|
|||||
h i r d e t é s
|
#1460
A hosszúra nyúlt, több hónapos holt szezon után, pénteken, a hivatalos teszten végre valóban felbőgtek a motorok Bük- Fürdőn és környékén. Az első szombati napon három gyorsasági és egy szuperspecial várt a rajthoz gördülő 44 első és 17 másod osztályú párosra. A soványka mezőnynek háromszor kellet teljesítenie a 16,3 kilométeres farkaserdei szakaszt. A verseny tavalyi győztese Kazár Miklós ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. Mindhárom gyorsaságit megnyerte, körről- körre javítva az időeredményein. A miskolci fenegyereket majd húsz másodperces lemaradással a 2009-es bajnok, Herczig Norbert követte. A Skodás pilóta elmondása szerint zökkenőmentesen összeszokott új navigátorával, Bacigal Igorral. Botka Dávid az összetett harmadik helyén hajthatott be az esti szervizbe, hátránya 33,6 másodperc Kazárhoz képest. A világbajnokságot megjárt Turán – Zsíros kettős mindössze a negyedik helyen tanyázik 49 megtett gyorsagági kilométer után. Frici elmondta, kicsit álmosabban kezdték az első kört, valamint a gumi vállaszásuk sem volt a legideálisabbnak mondható a farkaserdei szakaszra. Őket tizedre azonos idővel követi a Rongits Attila – Hannus László Mitsubishis egység. Rongo szemmel láthatóan, s ami ennél sokkal fontosabb, stopperrel mérhetően jelentősen gyorsult az elmúlt évekhez képest. A fent említett két pilótához képest Matics Miska is mindössze fél másodperc (!) lemaradással áll a hatodik helyen. Az időeredményekre pillantva tisztán látszik, nem csak a dobogóért, hanem a pontszerző helyekért is parázs csatákat vívnak majd a vasárnapi napon a versenyzők. A hetedik Hadik András hátránya 51.7 szekundum, míg Osváth Péter több mint egy percet veszített Kazár Miklóssal szemben. Az első tízet a Trencsényi - Verba, illetve az Elek – Földi Mitsubishis kettősök zárják. A legjobb kétkerék hajtásos autó az Ollé Sasa – Budai Annamária által terelgetett citromsága, új elektronikával felturbózott, S-1600-as Suzuki Swift. Az abszolút 16. helyen fordulnak a második napra, 13.8 másodperccel megelőzve a Dr. Varga – Savanyu – Suzuki Ignis triót.Mindenki dokiját Matók Ádám követi majd háromnegyed perc lemaradással. Nagy várakozás előzte meg a 2007-es 125 ccm-es gyorsasági motoros világbajnok Talmácsi Gábor teljesítményét. Talma derekasan helytállt, de jelenleg 2 másodperccel lassabb kilométerenként a mezőny élharcosaihoz képest. Az abszolút 15. hely jutna osztályrészéül, ha nem kapott volna 6 perc büntetést. De kapott, miután 3 perccel korábban érkeztek a nyitó szakasz rajtjához. Selavi! Az S csoportot a bajnoki címvédő Budavári Zoltán vezeti, Fogasy és Ősz előtt. A szuperspeciált, mely a verseny értékelésébe nem számít be, de teljesíteni minden párosnak kötelező, Botka Dudu nyerte, megelőzve Matics Mihályt és Turán Frigyest. Az első nap krónikájához tartozik még, hogy az 1-es rajtszámmal induló Bútor Róbert már az első gyorsasági szakaszon hibázott, eltalált egy fát, ami olyan jelentős károkat okozott az EVO X-es Mitsubishin, hogy lehetetlenné vált a további folytatás. A második szakasz legnevesebb áldozata a Kakuszi testvérpár volt, akiket a technika kényszerített térdre, miután a Fiesta S-2000-es motorja megadta magát. Folytatás vasárnap, három gyorsasági szakasszal (Szeleste, Csepreg, Söpte), három körben, majd 83 kilométeren. Az összetett állása a szombati versenynap után: 1. Kazár Miklós Ferencz Ramón Mitsubishi Lancer EVO IX R4: 2 00:25:06.9 2. Herczig Norbert Bacigal Igor Skoda Fabia S2000 + 19.7 3. Botka Dávid Mihalik Péter Mitsubishi Lancer EVO IX R4: + 33.6 4. Turán Frigyes Zsiros Gábor Ford Fiesta S2000: + 41.4 5. Rongits Attila Hannus László Mitsubishi EVO IX RS: + 41.4 6. Matics Mihály Viczena Gábor Mitsubishi Lancer Evo IX RS: + 41.9 7. Hadik András Kertész Krisztián Subaru Impreza:+ 51.7 8. Osváth Péter Farnadi Ágnes Mitsubishi Lancer EVO IX: + 01:01.2 9. Trencsényi József Verba Gábor Mitsubishi Lancer EVO IX: + 01:06.6 10. Elek István Földi Nikolett Mitsubishi EVO IX: + 01:09.2 Ez a blog most jelenik meg 6220. alkalommal
Eddigi hozzászólások (0)
• Új hozzászólás írása
![]() ![]() |
h i r d e t é s
asi, balogh jani, boroznaki tibi, bujdos miki, drift, duen, esztergom, evo, fabia, grepton, herczig norbi, itiner, king of europe, mafc, miskolc, mitsubishi lancer, murva, n4, rallyracing, rte, s2000, skoda, turi tomi, wald4tel, wrc
|
![]() ![]() 2025.02.13-16.
![]() részletes infóink ![]() 2025.02.15.
![]() részletes infóink ![]() 2025.02.15-16.
![]() részletes infóink ![]() 2025.02.22.
![]() részletes infóink ![]()
s t a t i s z t i k á k |