
Megküzdöttek Matics Misiék is a veszprémi porral és pályákkal, végül a végeredményüket az utolsó gyorsaságin elszenvedett defekt határozta meg, de nem csupán ez volt a verseny során, aminek nagyon nem örültek, ezekrõl pedig bõvebben is beszélgettünk.
Sikerült tesztelni a Veszprém Rallye elõtt?
Igen, és azt is jól hallhattad, hogy nem túl sokat! Szerintem a tesztpálya keményebb volt, mint a Sólyi erdõ és biztos, hogy több kárt csinált az autóban, mint maga a verseny. Minimális volt ez a tesz is, inkább az ugratókra koncentráltunk, mivel a pálya jellege és minõsége nem tette lehetõvé, hogy gumikat is próbálgassunk. A pályán nagyjából fejnagyságú sziklák voltak, ez pedig elég jól megviselte a kocsit.
Hogyan indult a verseny?
Melegen! A legnagyobb próbatétel az volt, hogy a rövidnadrágból bele kellett bújni a tûzálló alsóba és felsõbe. Nem is igazán értettem egyet azzal, hogy nem engedélyezték az alsóruházat elhagyását. Aki ezt a döntést hozta, azzal felvetettem volna a tûzálló ruhát, sisakot, maszkot, kesztyût és üljön másfél napot benn az autóban!
Délután indult a futam, így most nem panaszkodhatsz arra, hogy nehezen indult a reggel, még álmos voltál az elején!
Gyakorlatilag szinte tök mindegy volt, a pihenéssel nem volt probléma... a pályákkal viszont annál több!

Mi nem tetszett, mesélj!
A Sólyi erdõ! Jó pár éve versenyzem már rajta, de azt kell mondjam, hogy ennyire tragikus még sosem volt a minõsége! Nem is tudom, hogyan gondolták, hogy harmadszorra is átküldték rajta a mezõnyt. Ezt még terepralinak sem tudnám nevezni, olyan rossz volt! Átgondolandó ez, mert brutális károkat csinál ez az autókban…
Mi volt a legfõbb probléma vele, nyomvályús volt?
Borzasztó laza volt a talaja, hatalmas nagy kövek voltak... Egy-két része azért jó volt, de összességében élvezhetetlen volt és ezt csak tovább fokozta a por. A harmadik körre katasztrofális lett, mivel ekkorra elállt a szél, de igazából a zártabb részeken már a korábbi körökben is voltak problémák a por miatt.

Mit szóltál a döntéshez, hogy utólag kivették?
Elég nyûgös lettem tõle, mert arra keltünk vasárnap reggel, hogy három helyet visszaestünk! Úgy gondolom, hogyha már átküldték rajta a mezõnyt, akkor utólag elvenni azt az eredményt már egyáltalán nem jó döntés. Aki ott törte össze az autót, vagy ott szaggatta szanaszét, az mit szól ehhez szerinted? Ha jól tudom, akkor az S csoport már kérte, hogy ne kelljen átmenni azon a gyorson, mégis átzavarták õket, csináltak pár milliós kárösszeget rajta, aztán törölték a gyorsaságit.
Hogyan autóztatok a szombati napon?
Az elsõ nap az elsõ körre kimentünk zárt gumikkal, és tudtam, hogy a Sólyi erdõn kapni fogok, mert nagyon laza a talaja, de úgy gondoltam, hogy majd a királyszentistvánin visszaszerezzük ezt a hátrányt. Na, ez rögtön etap lett, így az elsõ körünk "remekül" sikerült. A második körre feltettük a nyitott gumit és ezzel a sólyi már jobb is volt, viszont a királyszentistváni meg sokkal rosszabb. Túl is csúsztunk egy féktávon, ahol el kellett volna fordulni balra, mi ott 100 fölötti tempóval csúsztunk tovább egyenesen a megolvadt aszfalton. Jött az ötödik gyorsasági, ahol mentünk egy abszolút ötödik idõt, aminek ugye nem volt semmi értelme, mert utólag törölték
Másnap?
Na, az meg igen! :-)
Vasárnap szintén fordítva csináltam mindent, hiszen az elsõ körre kimentem a zárt gumival. Lehetett ezzel menni, de nem igazán ismertem a gumit - és most szándékosan nem fogom kimondani azt, mert tudom, hogy már mennyire nagyon idegesítõ, hogy megint minek a hiánya miatt - de féltem a gumitól, ha kimentem a nyomból, akkor nagyon-nagyon csúszott. Bizonytalan voltam emiatt és nem is mertem úgy menni vele, mint ahogyan lehetett és kellett volna. A következõ körre felraktam a nyitott gumikat, ahová természetesen már jó lett volna a zárt! Vigántpetenden sikerült ezeket elfüstölni, így az utolsó körre nem maradt más, mint a zárt gumi, de ez már ide tökéletes is lett volna. Sietnünk kellett, mert az elõzõ körben Hideg Krisztián a nyakunkra mászott és mindössze 2 tizedmásodperc volt köztünk, és úgy gondoltam, hogy márpedig én ezt nem adom! De aztán végül is adtam. 4 km-t mentünk jobb elsõ defekttel és ideges is voltam emiatt, mert nem elég, hogy visszacsúsztam, addig egy karcolást nem ejtettem az autón, ezzel meg elég jól sikerült lerendezni a jobb elejét, mind esztétikailag, mind mûszakilag.
Nem vagy elégedett...
Nem nagyon! Nagyon nem nagyon! :-)
Ehhez képest elég mosolygós voltál a céldobogó környékén!
Már egy megváltás volt, hogy vége van ennek a Veszprém Rallye-nak, mert mint tudjuk ez mindig egy túlélõ verseny! De ezúttal most tényleg kifejezetten az volt, és fõképp az elsõ nap miatt. Ahhoz képest a második nap már csak egy jutalomjáték volt!

Hogyan tovább? Teszt? Arad Rallye?
Aradon nem megyünk. Érdekes lehetne esetleg, hogy év végén a bajnokság elsõ 10 helyezettjei közé odaférjünk, de annyira nem fog meg ez az Arad. Az információk is vegyesek, valaki azt mondja, hogy nagyon jó, valakitõl azt halljuk, hogy katasztrófa. Mi inkább most egy aszfaltos versenyt választunk. A pécsi IRC elõtt szeretnénk menni egy hosszabb tesztversenyt... és most lehet röhögni fogsz, de az a Barum Rally lesz! Egy IRC futamon tesztelünk az IRC futamra! :-)
Miért pont a Barum Rally?
Eleve a jó híre miatt, és azt mondják, hogy egy nagyon jó, nagyon pörgõs verseny. Az eredmény szempontjából semmi extrára nem számítunk, tudjuk, hogy az IRC mezõnye azért fog annyira megverni, mint a lovat, mert annyival gyorsabbak, a csehek pedig azért, mert évek óta mindig mennek rajta, mint mi is a hazai pályáinkon. Durva lenne azt mondani, hogy gyõzni megyünk, a célunk, hogy kilométereket gyûjtsünk, valamint szeretnénk jól érezni magunkat, és talán ez utóbbi a legfontosabb ebben az egészben!
a csapat támogatói


