
Három bajnoki futammal a hátuk mögött ezen a hétvégén a finn ugratókon száguldozhatnak a DiRT Rally 2.0 programmal játszó szimulátorosok. Az R5-ös kategóriában megrendezett bajnokságban ezeken a pályákon talán még fontosabb lesz a helyes setup megtalálása és a navigátorra is érdemes lesz figyelni, hiszen nem mindegy, hogy az ugratókra hogyan érkeznek a versenyzők.
Az előző három bajnoki futam három különböző győztest hozott a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágában és ennek megfelelően nagyon kiélezett a küzdelem a bajnoki pontokért. Összesen nyolc versenyt szervez a DuEn RALLY oldala ebben a bajnokságban és ebből hét futam kerül értékelésre.

A soron következő állomás a DOBOZ Virtuális Finn Rally, ahol a korábbiakhoz hasonlóan, most is 12 gyorsasági szakasz került a programba, összesen 138 versenykilométerrel. A pályák előzetes feldolgozásához segítséget nyújthat az on-line műsorfüzet, melyben most is megtalálható a szakaszok térképei és a várható időjárási viszonyok mellett a bajnokságra regisztrált több, mint 2200 játékos neve és kategóriája. Az eredményeket folyamatosan nyomon lehet követni a bajnokság hivatalos eredményközlő oldalán, a Rallylive.hu weboldalon.
>> MŰSORFÜZET LETÖLTÉSE <<

A verseny programjáért Pannuska Dávid a felelős. Dávid bajnok navigátorként kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a bajnokság színvonalához és a pénznyereményekhez méltóan kellően nehézre szabja a versenyt, de a hagyományoknak megfelelően a futam előtt egy videó bejelentkezéssel segíti a versenyzőket a helyes beállítások megtalálásában és a pályák adta nehézségekre is felhívja a figyelmet.

A korábbi évek futamgyőztesei és dobogósai alapján összeállított PRO kategóriások mellett természetesen az AMATŐR szimulátorosok is külön értékelésre kerülnek, csakúgy, mint a való élet licenszes vagy amatőr pilótái. Külön kategóriákban tudják még összemérni magukat a Seniorok, a Médiások, a Navigátorok és a Rallyongók.

A szervezők bíznak benne, hogy élvezetes és eredményes hétvégét tudnak majd maguk mögött a szimulátoros világ ralisai.
A DOBOZ Virtuális Finn Rally hivatalos weboldala:
https://www.duen.hu/verseny/doboz_finn_rally
Eredmények, nyilatkozatok, videók:
https://rallylive.hu/doboz-finn-rally