A veszprémi eset egyértelmű volt, az aradi már egy többösszetevős dolog, amiről Bútor Robi talán nem sokszor fog mesélni a gyerekeinek… legalább is nem a közeljövőben, hiszen ha tehetné, ő is elfelejtené, de előtte azért még elbeszélgettünk róla.

Legutóbb ott fejeztük be a beszélgetést - a Veszprém Rallye után pár nappal - hogy elgondolkodsz a folytatásról. Most ott voltatok Aradon, mi szólt mellette?
Valóban el kellett gondolkodnunk, hogy hogyan is folytassuk tovább, végül pedig az a döntés született, hogy a bajnokság utolsó két futamán rajthoz állunk. Azért döntöttünk így, mert a két verseny költségvetésével nem oldódott volna meg a jövő évünk, ahhoz azért még 4 verseny hátterét elő kell teremteni és úgy éreztem, hogy túlzottan előremennénk a gondolkodásban, ha már most a jövőről kezdenénk el beszélni. Maradtunk annál a verziónál, hogy ami biztos, ami rendelkezésre áll, azt próbáljuk meg kihasználni, azaz a két futamon való indulás lehetőségét. Nagyon-nagyon kevés kilométer van bennünk, fontos most a tapasztalatszerzés, a beállítások megismerése, a versenykilométerek gyűjtése, mert ha jövőre menni tudunk, akkor nem szeretnénk újra tapasztalat nélkül odaállni. Ennek tudatában indultunk neki Aradnak is…

Ami jól kezdődött...
A pénteki gyorsasági valóban jól sikerült, de tudtuk, hogy annak semmilyen jelentősége nincs, nem mérvadó a verseny szempontjából, hiszen egy gokartpályán két kört menni az egy teljesen más feladat, mint ismeretlen pályákon száguldozni benn az erdőben.

Semmilyen konzekvenciát nem vontam le a pénteki eredményünkből, persze örültünk, de nem jelentett ez semmit. Másnap reggel nekivágtunk az első gyorsnak, majd amikor a beíróban megláttam az időeredményünket, akkor borzasztóan elszomorodtam! Nagyon-nagyon sokat kaptunk az élmezőnytől és gyakorlatilag ez így is folytatódott tovább. A harmadik gyorsasági szakasz után a szervizparkban próbáltunk beállításokat változtatni, összeszedni magunkat, változtatni a gumin, de a negyedik-ötödikre sem lett jobb az eredmény. Rettenetesen sokat kaptunk, ami részben belülről is érezhető volt. Nem volt meg a maximális összhang az autóban, mi nem tudtuk háromból ezeket a pályákat feldolgozni és olyan szintre hozni az itinert, ami tényleg a jó eredményhez kellett volna. Lehet, hogy nem volt tökéletes a tréningezésünk, de azt gondolom, hogy azért ennyire rossz sem! Valahol a kettő közt lett volna az igazság szerintem. Tényleg nagyon elkeseredtem, nem gondoltam, hogy ennyit kaphatok, hiszen az előző versenyeken aránylag szoros csatákat vívtunk, nyertünk gyorsasági szakaszokat, nyertünk versenyt, a veszprémi első gyors is nagyon jól sikerült. Ekkora különbség azért nincs, nem tudom, hogy miért most jött ez elő és miért pont ekkora mértékben?

Ezek szerint nem is műszaki hiba hátráltatott?
A második körben volt csak ilyen jellegű gondunk, amikor három gyorsasági szakaszt is úgy tettünk meg, hogy hátsóhajtásunk volt csak, mert eltört az első kihajtás a váltóban és nem forgatta az első kerekeket. Nagyon nehezen lehetett így – hátsókerekesként - menni az autóval, és ezt a még rosszabb időeredményeink is hűen tükrözték. Azt hiszem a három gyorson kaptunk 2 percet az elejétől. Az utolsó két gyorsra megcsinálták az autót, de ott pedig már annyira értelmetlen volt bármiféle kockázatot vállalni, hogy én már tényleg csak célba akartam érni, hogy legalább azt a pár pontot megszerezzük. A kedvem is elment tőle, egyértelműen úgy voltam vele, hogy „istenem, már csak érjek célba és ne folytatódjon a pechsorozatunk”! Más sem hiányzott volna, minthogy egy ilyen rossz helyezéssel még a kocsit is összetörjem és fizethessek. Az utolsó két gyorson végigmentünk... na, az utolsó eredmény az már tényleg megalázó volt! Borzasztóan sokat kaptunk Janiéktól, úgyhogy az még egy kicsit szíven szúrt, hogy „úúúristeeen!”. Etapon meg már csak azt vártam, hogy indulhassak hazafelé. Semmi más gondolatom nem volt, mint hogy szeretnék már otthon lenni és elfelejteni ezt az egészet!

Mecsekre - gondolom - nagyon készülsz?
A nagyon készülök az azért túlzás! Összességében belefáradtam ebbe a pechsorozatba, így annyira már nem készülök. A pályákat ismerem, nagyon sokat mentünk már rajta, minden irányban, minden verzióban. Szeretnék keményen menni és nem fogok félni az önrésztől sem! Úgy döntöttem, hogy azt beteszem a zsebembe, és ha összetöröm, akkor így jártunk! Nem szeretnék még egyszer ilyen megalázó vereséget szenvedni, mindent megteszek azért, hogy ne kelljen szégyenkeznem, de csak és kizárólag a szabályok adta lehetőségek között! Bátrabban fogok menni, keményebben fogok autózni, de szigorúan a szabályok betartásával... ha pedig ez így sem lesz elég, akkor el kell könyveljem, hogy nem vagyok idevaló és kész...

Szerintem azért ez nem lehet kérdés, nem az aradi eredmény az egyetlen az „önéletrajzodban”!
Persze, én is azt hiszem, hogy versenyt nyerni csak a rengeteg véletlen egybeesésével nem lehet, főleg úgy, hogy nagyrészt mindenki versenyben volt. Utólag úgy látom, hogy Egerre nem volt senki komolyabban rágerjedve, mert nem voltak ismertek az erőviszonyok. Az egri győzelmünkben benne van azért, hogy az egy erőfelmérő volt az év elején és utána mindenki eldöntötte, hogy kell-e többet készülnie a következőkre. Erre ennyi a magyarázat és persze az, hogy ott mi is felszabadultabban mentünk, mint a többi versenyen.
Megpróbálom Pécsre valahogy az egri formámat visszaállítani, keményen fogok menni, mert nem akarok beégni, ez az aradi sztori iszonyat kellemetlen volt! Azt gondolom, hogy szinte a kétkerekessel nem kaptam ennyit, mint most...

Mondhatjuk, hogy az égés után egy újabb égés következett? :-)
Igen! :-) De az oka viszont ennek összetettebb! Az előző égés egyértelmű volt: technikai probléma, de azért a mostaninak sok összetevője van, ami nem mind a mi számlánkra írható, hiszen vannak olyan tényezők, amelyeket nem lehet befolyásolni és olyanok is, amit nem is akarok soha.
Én egy sportoló vagyok, és az is szeretnék maradni!

A csapat támogatói: