Bár a pénteki kezdés eléggé nehézkes volt Matics Misiéknek, a szombati napon nagyon belehúztak, annak ellenére is, hogy szinte folyamatosan úgy érezte bentről, hogy a tempó még nem az igazi. Szerencsére a stopper másként látta, és sikeresen ledolgozták az első napi hátrányukat, majd a kategóriájuk legjobb párosaként zárták a Mecsek Rallye-t. Misivel beszélgettem a kategóriagyőzelmük megszerzéséről.

Hogy bírtad a pénteki „gyűrődést”?
Nehezen! Én már péntek reggel is nyűgös voltam a napi program miatt. Csütörtökön sokáig tréningezel, péntek reggel korán már a gépátvételen vagy, csak nem érted, hogy miért?! Majd egész nap nem csinálsz semmit. Nagyon nem voltam ezzel megelégedve.

Milyen volt a prológ?
Na, ez volt a következő! :-) Általában gyűlölöm a prológokat, de most nem volt rossz, hogy szerepelt a verseny programjában, ugyanis amint elrajtoltunk, a jobb hátsó féltengely megadta magát. Nem törött el, mert a kocsi az jó! :-) Csupán kicsúszott a helyéből, és én innét kezdve úgy gondoltam, hogy ezzel le is tudtuk a technikai problémákat, több már nem jöhet ezen a versenyen... na, de a kocsi azért nem pont így képzelte. A két éjszakai gyorson a hajtáspumpa szórakozott velem, hol ment, hol nem, aki tudja, annak nem kell bemutatnom, hogyan viselkedik ilyenkor az autó! Nem volt egyszerű, összevissza rángatózott, teljesen kiszámíthatatlanná vált és ez természetesen látszott az időeredményeken is, hogy baj van.

Kategória 6. helyen zártatok pénteken...
Az esti gyorson a beíróban azt kérdeztem a navigátoromtól, hogy-hogy nem értek utol minket? Borzasztóan lassúnak éreztem a tempót, ahogy közlekedtünk az éjszakában!

Te viszont még másnap is lassúnak érezted belülről a tempót, az idők pedig egészen mást mutattak!
Igen! Az első gyors előtt még nem tudtuk, hogy mi vár ránk a pályán, tudtuk, hogy esett az eső, majd felszáradt, de nem mindenütt, így az elsőn még próbáltunk rátartással menni, elóvatoskodtam, de a következőnél már tudtam, hogy csontszáraz. Ott viszont nagyon észnél kellett lenni, mivel az volt a 28 km-es és elkezdtem úgy közlekedni, hogy nagyon vigyáztam a gumira, mondom megnézem már, hogy így mit mutat a képlet. És jó volt! :-) Az időeredmény azt mutatta, hogy amikor én bentről lassúnak érzem, valójában akkor megyek gyorsan! Utána ugyanezt alkalmaztam a kisvaszari gyorson is, és ott is bejött. Az utolsó körben már nem kellett loholni, ott már még óvatosabbra vettük, hiszen a tizenvalahány másodperc hátrányunkat már ledolgoztuk addigra.

A navigátorodtól hallottam, hogy a kisvaszari gyors végén mondtad, hogy dobál az autó és nem érted, hogy miért....
Azt hittem, hogy a beállításaink nincsenek rendben, biztos azért dobál... de kiderült, hogy azért dobált, mert gyakorlatilag ötödik padlón mentünk és pattogtunk a pályán. (És az útminőségét ismerve nem kellett csodálkozni, hogy pattogott.) Nagyon lobogós volt, de én azért nem éreztem annyira veszettnek! A navigátorom utána azt mondta, hogy ő még ilyen gyorsan nem ment velem, ötödikben, leforogva, faltól-falig pattogva…

Egyszer majdnem be is pattogtatok valahová?
Igen, az is ezen a gyorson volt, ott, ahol valaki korábban esett már el, egy ilyen sorompós-dobós jobb2-ben. Ballagtunk lefelé ötödikben, befordultam, ahogy kellett… és ott sziszegtünk! Legalábbis én! :-) Mert már megint jött az az érzés, hogy „jajj… ez az”, amikor az ember elesik. Ott egy pillanatra megijesztettem magam, aztán semmi. Később rájöttem, hogy mi volt a gond, beszélgettem a többiekkel, és mindenki mondta, hogy ő ott negyedikben ment... lehet, hogy nekünk kicsit sok volt? :-)

Mikor éreztétek úgy, hogy eséllyel pályáztok a kategória első helyére?
Azt kell mondjam, hogy az első gyorson tisztában voltam vele, hogy nagyon lassan megyünk, de nem tudtam, hogy a többiek mennyire rohannak, mennyire sietnek. Úgy gondolom, hogy amikor az első körben lejöttünk a hosszú gyorsról, akkor mondtam azt, hogy „ez meglesz!”.

És meg is lett! Nagy az öröm?
Persze, örülünk neki és már kellett is ez! Bár az utolsó gyorsot nem kívánom senkinek!

Izgultál?
Nem is az izgalom, egyszerűen csak ültem a kocsiban, hogy „na, utolsó gyors…”, ott buktam el tavaly is, ott kaptam defektet. És most meg jöttek a gondolatok a fejemben, hogy defektet kapok... nekimegyek valaminek... felborulok... Jönnek ezek a hülyeségek az agyamba és már teljesen bebeszélem magamnak, hogy ott történik valami rossz. Aztán elhessegettem, nem borulunk fel, nem kapunk defektet. Nem kaptunk semmit! A kisvaszarin, ahogy kifordultunk a szélesre, kimentem a jobb hátuljával a porra, majd az azt követő balost már lapjával kanyarodtuk. Rögtön be is ugrott, hogy „nesze, defekt”, de nem az volt szerencsére, csak poros volt a kerék. De már ennyire a fejemben volt ez a defekt, hogy már a kerékbe is majdnem belebeszéltem! :-) Görcsösebben mentem sokkal ezen az utolsó gyorsaságin, nem tudtam felszabadulni.

A versenyről mondasz néhány jó dolgot? :-)
Tudok róla jót mondani, mert attól függetlenül, hogy a pénteki nap kutya volt, utána tényleg jól ment az egész. Csúszás sem volt, és bár tényleg lerágott csont, mindenki ezt mondja, mindenki tudja, de a gyorsok is jók voltak! A péntek borította a bilit - legalábbis nálam -, de utána tényleg nem lehetett rá panasz!

Hogyan tovább? Hétvégén merre versenyzel? :-)
Sehol! Pihenek! Bár mennék, esküszöm! Ha valami úton-módon megtehetném, beesne egy lottó ötös, én biztos, hogy állandóan versenyeznék, így viszont legközelebb szerintem RTE Esztergom Rallye.

Veszprém?
Utána Veszprém két héttel! Esztergom ugyan aszfalt lesz, de levezetésnek jó az is, és arra mindenképp megfelelő, hogy az ember üljön a kocsiban, jöjjön a kilométer, a többi pedig úgyis adja magát.

Végszóként?
Akkor itt most megköszönhetem a segítségeket? Örülünk, hogy a partnereinknek hála ismét versenyezhettünk, reméljük a kategóriagyőzelemmel meg is tudtuk hálálni a segítségüket! Köszönöm a csapatnak a munkát, a navigátoromnak, hogy elviselte a pénteki nyűgösségemet, és örülök, hogy a családom elkísér a versenyekre! Reméljük még sok hasonlóan jó versenyen vehetünk részt, és sokszor tudunk ilyen eredményesen szerepelni!

csapat támogatói