihenés azért hozott meglepetéseket is, főleg Ruben Farianak, akitől ismét elvették a győzelmet. Kiderült ugyanis, hogy hamarabb engedték útjára a tankoló zónából, a kiesett időt utólag hozzászámolták a teljesítményéhez, így a portugál csak a harmadik lett, Rodrigues lett az első és Despres a második. Nem csak a motorosoknál zajlott az élet. A francia Guerlain Chicherit elvitte a Minit egy körre és sikerült nem csak a kocsit, de saját magát is összetörnie. Elég komoly fejsérülést szenvedett, a baleset után ki sem tehette a lábát az orvosi sátorból, egész este megfigyelés alatt tartották. Sajnos az orvosok hiába engedték volna, hogy folytassa a versenyt, a kocsit nem lehetett helyrekalapálni, így a Mininek és Chicheritnek tegnap véget ért a Dakar. A motorosoknál a portugál Helder Rodrigues vághatott neki elsőként a mai szakasznak a még versenyben lévő 123 fő közül. Az első kilométerek után a francia Cyril Despres állt az élre, őt Rodrigues és Francisco Lopez követték. Az első ellenőrző pontnál még mindig a francia vezetett, de előnye Lopezzel szemben jelentősen csökkent. Mindössze öt másodperc volt kettejük közt. Az összetettben vezető Marc Coma pedig a harmadik helyen motorozott. A szakasz felénél már más volt a felállás, Lopez volt az első, Despres a második és Rodrigues állt a harmadik helyen. Mire elérték a második ellenőrző pontot Lopez folyamatosan növelni tudta előnyét, így magabiztosan vezetett. Despres még mindig a második helyen állt, Coma pedig feljött a harmadik helyre. A harmadik ellenőrző pontnál ismét változott a sorrend, Lopez mögött már Coma volt a második, Despres csak a harmadik helyen motorozott. A befutónál végül ismét változott a rangsor, Lopez megőrizte első helyét, de mögötte Despres lett a második, Coma harmadik, Rodrigues a negyedik és Ruben Faria az ötödik. Összetettben még mindig Coma áll az első helyen, de Despres megint közelebb tudott kerülni hozzá.
A quadosoknál 17 ember tudott ma reggel rajthoz állni, és Alejandro Patronelli indulhatott elsőnek, és nem volt túl jó napja. Mire elérte a 40. km-ert, már kétszer is meg kellett állnia technikai problémák miatt. Ennek következtében a konkurencia szépen el is húzott mellette. Az első ellenőrző pontnál Josef Machacek vezetett, őt a lengyel Lukasz Laskawiec és a francia Christophe Declerck követték. A szakasz felénél még mindig ez volt az első három sorrendje, a második ellenőrző pontnál viszont már nem. Ott ugyanis már a protugál Tomas Maffei volt az első, Declerck a második és Sebastian Halpern a harmadik. A tapasztalt Machaceknek pedig nyolc perces hátránnyal követte az élen haladót. A harmadik ellenőrző pontnál szintén ez volt a sorrend, viszont ekkor derült ki, hogy Maffei lehet, hogy nem érintette az első ellenőrző pontot. A beérkező sorrend végül úgy alakult, hogy Sebastian Halpern lett az első, Laskawiec a második, Jorge Santamarina a harmadik, Machacek a negyedik, míg Santiago Hansen az ötödik. Az eleinte még vezető Maffei 58 perces hátránnyal csak a kilencedik lett. Nála is rosszabbul járt Alejandro Patronelli, aki több mint egy órás hátránnyal ért be, így elvesztette vezető pozícióját összetettben.
Az autósoknál még 89 egység volt ma reggel versenyben, és Carlos Sainz indult útnak először. Az első kilométerek után már Nasser Al-Attiyah állt az élen, Sainz volt a második és Giniel de Villiers állt a harmadik helyen. A francia Stephan Peterhansel ekkor már több mint négy perccel volt lemaradva. Az első ellenőrző pontnál csak a különbségek változtak, a sorrend nem, sőt ugyanez volt a helyzet a második és harmadik ellenőrző pontnál is. Végül Al-Attiyah meg is tudta nyerni a szakaszt, Sainz lett a második, De Villiers a harmadik. A végig technikai gondokkal küzdő Peterhansel, aki végül negyedik lett, a lengyel Holowczyc pedig ötödik. Bár ma ő nyert, összetettben még mindig Sainz vezet.
A kamionosoknál 45 trio vágott neki a mai szakasznak, és kivételesen nem egy orosz, hanem egy cseh versenyző indulhatott elsőnek. Az első kilométerek után még mindig Ales Loprais volt az első, Firdaus Kabirov volt a második, és Franz Echter a harmadik. Vladimir Chagin ekkor már több mint tíz perccel volt lemaradva az élen álló csehez képest. A sorrend végül az ellenőrző pontoknál sem nagyon változott, és a célba érésnél sem érte nagy meglepetés az embereket. Loprais ismét győzni tudott, mögötte Kabirov lett a második, Chagin a harmadik, Echter a negyedik és Nikolaev az ötödik. Összetettben még mindig Kabirov áll az első helyen, de ha Loprais így folytatja, akkor nem sokáig. A Cár egyelőre csak a harmadik, de ő sem az a kimondott feladós típus, tehát ha nem hátráltatják technikai gondok, akár már holnap letarolja az egész mezőnyt.
Holnap a még versenyben lévők Antofagastaból Copiapoba robognak majd át miközben egy 508 km-es speciált kell majd teljesíteniük. A szakasz elején főleg a navigáció jelenthet majd problémát, hiszen a terepen, alig lesz majd egy-egy pont, ami segítené a tájékozódást. Ha a versenyzőknek sikerül túljutniuk ezen a részen következhet a nehéz, sziklás szakasz, ahol a mértékletes gázadás lehet a siker záloga. Aki ezek után azt hiszi, hogy túl van a nehezén nagyot fog csalódni, hiszen a cél előtt még meg kell majd küzdenie a puha, homokos talajjal, ahol igen csak könnyű elakadni.
Az eredmények tájékoztató jellegűek. Ez a blog most jelenik meg 1991. alkalommal
Eddigi hozzászólások (0)
• Új hozzászólás írása
![]() |
h i r d e t é s
asi, balogh jani, boroznaki tibi, bujdos miki, drift, duen, esztergom, evo, fabia, grepton, herczig norbi, itiner, king of europe, mafc, miskolc, mitsubishi lancer, murva, n4, rallyracing, rte, s2000, skoda, turi tomi, wald4tel, wrc
|
![]() ![]() 2025.03.20-23.
![]() részletes infóink ![]() 2025.03.21-25.
![]() részletes infóink ![]() 2025.03.21-22.
![]() részletes infóink ![]() 2025.03.28-30.
![]() részletes infóink ![]() 2025.04.04-06.
![]() részletes infóink ![]() 2025.05.09-11.
![]() részletes infóink ![]() 2025.
![]() részletes infóink ![]()
s t a t i s z t i k á k |