Nagyon várták már az első bajnoki futamra, és hogy végre kipróbálhassák versenykörülmények között is az új autót, a bemutatkozás mégis túl rövidre sikerült, és Bútor Robitól egyáltalán nem megszokott módon ért véget. Robival beszélgettem a bükfürdői kiesésükről, a háttérben álló okokról, és hogy vajon milyen folytatás következik?

Mi történt Bükfürdőn?
Nagyon rövidre sikerült számunkra a bemutatkozás, ami roppant módon elkeserít engem is, a csapatot is, és mivel én vezettem az autót, azt kell, hogy mondjam, 90 %-ban rajtam múlott ez az egész. Rögtön beleestem az „N-es csapdába”, ami sokak elmondása szerint nem más, minthogy az N-es autó rendkívül halk és egyúttal nagyon-nagyon gyors, nem lehet érezni benne a sebességet, viszont nagyobb a súlya és a fékútja is jelentősen hosszabb, mint egy S2000-esé, vagy egy S1600-asé. Nálunk is ez volt a hiba, hiszen ahogyan kijöttem egy nagyon gyors kanyarból, a felírtaknak megfelelően a kanyar végén ugyan elkezdtem fékezni, majd következett egy rövid egyenes, de akkora volt a tempó, hogy nem tudtunk belassulni a következő kanyarig, így az erdőben kötöttünk ki, és egy nagy fát eltaláltunk. Az autó eleje, a hűtőrendszer oly mértékben sérült, hogy nem tudtuk tovább folytatni a versenyt, már az első gyorsaságin fel kellett adjuk.

Nem szokásod így befejezni a versenyt, hogyan sikerül feldolgozni ezt?
A kiesés helyszínén és az utána lévő két napban is borzalmasan érzetem magam. Nagyon nehezen tudtam feldolgozni ezt az egészet, iszonyatos módon okoltam magam ezért a hibáért. Nagyon készültem már arra, hogy az idei évben versenyezhessek, hogy mehessek végre ezzel az autóval, és szerintem mindent megtettem a siker érdekében. Sajnos nagyon elhúzódott a murvás tesztünk, csupán a verseny előtti napon tudtunk erre sort keríteni, mivel nem lehetett megfelelő pályát szerezni a teszteléshez. Egy nyílt területen volt a teszt, ahol ezeket a szűk erdei kanyarokat, fékutakat nem tudtuk lepróbálni, és olyan szinten becsapott az autó, hogy magam sem értem. És épp ezért elég komoly lelkiismeret-furdalásom van, hogy miért nem mentem lassabban az első gyorson, és miért nem próbáltam ki az új autót igazi versenykörülmények között higgadtan, nyugodtan, miért kezdtem bele rögtön egy ilyen erőltetett tempóba. Nekem ezt az autót meg kell tanulnom, így egy nagyon rossz döntés eredményeként sikerült most túl rövidre számunkra a verseny. Ráadásul azt sem tudtuk meg, hogy mire lennénk képesek, nincs viszonyítási alapunk, nincs egyetlen mért időnk sem. Megint van egy komoly hátrányunk, hogy nem mentünk murván, és összességében ez nagyon negatív hatást gyakorolt rám, nagyon nehezen álltam fel belőle. Most, hogy már konkrét munka van - hiszen 2 hét alatt meg kell csinálni, fel kell készíteni az autót -, így már kicsit elment rólam ez a nagy negatívum, próbálok előrenézni és Pécsre maximálisan felkészülni.

Imi hogyan élte meg ezt az egészet?
Azt hiszem, ő is érzi, hogy elrontottuk a pályafelírást, ebben a részében vagyunk mindketten érintettek, de itt is inkább én vagyok a hibás, hiszen én diktálom fel az itinert. Imi persze több mint egy navigátor, mindig elmondja, hogy szerinte hol kell fékezni és mit hová írjunk, ő azért beleszól a pályafelírásba. Igazából mivel egyikünk sem ült ebben az autóban murván, mindketten betévedtünk a fékút meghatározásával. Szerintem ő is érzi, hogy benne volt a történetben, de neki is túl kell lépni ezen. Az esésünkkor egyébként ő is próbálta még menteni a helyzetet, ordította, hogy forduljak be a kanyarba, de egyszerűen annyira sok volt, hogy nem mertem befordulni, én abban a pillanatban tudtam, hogy nekünk itt a vége, ha megpróbálok befordulni, az oldalát csapom oda, és nem akartam Imit rácsavarni a fára, próbáltam a lehető legbiztonságosabb verziót választani a befejezéshez.
Imi is feláll majd ebből, és folytatjuk tovább! Ez még csak az első verseny volt, remélem ez csak egy rossz kezdés, az 1-es rajtszám mumusa, amit „megettem” tavaly is. Bízom benne, hogy ez nem így fog folytatódni, hanem szépen felállunk, és abszolút esélyesként folytatjuk a harcot.

Hogyan készültök Pécsre?
Mindenképp egy újfajta itinert fogunk írni, hiszen rá kellett jöjjek, hogy nem lehet azokon a helyeken fékezni, ahol a S2000-essel (S1600-assal), és ennek tükrében át kell alakítani az itinerünket. Ez a fő változtatási feladat, hogy egy jobb, ehhez az autóhoz megfelelő itinert kell írnunk, amit itt Bükfürdőn nem tudtunk megtenni, ami annak is a következménye, hogy előbb volt a tréning, és utána teszteltünk. Nem volt tapasztalatom még az autóval és a tréningen nem tudtam még eldönteni, hogy ezzel a kocsival milyen féktávokon lehet megállni. A fő probléma a fékutak meghatározása volt, és ezért Pécsen ezt kell elsősorban kijavítanunk. Egyébként addig nagyon jól éreztem magam az autóban, az első 8 km hibamentes, gondmentes és élvezhető volt. Abszolút úgy érzem, hogy magával a kocsival össze vagyok barátkozva, nincs vele semmi gondom, egyedül ez az „N-es csapda”, amibe nem szabadott volna beleesnünk.
Kellemetlenül érzem magam a szurkolókkal szemben, akik kijöttek a pályára, és ugyanígy érzek a támogatóinkkal, és a csapatommal szemben is. Mindenki hibázhat, és ezt most én is megtettem. Nem lehet ezt senkire fogni, nem is akarom, jobban kell a pályákat feldolgoznunk, és bízom benne, hogy Mecsek Rallye-n helyt tudunk állni, és ki tudjuk javítani a hibákat.

csapat támogatói: