Csucsu csapata meglátogatta a legendát

A sikeres Lett verseny után boldogok voltunk Csucsu negyedik helyével, több helyi is mögöttünk végzett, mint amennyivel előzetesen elégedettek lettünk volna.

Litvániáról egyértelműen minden csapattagnak a VFTS jut eszébe, és mivel a hazaút 1680 km (meg ennyi volt az oda is), így 70 km kitérő Vilnius felé nem lehetett kérdés, ha már úgy is ott járunk. Brundza gyűjteménye idén áprilisig egy külső helyszínen van kiállítva.

A helyszínt sikerült kikeresnünk a neten, a veteranzsiguli.hu előzetes segítségével. A GPS pontosan ismerte a megadott címet, és a honlap szerinti nyitvatartási időben oda is értünk. Az épületben azonban zárva találtuk a kiállító terem ajtaját, és egy többnyelvű szórólapról azt is megtudtuk, amit a honlapról nem: hétfő szünnap, mint minden rendes múzeumban.

Az épület nyitva, sehol egy ember, sehol senki, akinek el tudtuk volna mondani, hogy mi holnap nem tudunk visszajönni, de lehet, hogy az életben többet soha, és most pedig nekünk ki kell, hogy nyissák a bemutatótermet.

De nem érdemelnénk meg hogy EB-n menjen a versenyzőnk, ha itt feladtuk volna! Valakit találnunk kell, valahol csak van valaki!? Addig mászkáltunk az épületben, amíg találtunk egy nyitott ajtót, onnan egy folyosót majd még egyet… és bent is voltunk a kiállító teremben.
Ha a gazdájuk itt lenne, biztosan megengedné nekünk, nem?  Bent meg csak lesz valaki végre!

Hatalmas teremben Cadillac-ek mindenütt, szép nagyok, színesek, Zil limuziok, katonai járművek.

De igazán mi nem ezért jöttünk.  Két karbantartóval találkoztunk, akik ügyet sem vetettek ránk, a maroknyi külföldire, akik bambán nézelődtek, ahogy a látogatók általában szoktak. De mi nem az amerikai autós klubból jöttünk, és nem is azért lődörögtünk, mert nem tudtuk megemészteni az autók méretét!
Egyikőnk talált egy elkülönített, sötét csarnokot, ahol látni vélte a lényeget. Oroszul nem tudtunk, litvánul még úgy sem, a villanyszerelő szaki meg láthatóan angolul nem tudott.  Mutattunk hát neki egy VFTS fényképet, hogy ott lenne szíves nekünk villanyt kapcsolni, mert mi inkább azt nézegetnénk! Volt szíves.

Villanyfényben megláttuk amiért jöttünk, a gyűjtemény versenyautós részét, az itthonról is ismert VFTS-t, a Samarákat,  és még számtalan versenyautót, közte Bowlert, Rallye Golf II.-t, meg néhány gömbölyű kasztnis, rajtszámos autót.

Középmotoros Samara-t nem lát az ember minden sprinten, de Moszkvics versenyautót sem túl gyakran!
Az amerikai vasakat itt is a végére hagytuk, így is úgy tűnt, egy óra is lesz az a néhány, minden bizonnyal eredeti vas. Mint a gyerekek az új játszótéren, rohangásztunk egyik autótól a másikig.

Éppen sikerült a két Samarán túljutnunk, és elkattintani az emlékfotókat az ismerősöknek, amikor megjelent két viszonylag mérges biztonsági őr. Eddig marhára kerestük őket, hogy hogy tudnánk bejutni, eddig őket kerestük, csak nem voltak sehol. Most láthatóan a magunk által felfedezett útvonalon kívántak kikísérni bennünket.  Megkérdezték, hogy tudunk-e oroszul, és a nemleges válasz után a fényképezőgépre mutatva azt hajtogatták, hogy töröljük a képeket, és hogy a múzeum hétfőn zárva. Na, nem mintha ezzel sok újat mondtak volna, de azért éreztük, hogy a nézelődés itt most befejeződött.

Be is kellett áldoznom a Golf Rallye-ról készült képeket törlésre. Mindegy…

Nem hagyták, hogy belépőt fizessünk, nem hagyták, hogy elmondjuk:  Csak az érdekelte őket, hogy „delete” és hogy  „Monday closed”. Természetesen el tudtunk volna tölteni még egy kis időt bent, de akkor már megvolt, amiért jöttünk: Jártunk Vilniusban, láttuk az autókat testközelből.
De komolyan:  Ti inkább kint maradtatok volna?