Hét magyar páros nevezett, hat rajtolt el, és négyen értek célba a múlt hétvégi Barum Rally-n, Csehországban. Ki erről, ki arról - de meséltek.

Bakó László:
"Az első gyorson elért negyedik helyünkön kicsit túlzottan felbátorodtunk, és egy picit tempósabbra vettük a dolgokat másnap. Ugyan mindenki mondta, hogy lassabban kéne, de én nem éreztem, hogy annyira gyorsan mennénk - bár külső szemlélők szerint legalább olyan tempóval érkeztünk, mint Subiék… Elúszott az autó a féktávnál egy kavicsosabb részen, és amikor egyszer újratapadt a kerék, akkor az ellenkormányzás miatt pont az ellenkező oldalra dobott át minket, úgyhogy itt lett végünk.
Nem lett komoly baja az autónak, csak a hűtőnket olyan szerencsétlenül nyomta meg a generátor, hogy elfolyt a víz, és nem akartunk tovább menni. Egyébként megoldható a probléma, úgyhogy már, amikor hazaértünk, egyből a karosszériáshoz vittük, és már fent van a húzatópadon. Azért élem meg kudarcként, mert azt az egyet nem akartam, hogy ennyire az elején essünk ki. Ezt leszámítva nem kudarc, mert ez egy tipikus versenybaleset volt. Az, hogy ez egy IRC futamon esett meg, az pedig benne van a pakliban. Szerintem, amíg mentünk, az kifelé is mutatott valamit.
De ha azt veszem, hogy a Kresta úgy 500 méterrel előttünk esett el, akkor meg depláne nem kudarc…:) most így jött ki. A következő futamok még mindig a tervezett IRC-k, szépen sorban, először a San Remo. De most azért még támogatókeresésben vagyunk, de nagy a valószínűséggel megyünk."

Bútor Robi:
"A vasárnap nem kezdődött túl jól, mert az első két gyorson abszolút nem találtam magamra. Olyan volt, mintha idegen pályákon mentünk volna, mintha nem is lettünk volna ott tréningen. Nem ismertem fel semmi jellegzetességet a szakaszokban, semmi ismerőset nem találtam bennük, éppen ezért nagyon bizonytalanul tudtam menni. Még most sem tudom, hogy miért volt ez így, mert az előző napi szakaszokon nem éreztem ezt. Természetesen azért ott is hagytam rájuk biztonsági tartalékot, de nem azért, mert nem ismertem ki magam, hanem mert nem akartam hibázni.
Aztán vasárnap a második körre már megszűnt ez a jelenség, és sokkal bátrabban tudtunk menni - az időeredményeink is jelentősen javultak. Sikerült a harmadik helyet megtartanunk, sőt, az utolsó két gyorsaságit sikerült megnyernünk, ami még a végére jót is tett. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele, hogy az első két helyezett már olyan óriási rizikót nem vállalt be, azért még harcoltak egymással. De talán érzésre az utolsó gyors volt a legjobb.
Műszakilag teljesen rendben voltunk egyébként vasárnap is, a szervizcsapat tökéletes munkát végzett, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. A gumijaink sajnos nem bírták úgy ezt a széttöredezett murvás aszfaltot, és ezeket a hosszú gyorsokat, mint ahogy kellett volna, de ezt is meg kell szoknunk, és meg kell tanulnunk jobban beosztani a gumikat.
Erre az évre erre a két versenyre szerződtünk, úgyhogy olyan verseny nincs, amin már most tudnánk, hogy biztosan elindulunk, de opcióként szerepel egy svájci futam. Az indulásunk attól függ, hogy a Magyar Suzuki hogy dönt, hogy mennyire elégedettek a két versennyel, amin elindultunk, úgyhogy ennek függvénye lesz majd, hogy indulunk-e ott vagy sem. Mi is nagyon várjuk a döntést: egy-két héten belül talán eldől majd."

Janika:
"Most azért nyilván sokkal jobb, hogy célba tudtunk érni, és nem egy balesettel kell szuperralizni - a tavallyal ellentétben. A vasárnapi gyorsok ugyanolyan nehezek voltak szerintem, mint a szombatiak, ugyan vasárnap egy kicsit kevesebbet mentünk, de ez a szakaszok nehézségén nem változtatott. Azt gondolom, hogy mindegyik, önmagában véve is elég nagy kihívás. Egyébként mindenünk rendben volt: az autó, a beállítások, a gumik, minden klappolt, csak a pályákkal és a versenyzőtársakkal kellett küzdenünk.
Amit lehetett, kihoztunk magunkból, de azt azért látom, hogy lehetett volna gyorsabban is menni, és érzem is, hogy hol lehetne még gyorsulni, hol hagytunk bent másodperceket. Például annyira jó gumikon versenyzünk, annyira jók ezek a BF Goodrich gumik, hogy még nem szoktam meg a határait, és néha egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy-egy valóban rövid féktávon tényleg megáll a kocsi, és a kanyarsebesség az, ami nekem még kicsit szokatlan. Sokkal nagyobb tempót elbírna egy-egy kanyarban ez az autó, de még nem mindig érzem, hogy mikor és hol. Ilyen problémáim vannak, de nyilván, ahogy egyre többet megyek, ez majd úgy jön helyre. Ennek ellenére azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk, mert ez egy nagyon erős mezőny volt. És én abból indulok ki, hogy ha a rajt előtt felajánlják ezt a hatodik helyet, akkor szó nélkül elfogadtam volna.
Semmi okunk nincs, hogy el legyünk keseredve, és ne mondhatnánk, hogy ez egy jó eredmény. Egy futamunk van még idén, és nemsokára az is eldől, hogy Spanyolország, vagy Svájc lesz az."

Janzer Gyuri:
"A váltónk sokkal jobb lett a fejlesztés után, amit korábban említettem, ha csak annyit is veszünk, hogy könnyebben vette a fokozatokat, és nem fáradt el annyira a kezem, pedig több gyorsasági kilométer volt kint. Viszont volt, amit kint tudtunk megcsinálni: Egy másik R3-ason vettük észre, hogy máshogy áll a féknyereg, mint nálunk, és kiderült sajnos, hogy nekünk az autó összerakása, vagyis két éve a két féknyeregtartó össze volt cserélve, és mintegy 60 fokkal lejjebb került a féknyereg, és ahhoz képest., ahogy eddig használtuk, most működik, mert próbálgattuk. A végére már egészen elhittem, hogy van fékem…
A pénteki szuperspeciál már beleszámított a versenybe, és már előtte beszéltük a többiekkel, hogy nagyon komoly lesz, főleg, ha utolérünk valaki, vagy minket érnek utol. Nálunk az előbbi fordult elő, mert akit utánunk rajtoltattak Hondát, azt utolértük és egy körön keresztül kísértük. De ezt leszámítva nagyon élveztük, rengeteg néző volt, és nem egy szlalomot kell elképzelni, nagyon tempós szakasz volt. Éjjel is írtuk fel, úgyhogy nagyjából sejtettük előre, hogy milyen fényviszonyok várnak majd ránk, úgyhogy ez sem volt meglepő.
Mikor kitették a rajtlistát, akkor szembesültünk vele, hogy a nevezett 14 autóból csak 6 fog indulni. A szuperspeciálon már egy harmadik időt sikerült mennünk, és ez volt jellemző utána mindkét napra.
A gyorsaságik maguk eszméletlenül jók voltak, valaki épp mondta, hogy nem csodálkozik, hogy a csehek ennyire jól vezetnek, mert aki itt eredményes akar lenni, annak ezeken a mindenféle minőségű szakaszon meg kell tanulnia menni: volt itt szűk, dobálós, padkás, bukkanós, tempós, bevállalós rész, erdős szakasz, szembe napsütés, minden, ami nehézzé tehet egy ralit. Úgyhogy minden szempontból komoly tanulságokkal szolgált nekünk ez a verseny. Elég régen mentünk aszfalton, Ricsivel pedig még sosem, ezért mivel a második napi szakaszokat tréningeztük a versenyhez közelebbi időpontban, ezért azok valamivel könnyebbek voltak, de valahogy a vonalvezetésük is jobban feküdt.
A második napon már nyomokban tudtunk úgy menni, hogy minden klappolt. Mondjuk eredményben akkor sem tudtunk volna jobban menni, legfeljebb időben, mert egy helyi menő és egy VB-n induló ment előttünk, úgyhogy nyilvánvaló, hogy nem tudtuk volna megfogni őket, de talán jobb idővel végzünk és kiegyensúlyozottabbak lehettünk volna. De tanultunk belőle, és remélem, sokat tudunk majd fejlődni - talán már rögtön Ózdon.
Összességében teljesen elégedett vagyok az eredményünkkel, jövőre remélem, jobban megy majd."

Pénzes Zsolt:
"Nagyon jó volt a hétvége, igazából jól is ment minden. Az első körben óvatosabban mentünk, mert tudtuk, hogy már az első körben sok kieső lesz a nehéz pályák miatt. A második kör elején sikerült elég sokat javulnunk. Sajnos utána kaptunk egy jobb hátsó, majd a következő gyorson egy jobb első defektet, ez utóbbi mondjuk az én hibám volt. Próbáltam egy kicsit gyorsabban menni, és leestünk az útról. Egy kő, vagy szikla, amin átgázoltunk, és ez szakíthatta szét a guminkat. Az utolsó gyors pedig etap lett egy baleset miatt, úgyhogy a defektekkel a nap végére két perc hátrányt szedtünk össze.
Másnap egy hiba volt az itinerben: egy faluban rosszul írtunk fel egy lassítót, ott túlcsúsztunk. Ennyi hibánk volt, és így sikerült ez a hétvége.
De nagyon jó volt, jó gyorsan lehetett menni a pályákon, még mi is javultunk a hibák ellenére is. Nagyon jól éreztük magunkat, és ez volt a lényeg. Elég régen ültem autóban, a Suzukiban meg még régebben, de nem is az autóba volt nehéz beleszokni, hanem azt például, hogy Antival még sosem mentem, egyébként ő is vagy három éve navigált utoljára, az összeszokás tovább tartott, mint az autóba való visszaszokás.
Rengeteg néző volt, nagyon sok magyar szurkoló és zászló mindenütt, ami nagyon jó érzés volt. Zárójelben teszem hozzá, hogy annak ellenére, hogy hét magyar páros indult, a Szövetség részéről nem volt kint senki, de biztos sok más, fontosabb dolguk volt és nehezen győzik le ezeket a hatalmas földrajzi távolságokat, illetve nyelvi nehézségeket… Pedig lett volna mit ellesni, zárójel vége.
Ami még nagyon fontos volt, hogy nem kihalt ralipályákon zajlott a verseny, mint ami sajnos otthon egyre jellemzőbb, hanem valóban tömegek voltak kint. A rendezés profi volt: Az első napon, amikor a baleset miatt etap lett egy szakasz, amint bement a mentő, három perc múlva már fordították is meg a mezőnyt, és alternatív útvonalon mentünk a szervizbe, hogy ne legyen csúszás. Nagyon profin kezelték a helyzeteket a szervezők. Most is azt mondom, amit a verseny előtt: ez igazi raliverseny volt. A versenyzők közt is nagyon jó volt a hangulat, és itt szeretnék gratulálni az összes magyar párosnak, megköszönni a szervizcsapatunknak a munkát, és a rengeteg magyar szurkolónak pedig a bíztatást."

Suba Egon:
"A második nap nagyon jól kezdődött, mert a harmadik helyről folytathattuk a versenyt. A tízedik gyorsaságival folytatódott, ahol valamivel több, mint 5 másodpercet sikerült lefaragnunk a harmicvalahányból, ami a második helyen autózó és köztünk volt. De nem ez volt a legfontosabb, mert a saját tempónkat akartuk autózni, hisz célba akartunk érni.
A következő gyorson, a szakasz első felében volt egy hidas, nekünk J2-B2 és sajnos utána elkövettem egy hibát, amit előtte soha az életben: rosszul váltottam. Kigyorsításnál negyedikből egy pillanatra beváltottam a harmadikba, és ennek az lett az eredménye, hogy nagyon felpörgött a motor, bár nem tartott túl sokáig, csak egy pillanatig, de ez pont elég volt ahhoz, hogy a hajtókar csavar elszakadjon és másfél kilométer múlva megálljon a motor.
Nagyon sajnálom, mert az én hibám volt, hogy kiestünk… Igazából azért bosszant, mert nem kapkodás okozta, nem siettünk… Nem értem. Életemben nem csináltam még ilyet. Nagyon bosszant. Most még ugyan dolgoznak a versenyautón, de nagyon úgy néz ki, hogy Ózdon nem is tudunk elindulni a motorhiba miatt…
De az biztos, hogy egy olyan versenyen vehettünk részt, ami örök emlék marad, mert fantasztikusak voltak a pályák és a rendezés is - így még az életben nem versenyeztünk. Kifogástalan volt minden, és óraműpontossággal működött.
De nagyon-nagyon kellemes csalódás volt a cseh emberek hozzánk való viszonyulása. Képzeld el, hogy amikor kiestünk a faluban, nagyjából három perc múlva a lakók ott voltak a versenyautó körül, és körülöttünk volt a kávé, az üdítő, a hideg sör, hoztak kolbászt, tortát… Megetettek, megitattak minket, de nem egyszerű módon. Hihetetlen barátságosak voltak, ilyet még sosem tapasztaltam. Függetlenül attól, hogy kiestünk, nagyon szép emlék ez a verseny, és biztos, hogy jövőre visszamegyünk."