Így van. Igazából már beszélhettem volna róla előbb is, de hagytam még pár hetet magamnak. A csapatomnak már a pécsi verseny utáni vacsoránál elmondtam, hiszen már akkor tudtam. Mégis aludni akartam rá párat, de nem változott semmi. 

Eldöntöttem és úgy érzem, hogy jól döntök:

Egyelőre befejezem a ralis pályafutásomat!

 

Elfáradtam. Hosszú volt ez a húsz év és a régebbi évek sokkal szebbek voltak. 

Nem úgy történt, ahogy történnie kellene, hogy egyre jobb és egyre profibb az ember, egyre jobb autóval és minél inkább az élmezőnybe megy, annál nagyobb az élmény és annál könnyebb az anyagi háttér megteremtése. Inkább pont fordítva történt: minél hátrébb voltunk, minél kisebb autóval mentünk, annál jobb volt, annál több élményt adott ezt a sportot űzni. Az elmúlt egy-két évben az élmezőnyben menni már nem élmény, hanem nyűg  volt. Több szempontból is, mind emberileg, mind pénzügyileg, mind sportszakmailag egy nagy küzdés volt az elmúlt pár év.

Talán ezek is az okai annak egy kicsit, hogy mostanra elegem lett az egészből.

 

Egy kicsit biztos az is benne van, hogy érzem, hogy öregszem. Negyven körül talán mindenki életében változások jönnek, célokban és szemléletben biztosan. Én is ezen megyek keresztül és úgy érzem, hogy nem szabad erre a sportra most ekkora energiát és ekkora pénzt fordítanom.

Sokkal inkább azzal kell foglalkoznom, hogy megmaradjon mind a családom életszínvonala, mind a vállalkozásaim jövedelmezősége. Az autósportot egy kicsit háttérbe kell tennem.

De sajnos ezt nem lehet félig csinálni! Vagy teljes erőből csinálja az ember és akkor nagyon sok áldozatot vállal érte, vagy nem csinálja. Most az utóbbi mellett tettem le a voksomat.

 

Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem fogok versenyautóba ülni!

Egy két hobby versenyre biztosan vissza fogok ülni a VFTS-be, hiszen teljesen abbahagyni ennyi év után lehetetlen. Minimális költségvetéssel, tényleg csak az élmény kedvéért!

Megtartom a VFTS-t és ha lesz kedvem, időm, energiám és ha már nagyon nem bírok magammal, akkor majd fogok vele menni. Nem ORB futamon, csak Sprinten, egy napos futamon, nem versenyben, csak és kizárólag az élményért.

 

A legelső szakasz még gyerekkoromból származik. Amikor nagypapám és a szüleim kivittek a Bakonyba, vagy a Salgó Ralira és együtt néztük a versenyeket. Táboroztunk, három-négy napot voltunk kint az erdőben. Onnan ered minden! Ott "belebetegedtem" a raliba. Annyira imádtam, hogy már négy éves koromban megszületett bennem a gondolat: én ezt egyszer nagyon szeretném csinálni!

 

Sokára jött el az a pillanat, hogy versenyszerűen ülhettem bármiféle technikai eszközön. 13 éves koromban kezdtem el gokartozni, ami ebben a szakágban már nagyon későinek számít. Igazából nem is kötött le annyira, mint amennyire gondoltam. Két évig mentem csak, mert nem élveztem annyira a pályaversenyzést, mint amennyire reméltem. Nagyon vágytam rá, hogy versenyezhessek, de én ralis akartam lenni!

 

Nem autóversenyző, hanem ralis! Csak ez az egy szakág érdekelt!

Akkor még a VFTS-ek voltak az überkomoly autók és minden vágyam az volt, hogy majd egyszer legyen egy ilyen versenyautóm!

 

A jogsim megszerzése előtt pár hónappal indultam először egy mezőtúri túra futamon egy kereklámpás Zsigulival és onnan indult a rali a számomra.

Átéltem mindent, amit csak lehetett!

Túrából a másodosztályba, onnan magyar bajnokként első osztályba. Ott aztán nagyon sokáig kétkerekes autóval. Majd importőri támogatással, később gyári támogatással, gyári háttérrel. Utána jött a WRC, az R4 és a végén a Super2000.

Minden kategóriát végigjártam, a legkisebbtől a legnagyobbig. Erre nagyon büszke vagyok, mert úgy gondolom, ez lenne a normális, hogy mindenki végigjárja fokonként a lépcsőt.

Ennek tudom be azt is, hogy nagyon keveset estem (azt is inkább a végén). Ahhoz képest, hogy mennyi verseny és teszt kilométert tettem meg, nagyon kevés károm volt, ami ennek a lépcsőzetességnek és a megfontoltságnak az eredménye.

 

Ezen kívül még nagyon fontosak voltak az életemben a külföldi szereplések. Mentünk Világbajnokságon, IRC futamon, Európa bajnoki futamon és francia bajnokin is.

Sok féle versenyen vettem részt kisebb-nagyobb sikerekkel. Volt amikor csak végigküzdöttük magunkat, mert akkor az is nagyon nagy szó volt. Például a Szardínia Rallye-n célba érni a sok probléma ellenére, igazi férfias küzdelem volt! Volt IRC futamgyőzelmünk, amire nagyon büszke vagyok. Nagy dolognak érzem, hogy Svájcban, az egyik legnehezebb versenyen megnyertük a Super 1600-as kategóriát.

Volt minden és úgy gondolom ez egy szép, teljes és boldog pályafutás/hobbi volt az életemben.

 

Nekem is nagy élmény volt az a verseny is. Igazi élményautózás volt, annak ellenére, hogy ott is szembesültünk azzal, hogy a technika néha kibabrálhat velünk. Tényleg végig mosolyogtuk és remélem a nézők is megkapták azt, amiért kijöttek a versenyre.

Így 39 évesen nem lehet kijelenteni azt, hogy soha többet nem ülök versenyautóba!

Ez egy szenvedélybetegség, ugyanúgy, mint például a játékfüggőség. A rali megfertőzi az embert, teljesen függővé lehet válni tőle. Én most harcolok ez ellen a függőség ellen.
Érzem, hogy harcolnom kell ellene!
Szeretném megállni, hogy ne üljek vissza profi versenyzőként.

Sajnos úgy érzem, hogy a magyar ralinak is vége van. Persze ez csak az én álláspontom. Sem a versenyzők hozzáállása, sem az MNASz , de még a rendezők hozzáállása sem egyezik meg az én nézeteimmel és ez egy akkora visszatartó erő számomra, hogy úgy gondolom, most a legkönnyebb abbahagynom.

Ha valami csoda történne és új emberek érkeznének minden oldalra, akkor lehet, hogy el fog jönni az a pillanat - természetesen ha az anyagi lehetőségeim is meg fogják engedni és a támogatói hátterem is újra összeállna - akkor lehet, hogy újrakezdeném. De ez most nagyon komoly elhatározásom, hogy ilyen körülmények között a magyar bajnokságban nem szeretnék szerepelni.

 

Találnom kell egy új hobbit, mert nem csak ez létezik. 

Vannak ennél sokkal olcsóbb, sokkal nyugodtabb és hasonlóan izgalmas időtöltések is.

Meg kell magát találnia az embernek. 

Nagyon jó példa Wirtmann Feri, vagy Gaál Józsi Bá. Azon kevesek közé tartoznak, akik nem szegényedtek bele az autóversenyzésbe. A visszavonulók többsége azért vonult vissza, mert mindenét elversenyezte. Szeretnék ilyen szempontból a Ferire vagy Józsi Bácsira hasonlítani. Egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben, ahol minden nap átélem, hogy egyre nehezebb talpon maradni, most nem a versenyzésre kell koncentrálni. Dolgozni kell. Rendbe tartani a cégeimet, a családot és lehet, hogy eljön majd 5-10 év múlva az a pillanat, hogy majd egy  komoly Historic WRC-vel - hiszen akkor azok már Historic autók lesznek - visszatérjek hobby szinten.

Azt tudom jól, ha most abbahagyom, soha többet esélyem sem lesz abszolút magyar bajnoknak lenni. De magamat, a nézőket szórakoztatni, együtt lenni a barátokkal, összeszedni a csapatot, ez még bennem van és lehet hogy többet ér egy bajnoki címnél!

Ezért is mondtam az elején, hogy nem azt gondolom, hogy soha, de most pár 4-5-10 évig nem leszek aktív résztvevője a magyar autósportnak és az ORB mezőnyének. 

 

Egy szépen induló dolognak tűnt 2009-ben a TBR RACING. Úgy gondoltam, hogy Citroen versenyautókat építünk, bérbe adunk, utánpótlást nevelünk. Eleinte volt is értelme ezzel foglalkozni, de már tavaly nem működött. Elfogyott az a bérlői kör, amelyik ilyen szintű "kis"autókat szeretne bérelni és ezt ki is tudja fizetni. Rá kellett jönnöm, hogy ez a vállalkozás működésképtelenné vált. Az autókat eladtuk, a kollégáktól is meg kellett, hogy válljak. Nem rajtuk múlott, hiszen nagyon lelkesen, nagyon profin dolgoztak. Nehéz dolog volt, hiszen volt aki emiatt a program miatt változtatta meg az életét, a lakhelyét. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy ez egy hosszú távon működő dolog lehet. Jelentős pénzügyi veszteséggel zártam, hiszen a szervizfelszerelést és mindent, amivel a profi körülményeket biztosítani tudtuk, jó esetben fél áron tudtam értékesíteni. Az anyagi veszteségen túl nagy érzelmi kudarccal is zárult ez a dolog.

Hittem benne, hogy lesznek olyan fiatal versenyzők, akiknek át tudom adni a húsz éves tapasztalatomat. Egyedül a Bessenyei Zoli volt az, aki ebből maximálisan profitált. Rengeteget tanult tőlünk és Ő tudott is élni ezzel a lehetőséggel. Az, hogy más csapatnál aratta le a babérokat, az egy kellemetlen történet, de hát az élet már csak ilyen.

Nem gondoltam, hogy csak egy ember van a magyar rali társadalomban, aki igénybe veszi ezt a szolgáltatást, de sajnos így alakult. Be kellett látnom, hogy ezzel sem kell tovább foglalkoznom.

 

Szeretném mindenkinek megköszönni azt, amit az elmúlt húsz évben kaptam.

A szurkolóknak, a támogatóknak, a szerelőknek, mindenkinek, aki a csapatomban volt. Minden médiának is jár a köszönet, aki valaha is foglalkozott velünk és segítette a versenyzésünket azzal, hogy népszerűsített minket és ez által lehettek támogatóink.

Rengeteg ember vett ebben részt! Húsz év nagyon nagy idő!

Rengeteg ismeretséget szereztem ez alatt, nagyon sokan segítettek. Azt gondolom velem majdnem mindenki korrekt volt. Nagyon kevés emberrel vesztem össze és kevés emberrel van rossz kapcsolatom, aminek nagyon örülök, mert ebben a sportban nem nehéz összeveszni emberekkel.

Tisztán érkeztem a raliba és tisztán is távozok. És ezt kő keményen így is gondolom.