Az Ázsia Túra előtt a verseny főszervezője: Murczin Zsolt kicsit kétkedve állt a kérdéshez, miszerint Kőváry Barna vajon a vadkeleten is megállja-e a helyét: „Barnusra meg kíváncsi vagyok! Én mondtam neki, hogy látod, én most bebizonyítottam, hogy nem vagyok guminyuszi, bejártam már az útvonalat: beültem a kocsiba, elszaladtam, megcsináltam! Kíváncsi vagyok, hogy ő hogyan fogja ezt csinálni!” És Kőváry megcsinálta! Most pedig egy rövidebb mesét hallhatunk az elmúlt 21 napjáról, és arról, hogy mit is fog művelni a soron következő murvás rallye futamokon az előfutó autóval...

Korábban már beszéltünk a kezdetekről, de ha – röviden - összefoglalnád újra – azok kedvéért, akik lemaradtak róla, hogy – hogyan is kezdődött ez az Ázsia Túra?
Tavaly ősszel kezdtük el szervezni ezt az egészet, Murczin Zsolt - tereprallye-s barátommal - az élen. Az volt a fő célunk, hogy ne csak ez a Bamako-őrület legyen, hanem induljunk el mi meg a vadkelet irányába, és jussunk el olyan helyekre is terepjáróval, amerre egyébként európai ember nem jár. Elkezdtük szervezni, folyamatosan tervezgettünk, mindenféle engedélyeket beszereztünk, mert ugye abba az irányba menni azért nem olyan könnyű. Aztán szép lassan kialakult az is, hogy mi köré fog épülni ez az egész, mivelhogy hamar rájöttünk, hogy épp a túra idejére esik Farkas Bertalan 30 éves évfordulója, amikor felrepült az űrbe. Így kitaláltuk, hogy a célpont Bajkonur legyen. Meg is kaptuk az engedélyeket, mert május 30-án lett volna egy Szojuz űrszonda fellövése… Tulajdonképpen ez is volt a fő irány, hogy tisztelgünk Farkas Berci teljesítménye előtt, mert ő volt az egyetlen űrhajósa - és ő is marad az egyetlen űrhajósa - Magyarországnak. Így Farkas Bertalan lett a fővédnöke ennek a túrának, majd szépen lassan minden alakult, kitaláltuk az útvonalat, különböző olyan helyek érintésével, ami mindenki számára érdekes lehet. Felkértük a Bamako Rallye győztesét - Tempfli Lacit - hogy legyen ennek az Ázsia Túrának a menedzsere, házigazdája, túravezetője egy személyben. Megtervezte az útvonalat, amin februárban végig is mentek, hogy tudjuk, mire számíthatunk.
Ez volt az egésznek tulajdonképpen a kiindulópontja. Elkezdtük hirdetni, Murczin Zsolti pedig felkérte ehhez Ganxsta Zoleet, Bárdosi Sanyit - és szerencsére - jómagamat is. Fontos kiemelni, hogy egy olyan dolog szervezésébe kezdtünk bele, ami semmi esetre sem verseny, a fő cél mindenképp az volt, hogy ez egy kalandtúra legyen, jussunk le Bajkonurig, aztán felfelé - egy nagy kört leírva - térjünk szép lassan haza… egy 21 napos „menetelést” követően...

Ez volt az első Ázsia Túra?
Igen, ez egy öt éves program, aminek most voltunk az első szakaszában. Nagyon jól sikerült, sok támogatást kaptunk konzulátustól, kazah nagykövetségtől, az orosz attasétól, stb. Tehát alapvetően voltak papírjaink cirill betűkkel, pecséttel. Majd eljutottunk odáig is, hogy május 24-én útnak indultunk - stílusosan az Ázsia Centertől - 14 terepjáróval. Lehet kevésnek tűnik a mezőny létszáma, de hozzá kell tenni, hogy kizárólag terepjáróval lehetett nekivágni, valamint hogy ez az első alkalom volt, tehát még szinte „járatlan” utakon vágtunk neki egy olyan túrának, ami mindenki számára ismeretlen volt. Ráadásul a három hét, az nagyon hosszú idő! Három hétre elszakadni, senkinek sem könnyű. Általában két hét a vízválasztó, de mivel messze van Bajkonur, és Kazahsztán is, hogy rá kellett hagyni ennyi időt.

Majd elindultatok…
Elindultunk szép lassan. Az első határon nem volt semmi probléma, a másodikon pedig jött az ominózus "kalasnyikov-szurony-sztori", ami miatt letartóztatták az egész csapatot. Egy vadásztáskában megtaláltak egy ilyen kést, ami egyébként egy szurony, és itthon ez bárhol kapható… továbbá a sivatagban azért elég nagy hasznát vettük volna. Az volt a probléma, hogy ez egy sorszámozott darab volt, és ez a sorszám Ukrajnában egy működő kalasnyikovnak a sorszáma. Úgyhogy onnantól kezdve elég nagy bajba kerültünk, de hát nem ijedtünk meg a saját árnyékunktól, elkezdtünk piknikezni, konzervezni a határon, kiraktuk a zenét... és hát onnantól kezdve kihajtottak minket. De volt ujjlenyomat, fotó, jegyzőkönyv... ez volt az első komolyabb probléma, amin át kellett lépnünk. Majd ezt követően mentünk szépen folyamatosan lefelé-lefelé-lefelé... egészen addig, amíg le nem jutottunk Kazahsztánba, ahol megváltozik a világ! Csak sztyeppe van, csak földút van, ill. van, ahol már földút sincs. 70 forint a gázolaj, 100 forint a cigaretta. Szóval egy teljesen más világba érkeztünk, ami úgy nagyságrendileg már Ázsia, ahol tényleg semmi nincs, csak olajfúró és sztyeppe, meg skorpiók, meg mérges kígyók, meg szkarabeusz bogarak…

Hogyan viselte a csapat ezeket a kihívásokat?
Egy elég komoly csapatépítő tréninggé alakult ez az egész, mert ennyi férfi együtt, 21 napon keresztül… az azért komoly kis harc. Mindenki vívta a saját kis diadalait. 5 napot töltöttünk a sivatagban sátorban... és hát próbáltuk úgy összeszervezni a dolgokat, hogy a lehetőségekhez képest legyen szállásunk is. Csakhogy Kazahsztánban hiába van szállásod, nincs víz! Ez azért már jól jellemezte azt, hogy elértük a célunkat és valóban a vadkelet irányába sikerült elmennünk! Nomád körülmények között voltunk, de kibírtuk, megcsináltuk!

Hogyan bírták a terepjárók a környezetet?
Természetesen voltak műszaki problémák is, de hál'istennek a mi Daciánknak az ég egy adta világon semmi baja nem volt! Csak tankolni kellett bele. Valóban igaz az a mondás, hogy "Az a jó autó, amelyik új autó!" Tényleg így volt, 2000 km volt benne, mikor elindultunk, most van benne 12.000 km. Pontosan 9600 km-t mentünk úgy, hogy semmi baja nem volt!!! És fogyasztott hozzá 6,3 litert! Míg a többieknek voltak problémáik rendesen, a Daciának semmi baja! Nagyon nehéz, nagyon hosszú és nagyon kemény túra volt ez, főleg úgy, hogy egyfolytában menni kellett. Egyfolytában! Mert ott óriási távolságok vannak. Nem az van, hogy 200 km múlva lesz egy lakott település, hanem 2000 km múlva van lakott település! Nincsen benzin, nincsen víz, nincsen bolt. Rendőrállam, katonai rezsim, mindenhol ellenőriznek, mindenhol levesznek, mindenhol csőre húzott kalasnyikovval várnak, tehát rend a lelke mindennek! Amire nem igazán voltunk felkészülve, mint ahogy a határátkelésekre sem. Minden egyes határátkelés min. 12-24 órát vett igénybe, mert darabjaira szedték a csapatot, hiába voltak papírjaink…

Meddig jutottatok végül?
Végül is, szép lassan lejutottunk Tengízbe, ez a Kaszpi-tenger közepén fekvő – olajfúró - konténer város, ahol dolgoznak magyarok is. Oda már megérkezett ránk a katonaság, ahol azt mondták, hogy akkor mi innét már ne menjünk tovább. Onnét még Bajkonur 1200 km - tehát nagyjából még egy hét - lett volna mire lejutunk. De valójában azért nem jutottunk le, mert a 30-ai űrkilövést elnapolták 15-ére, és csak akkor lehet megközelíteni Bajkonurt, ha kilövés van, mert akkor ugye várják az újságírókat. Mi mondtuk ugyan, hogy lemennénk oda megnézni, de csak annyit mondtak, hogy "Ti nem menjetek oda sehova." Úgyhogy ott fejet hajtottunk a katonáknak, és elindultunk felfelé északra.

Milyen programok vártak még rátok?
Eljutottunk a Zsiguli-gyárba - Togliattiba. Ami egy irtózatosan nagy élmény volt! A 2107-es Zsigulikat ugyanúgy gyártják, mint sok-sok évvel ezelőtt, ugyanazon a gyártósoron. Vittek minket tesztautóval… Életem egyik legnagyobb élménye volt!

Voltunk technikai múzeumokban, ami Oroszországban általában egyenlő a hadászattal. Mindenhol, minden sarkon van tank, ágyú, katyusa, harckocsi... Majd tovább folytattuk az utunkat, és szép lassan feljutottunk Moszkvába. Ott két napot töltöttünk. Megnéztük többek közt a Vörös teret, ami nagyjából akkora, mint a mi Hősök terénk. Csak a Vörös tér (túl) jól volt eddig fotózva... de tényleg nem sokkal nagyobb! Viszont nagyon tiszta és nagyon drága ott minden. Sikerült driftelnem egy BMW-vel, mert az orosz-magyar barátság jegyében találkoztunk egy driftes csapattal, és egyikük simán odaadta az autóját, én meg játszottam vele egy kicsit. Persze eltévedtünk éjszaka a moszkvai metróban... nappal megnéztük a nevezetességeket, és ott legalább már normális szállodában aludtunk. Majd mentünk tovább Kijevbe, ahol nagyjából ugyanez volt a program, városnézés, bandázás... Aztán elindultunk szép lassan visszafelé. 2 napot eltöltöttünk még a Kárpátokban, ami tényleg gyönyörű volt!

És végül visszatértetek…
Június 12-én értünk vissza Nyíregyházára, ami előtt a határon megint volt egy kis incidensünk, de eddigre már egész jól hozzászoktunk. Itt ért véget az első etap, amit egy hatalmas bulival zártunk, most pedig épp úton vagyunk a Harley-Davidson fesztiválra, ahol a hivatalos célceremónián végetér az Ázsia Túra.

Nem ér véget viszont a Daciával a kapcsolatod…
A Renault csoportnak volt a kérése, hogy a Magyarországon legelsőként forgalomba helyezett Dacia Duster-t vigyük el egy ilyen tartós tesztre és nézzük meg, hogy mire képes. És hát a példa jól bizonyítja, hogy ennél komolyabb tartós tesztet nehéz lett volna véghez vinni. Hibátlanul teljesített, még a légszűrőt sem kellett kicserélni, pedig a sivatagban azért volt por. Engem meggyőzött!
És annyira tetszett a Renault-soknak is, hogy ez így sikerült, hogy felajánlották azt, hogy mi lenne, ha ezt folytatnánk valamilyen formában... Korábban Dáciáztam már előfutóként a Mecsek Rallye-n pár évvel ezelőtt, amikor kizártak minket, mert túl veszélyesen autókáztunk. Gondolhatod... egy Dáciával... ami 50 lóerős... :-) Most ezt a dolgot fel lehet újítani, és mivel most murvaversenyek következnek, erre egy ilyen négykerék-meghajtású Dacia hibátlan lesz!

Ez egyben búcsúzás az A/7-es kategóriától?
A tavalyi Cliós bajnoki cím után az idei évünk egyébként sem úgy alakult, ahogy annak lennie kéne, de mégsem ez miatt kerestünk új utat. Ha viszont felajánlanak egy ilyen lehetőséget, és választani kell, akkor ezt nem szabad kihagyni! Divatot teremteni kell, nem utánozni! Ez megint egy újdonság, egy vadiúj konstrukció. Nem megfutamodunk az A/7-es küzdelmeitől, hanem most azt látjuk, hogy megint kaptunk egy új lehetőséget. Az egész eddigi versenyzői pályafutásom során mindig elindultam új irányba, pont azért, hogy ne szürküljünk bele. Tény és való, hogy az idei A/7-es mezőny nagyon erős, gratulálunk az élmezőnynek, mert nagyon keményen mennek! De ezt a lehetőséget nekünk most meg kell lépni, ez most izgatja a fantáziánkat rendesen.

Mit vársz ettől az újdonságtól?
Az előfutás az ugye azért jó, mert a mezőny előtt megyünk. Meg tudjuk mutatni, hogy mire képes ez a Dacia, tudunk egy kicsit trabantos virtusban is játszani, és talán kedvet kap hozzá az autós társadalom is…

Nagyon örülök, hogy a Dacia ennyire mellénk állt. A Renault-val a kapcsolatom immár 8 éve tart, és ha nekik ez a kívánságuk, akkor teljesítjük! Most a murvákat ezzel a Dacia Dusterrel teljesítjük, előfutóként, ugyanúgy csibesárga színben.

Megpróbáljuk egyúttal a közönséget is kiszolgálni, ugyanúgy, mint anno a trabantos-korszakban, és ehhez a Dacia nagyon jó partner lesz! Jó játék lesz! Továbbra is Zsoltival megyek, a navigátorommal. Megpróbálunk jól, szépen, gyorsan és látványosan menni, mindenki megelégedésére... a mezőny előtt! Pécsen meg talán megpróbálunk majd valamilyen úton-módon visszavágni a Clióval! :-)

Ázsa-túra fotóalbuma