HÚSVÉTI NEMZETKÖZI RALLYCROSS PARÁDÉ 2024
A legnagyobb kritikus csapatja a legjobban Svédországban
World Rally Championship
2016-02-12 16:43:53
Győri Kristóf
h i r d e t é s
Összes oldal:
681191664
Napi oldal:
41777
Jelenleg:
1309
Regisztrált:
0
kiemelt partnerünk :
Peugeot Magyarország

további partnereink :

Autószöv Gyöngyös

AutoDekor

BusLine

webshopunk :

duenShop.hu - a rallyongók boltja


A francia címvédő két nappal azután, hogy tágra nyitotta a száját a szakaszok rossz állapota miatt, mára már jelét adta, hogy ez csak egyfajta főmérkőzés előtti "szájkarate" volt a részéről.

Történt ugyanis, hogy rögtön az első szakaszon abszolút időt pirított. Mondjuk ekkor még nem sietett annyira, de pont elég volt egy önbizalomnövelő szakaszgyőzelemhez. Csapattársa, Mikkelsen jött be másodiknak, Kris Meeke a Citroennel harmadiknak.

Sajnos a harmadik Volkwagenes, Latvala már itt jelentős hátrányba került, mert az összkerék hajtásból, csak kettő kerék hajtott tovább a nap hátralévő részében, az eltört kardántengely miatt.

 A WRC2-ben már az első gyorson kialakult hatalmas csata. Az első hat helyezett 10 mp-n belül helyezkedett el, Evans vezetésével, akit Pontus Tidemand és Fredrik Ahlin követett. Azonban a legnagyobb izgalmat nem ez okozta, hanem egy profik közé tévedt "amatőr", bizonyos Alain Foulon. Őt szépen beengedték a Montén szerzett pontjának köszönhetően a "nagyok" közé és annak rendje és módja szerint a 2 perc előnye kevésnek bizonyult. Többen is panaszkodtak rá. Végül Evanstól a 16 km-es gyorson több mint 4 percet kapott.

A nap további részében különböző izgalmak váltogatták egymást. Mikkelsen kétszer is beforgott, ezzel 40 másodperc fölé kúszott a hátránya, aztán volt, hogy Sordo jött fel harmadiknak, de történt incidens Meeke-el is, éppen véletlenül egy kő állta útját, mint Monte-Carlóban, aminek köszönhetően feladni kényszerült a futamot.

Latvala a napi utolsót már be sem tudta fejezni futómű problémák miatt, pedig nagyon akarta. A pechesek táborát gyarapította Neuville is, akinek szintén hajtásbeli problémái voltak szinte az elejétől, ezáltal ő is a hátsó régióba esett vissza.

Roppant kellemes meglepetés volt Hayden Paddon, aki az utolsó két gyorson odapörkölt a mezőnynek és a nap végére feljött a második helyre, izgalomba hozva Ogiert. A második helyért ádáz harc folyik a még állva maradt párosok között, ugyanis Paddon és a hatodik Mikkelsen között mindössze 15.1 másodperc a különbség. Ogier magabiztosan, 26.9 másodperccel vezet, de a mai napot látva, senki nincs biztonságban.

A WRC2-esek harca végül két főre csökkent. A vezető pozícióért Evans és Ahlin küzdenek, amiben egyelőre a brit áll jobban 17.1 másodperccel. A harmadik Gröndal, neki már 38 másodperc hátrányt sikerült begyűjteni. Nekik is van még két nap, szóval itt sincs még veszve semmi. 

Holnap öt szakaszt teljesítenek a párosok az eredetileg kiírt 8-ból, de a körülmények folyamatosan javulnak, úgyhogy mosolygó célba érőkre számíthatunk a holnapi nap folyamán.

>> ELSŐ NAPI NEM HIVATALOS EREDMÉNY <<

Forrás: Twitter, EWRC, WRC, Svéd-rali fb oldala, autosport.com


Ez a blog most jelenik meg 2280. alkalommal
Share |
2016.02.11-14.
World Rally Championship 2016
Rally Sweden 2016
Svédország
hivatalos honlap
  
  
  
 
  
  
h i r d e t é s
11111
Fotóalbum címkék
Hírblog címkék
Hír címkék
Blog címkék
Videó címkék
H K Sz Cs P Sz V
181920 21 222324
25 26 27 28293031
0102 03 04 05 06 07
08 09 10 11 121314
15 16 17 18192021
2024.03.30-04.01.

részletes infóink

2024.03.28-31.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.03.30.

részletes infóink

2024.04.12-14.

részletes infóink


b a j n o k s á g o k :

World Rally Championship 2024
European Rally Championship 2024
Országos Rally Bajnokság 2024
Országos Rally Sprint Bajnokság 2024
k e d v e n c e i n k
Rallylive.hu
CarsAndGirls.hu
AutoSportFoto.sk
CarStyling.hu
WRC magazin

s t a t i s z t i k á k