Meghívást kaptak a francia Rallye Du Var futamra, a Citroen Racing kiemelt évadzáró versenyére, ami egyben az ottani aszfaltos bajnokság záró futamát is jelentette. Hogy nem csak a részvétel a fontos, azt az elért eredményeikkel bizonyították a TBR versenyzőpárosai. A csapatvezető nagyon büszke, pedig az ő sikere is kellett az örömhöz, Bútor Robival beszélgettem a csapatról.

Két párossal képviseltétek ezúttal a TBR-t, hogyan összegeznéd a szereplést?
Rengeteg dicséretet kaptunk a helyi pilótáktól, a Citroen vezetőségétől, mérnökeitől, mind a csapatunk munkája, mind az eredményeink miatt. Ez természetesen nagyon jól esett mindnyájunknak ! Először indultunk ezen a versenyen, először versenyeztünk a DS3 R3-assal, és ők ezt az eredményt ennek tükrében nagyon jónak minősítették. Fontos volt ez számomra, mint ahogyan a jövő szempontjából is egy nagy lépés az, hogy elismerést kaptunk és nem vallottunk kudarcot.

Zoli ismét kiemelkedően ment, amit talán sokan még mindig meglepődéssel fogadnak, pedig ő is nagyon nagy elismerést kapott a Citroentől! Zoliék az R2-es mezőnyben dobogós helyen zártak, ami szintén nagyon nagy eredmény ezeken a pályákon, főképp úgy, hogy ő is először járt ezen a versenyen. Tisztán látszik, hogy nagyon megbarátkozott ezzel az autóval és nagyon gyorsan tud vele menni. Azt gondolom, hogy ebben nagy része van a TBR csapatnak is, hiszen tökéletes beállításokkal, tökéletes futóművel, tökéletes autóval tudott versenyezni. Neki is volt egy technikai problémája, ami másfél gyorsaságin keresztül valamennyire hátráltatta, ez pedig a pillangószelep volt szokás szerint. Sajnos ez egy utcai alkatrész ebben az autóban, és hiába cseréljük ki állandóan, úgy látszik, ez mégis egy nagyon sűrűn előforduló hiba. Mindezek ellenére Zoli versenyzése szintén pontos, precíz és nagyon gyors volt, méltó lezárása az évnek, az ő részéről is. Úgy láttam, nagyon boldog volt a célban és az egész verseny alatt felszabadultan autózott. Mindenképpen szeretném külön kihangsúlyozni, hogy maximális tiszteletem Julié! Mert aki ilyen tempónál, ilyen jellegű pályákon, a jobb oldalon tökéletesen végzi a munkáját, az mindenképpen kiemelkedő navigátori képességeket jelent, úgyhogy én csak gratulálni tudok mindkettőjüknek!

Milyen volt újra a saját csapatoddal versenyezni?
Nagyon nagy élmény volt! Egy éve nem mentem már a saját csapatommal, hiszen az idei évben a PH Sportnál versenyeztem, így hosszú idő óta ez volt újra az első alkalom. Iszonyatosan büszke vagyok rájuk! Egy világszínvonalú csapatot sikerült létrehozni, így együtt, közös erővel, beleértve mindenkit, aki nálam dolgozik! Nagyon köszönöm, hogy így mehettem ezen a versenyen, semmi mással nem kellett törődnöm, csak a versenyzéssel és így valóban élvezetes volt az egész. A csapatban mindenki maximális odaadással dolgozott, mindent megtettek a versenyzők sikeréért, amit külön köszönök nekik!

Mit tudnál mondani a csapat jövőképét illetően?
Nagyon nehéz erről most még beszélni, hiszen az évnek még csak most értünk a végére. Körvonalazódnak a dolgok, de úgy látom, hogy egy jóval nehezebb év lesz a 2012-es, mint az idei volt. A TBR elsősorban Citroen DS3 R3-ban gondolkozik, mert az R2-es projektnek a végére értünk, sok autó lett az országban, nagyon lement a bérbeadási ár, és ilyen feltételekkel nem éri meg folytatni. Lépnünk kell egyet, olyan kategóriába menni, ahol véleményem szerint nagyobb a fizetőképes kereslet, így emiatt helyezzük a hangsúlyt az R3-ra. Úgy tűnik, hogy lesz két új Citroen DS3 R3-asa is a csapatnak, amit elsősorban Magyarországon szeretnénk bérbe adni, de ha itthon mégsem lenne meg rá a megfelelő bérlő, akkor külföld irányába nézünk szét. Látszik, hogy a francia, olasz, lengyel bajnokságban egyre több ilyen indul, így abban bízom, hogy oda mindenképpen bérbe tudjuk majd adni. Nem ez az elsődleges cél, szeretnénk Magyarországon is folytatni a tevékenységünket és azt gondolom, hogy Bessenyey Zoli most az a személy, akinek lépnie kell ebbe az irányba. Az R2-es bajnok pilótánkat szeretnénk az R3-assal is bajnoki címhez segíteni. Mindemellett természetesen nagyon örülnék, ha Menya is folytatná ezt a történetet nálunk, és igazán elégedett akkor lennék, ha mindkét pilóta a mi csapatunk színeiben, a két új - utolsó fejlesztésű - DS3 R3-assal folytatná a magyar bajnokságot. Menyának vannak IRC-s gondolatai is. Remélem, hogy a kettő közül valamelyik - vagy akár párhuzamosan mindkettő - tud működni. Mindkét versenyzővel korrekt évet zártunk és azt hiszem, hogy a magyar szokásokat meghazudtolva normálisan lebonyolódott az év, mind az eredményeket illetően, mind pedig az emberi kapcsolatokat illetően, egy pozitív és eredményes évet zártunk együtt. Szeretném ezt folytatni, de biztos, hogy nem lesz könnyű!

Ha a te jövőképedről kérdezlek, mit tudnál mondani?
Egyelőre úgy tűnik, hogy jól állunk, bár nem 100 %-os dolgok ezek, aláírva még semmi sincsen, de az eddigi tárgyalások várakozáson felül jól sikerültek. Nagy esély mutatkozik arra, folytathatjuk a  megkezdett utat és tovább tudjuk vinni az S2000-es programot. Bízom benne, hogy sokkal nagyobb szerencsével és sikeresebben tudjuk zárni a 2012-es évet!

Kőkemény helytállás

Bár az idei évben többször hallhattuk panaszkodni Bútor Robit, a kevésbé jól sikerült hazai futamok miatt, most nem csupán a magyar közönségnek, de a franciáknak is megmutatták, hogy igenis helyt tudnak állni a magyarok bármilyen pályákon! A verseny előtt ilyen eredményre ő sem számított, de Robi újra bebizonyította, hogy gyorsan beletanul az új dolgokba.

Hogyan sikerült a verseny?
Összességében nagyon jól, főképp, ha figyelembe veszünk minden befolyásoló tényezőt. Az első nehézség, hogy ez volt az első versenyem a DS3-assal, ami egy teljesen más jellegű elsőkerekes autó, mint amilyenekkel idáig versenyeztem, hiszen ez már turbós motorral szerelt, ezáltal teljesen másként kell vele menni, mint egy S1600-assal, vagy Kit Carral.

A verseny előtt 40 km-t tudtam tesztelni a Zabar-Domaháza közötti szakaszon, ahol mínusz 6 fok fogadott minket, ködös, nedves-jeges pálya és ilyen körülmények mellett közel sem tudtam megtanulni az autót és olyan szinten megszokni, hogy azt mondhattam volna, „igen, felkészültem, az autó teljes ismeretében indulok neki a versenynek”. Nem volt tökéletes a felkészülés, így óriási feladat volt számomra helytállni azon a versenyen, ami talán a világ egyik legnehezebb aszfaltversenyének számít!

A másik nehézség egyértelműen a pályákból adódott, hiszen ezek nagyon nehéz pályák. Rengeteg kanyarral, borzasztóan szűk erdei utakon, hol jó minőségen fut, hol pedig szanaszét töredezett dobálós aszfalton. Minimális korlát, hatalmas szakadékok... Talán életem legnehezebb versenye volt, amin eddig indultam.

Harmadik nehézség a dologban, hogy Tóth Imivel három éve mentünk utoljára együtt, és újra össze kellett rázódni, mindent el kellett hinni, hiszen itt a legkisebb tévesztés is végzetes lehetett volna. Azt gondolom, hogy ez sikerült talán a leggyorsabban, majd lépésről-lépésre megismerkedtem az autóval, és elkezdtem egyre gyorsabban menni, majd a második körre a pályákat is jobban megismertem. Egy folyamatos gyorsulást tudtunk végigvinni a versenyen, ami maximálisan jót tett nekünk.

Volt még egy nagyon nehéz tényező, ami a rajtszámunkból adódott. Mi a 123-assal versenyeztünk (nagyon hátul), míg a francia R3-as mezőny túlnyomó része a 30-45 körüli rajtszámokkal ment. Délután volt a rajt, így mi már az első gyorsaságin is vaksötétben mentünk, a francia R3-asok pedig világosban teljesítették az első két gyorsot, ami szintén óriási hátrányt jelentett számunkra. Mindezeket leszámítva, azt mondhatom, hogy minden tökéletes volt és zökkenőmentesen működött.

Milyen eredménnyel végeztetek, és mennyire vagytok elégedettek ezzel?
A verseny előtt azt tűztem ki célul, hogy az R3-as mezőny első harmadában szeretnék végezni, melyet szerencsére jócskán felülmúltunk! Az R3-asok (40 páros) között a 8. helyen végeztünk, a DS3-asok között az ötödiken. Az utolsó gyorsasági rajtjába úgy álltunk oda, hogy ennél egy-egy hellyel előrébb voltunk, de sajnos ezen a gyorson adódott egy technikai problémánk, ráadásul ez egy 34 km-es gyorsasági szakasz volt, így elég hosszan kellett ezzel a hibával szembesülnünk. Az autón a váltótartó bak meghibásodott, és gyakorlatilag minden egyes váltásnál és gázadásnál egy erős fémes csattanás hallatszott. Vissza kellett venni a tempóból, mert borzasztóan szerettem volna célba érni, nem akartam az utolsó gyorson kiesni. Bár az utolsó rajtjáig 16 másodperces előnyünk volt, a visszavett tempó miatt Jan Cerny elénk tudott férkőzni, így vesztettük mi el a „legjobb nem francia helyezés”-t. Utólag is úgy tudom értékelni, hogy kevésbé fontos ez az egy hellyel visszacsúszás, mint az, hogy célba érkeztünk, sikeresen szerepeltünk és jó szájízzel zártuk a futamot. Szeretném még hozzátenni,hogy a francia R3-as élmezőny a világ legkeményebb kétkerekes pilótáiból áll, akiktől nem szégyen kikapni. Cedric Robert például 14-szer indult már a Var Rallye-n, ami pályaismeret szempontjából utolérhetetlen, ez természetesen meg is mutatkozott az időeredményeiben.

Most már személyes tapasztalatokat is szereztél a DS3-ról, milyen az autó?
Várakozáson felüli! Nagyon-nagyon jól lehet vele menni, és a S1600-asnak az egyik nagy hiányosságát is kiküszöbölték a turbóval, hiszen ennél 2500-3000-es fordulattól már nagyon nagy nyomaték áll rendelkezésre, így lendületesen lehet vele a nagy kanyarokból távozni.
Másik nagy előnye a váltó, hiszen az elektronikus vezérlésű szekvenciális váltó egy óriási könnyítés, annyira könnyű vele menni, hogy semmilyen fizikai erőt nem kell kifejteni a váltáshoz, és szerintem az ilyen jellegű pályákon, a rengeteg kanyarban - ahol rengeteget kell váltani - ez egy hatalmas könnyítés a pilóta számára.
Talán egyetlen egy gyengébb pontja van a S1600-ashoz képest: a fék. Főleg nekem, aki aránylag sokat használja a balláb féket, nehézséget okozott az, hogy beosszam a féket. A nagyon hosszú gyorsaságikon voltak fékproblémáink, és jó pár másodperc bennmaradt azért, mert elmelegítettem a féket. Néztem a francia élmezőny fékrendszerét, és nekik közel sem volt annyira igénybe véve, mint nekem. Ők nem használnak - mert megtanulták, hogy nem használhatnak - balláb féket, de nekem ez még mindig az egyik gyengém, bár már közel sem annyira, mint régen. Nekem tudatosan kell koncentrálnom, hogy ne balláb fékezzek, mert igazából a fék nem bírja ezt az erőpróbát.

Milyen volt maga a rendezvény?
Önmagában zűrös volt, még egy magyar versenyhez képest is. Például a szervizpark be- és kijáratánál hatalmas torlódás alakult ki, dudálás, kerülgetés jellemezte a környéket. A tájékoztatás is nagyon gyenge volt a verseny során, ráadásul a helyszínek, időpontok folyamatosan változtak… szóval rumlis volt a szervezés része, de a pályák, a feeling, a környezet szenzációs! A tengerparton volt a rajt - St. Tropez-tól pár kilométerre - láttuk a tengert, 19 fok volt, sütött a nap...

Összességében a természeti adottságok és a pályaadottságok fantasztikusak voltak, de maga a rendezés nem, ám ezt a franciák is megmondták, szervezés szempontjából ez a bajnokságuk leggyengébb láncszeme. Mi pedig ezzel egyet kell, hogy értsünk, bár engem kiengesztelt az, hogy gyönyörű idő volt, szenzációs pályák és kőkeményen helytálltunk!

Amikor a nő diktál

Bessenyey Zoli úgy hozzászokott az idei évben a dobogóhoz, hogy a francia futamon sem akart lemaradni róla. Nem zavarta, hogy ismeretlen a környezet, hogy kemények a pályák, és hogy ezúttal Juli nem csak az autón kívül diktál neki, ő csak azért is felállt a dobogó harmadik fokára!

Hogyan sikerült a Rallye du Var számotokra?
Mint ahogyan az eredményünk is mutatja, borzasztóan jól sikerült ez a hétvége! Egy tökéletes zárása volt ez az idei évünknek, amikor öt magyar bajnoki futamon sikerült indulnunk, és amiből mindet meg is nyertük. Kényszerűségből ki kellett hagynom a pécsi futamot és akkor nem éreztem ennek a hiányát, azóta viszont már többször szerettem volna újra versenyautóba ülni. A szerencsének, a Citroen Sport meghívásának és a régi szponzoraimnak köszönhetően eljutottunk erre a futamra...

Történt egy kis változás a személyi összetételben...
Igen, ezúttal nem Papp Gyurit, hanem a kedvesemet - Nyirfás Julit - ültettem magam mellé a versenyautóba, aki félig-meddig ezt a versenyt kapta karácsonyra. Magamnak pedig egy kis zárása volt ez az évnek, amiről elsőre nem is gondoltam, hogy ennyire jól tud sikerülni. Azért mentünk, hogy jól érezzük magunkat, és persze azért, hogy nagyon sokat tanuljunk. Mindez sikerült, és mellé még egy igen jó eredmény is párosult!

Pontosan milyen eredménnyel is zártatok?
200 fölötti indulóból az abszolút 33. helyen, ill. az R2-esek között a harmadik helyen úgy, hogy két helyi C2R2Max tudott megverni, de ők sem óriási különbséggel, ami azt jelenti, hogy nagyjából 0,4 másodpercet kaptunk kilométerenként, ami ahhoz képest, hogy az egyik pilóta az egyik pálya mellett, a másik pilóta a másik mellett lakik, ez nem is sok. Poénkodtunk is velük, hogyha majd ők jönnek Zagyvarónára, megnézzük mit tudnak! :-)
A pályák jellege abszolút eltért a magyartól, Franciaországban nem kell annyira gyorsan menni, mint nálunk, sokkal szűkebbek az utak, és sokkal több a kanyar. Egy igazán különleges és egészen más stílusú verseny, mint amihez egy magyar pilóta hozzá van szokva.

Julival hogyan sikerült megtalálnotok az összhangot a versenyautón belül?
Tökéletesen! Már a teszten is látszott, hogy nem véletlenül navigált ő annyi ember mellett, és annyiféle nyelven, hiszen diktált ő már angolul horvát versenyen osztrák pilótának többek közt, ült már WRC-ben, nyert bajnoki címet itthon is és Horvátországban is, úgyhogy én azt gondolom, ez nem lehet a véletlen műve, hogy már 10 éve navigál. Rendkívül gyorsan felméri a helyzeteket, nagyon ügyesen diktál, nem hibázott egyszer sem, pedig olyan pályákat mondott el, amire még profi navigátorok is szívták a fogukat, mint például Papp Gyuri, vagy Tóth Imi, akik esténként azért picit hüppögtek, hogyan fogják elmondani. :-) Természetesen Juli is izgult az első körben, hogy vajon mindent el tud-e mondani, de tökéletes volt! A másik nagy pozitívum, hogy nagyon nyugodtan viselkedik, mind a versenyen, mind az autóban, így ezzel engem tovább tudott nyugtatni, nem volt semmiféle idegeskedés, holott a rendezésben voltak visszásságok.
Elég, ha csak egy dolgot említek: olyan, mint GPS koordináta, nem létezik! Nem tudod, hol kell felvenni az itinert, hol van a szervizpark, a kiírásból ezek mind nem derülnek ki, de Juli ezeket egészen nyugodtan kezelte, bár kétségtelen, hogy ő Janzer Gyurival már volt ezen a versenyen, tehát több tapasztalata volt, mint nekünk. Amíg mi fiúk idegeskedtünk, ő nyugodtan mondogatta, hogy „majd meg lesz ez oldva, ne idegeskedjetek”.

Lesz még folytatása ennek a kapcsolatnak a versenyautón belül?
Nem tudom egyelőre még, de természetesen beszélgetünk róla. Sok emberen múlik még ez, és Gyurival is megbeszéljük, aki szintén kinn volt ezen a versenyen, csak most Menya mellett ült. Sok mindentől függ még a jövőbeli pályafutásom, egyelőre még az sincs eldöntve, hogy mivel versenyzem jövőre, szeretnék továbbra is a TBR-rel dolgozni, de úgy néz ki, hogy jövőre a C2 befejeződik, hiszen nincs tovább C2-támogatás… lehet kategóriát kell váltani. Nagyon sok kérdőjel van még, és ebből az egyik, hogy ki fog mellettem ülni, de most, hogy ezt is kipróbáltuk együtt, természetesen megfordul a fejemben, hogy a kedvesem üljön mellettem a versenyautóban is.

Mi tetszett a legjobban a versenyen?
Hogy tudtam gyorsaságit nyerni! Azt hiszem erre bárki büszke lehet, hogy Franciaországban ilyen teljesítményre képes, ráadásul nem is kis különbséggel, hiszen kilométerenként fél másodperccel sikerült a vasárnap reggeli ködös szakaszt megnyerni, ami sajnos csak egyszer szerepelt a programban. Mindenképpen óriási dolog a tanulás mértéke, hogy mersz gyorsan menni olyan körülmények között, amit egyáltalán nem ismersz és azt is úgy, hogy az egyik oldalon hegyoldal van melletted, a másik oldalon több száz méteres szakadék korlát nélkül... és negyedik-ötödikkel száguldozol a kanyarokban! Az, hogy ezt feldolgozd magadban, hogy igen, az úton fog maradni a kocsi, igen, használod a gumit, igen, jó a technika és ki fogja bírni és mindez egy 33 km-es gyorsaságira levetítve, arról azt gondolom, hogy ennél nagyobb tanulási lehetőség nagyon kevés országban van! És talán nem véletlen, hogy ezek a francia pilóták ennyire gyorsak, és elég nagy eredményeket érnek el a nemzetközi porondon is. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy ezek az autók szintén onnan származnak!

Végezetül?
Nincs más hátra, minthogy elmondjam, nagy-nagy köszönettel tartozom a TBR-nek, Robinak, a szponzoroknak, és mindenkinek, aki ehhez hozzátett, mert azt gondolom, hogy ez tényleg gyönyörű zárása volt ennek az évnek, ahol szerencsére sikerekben egyébként sem volt hiányunk, de úgy gondolom, hogy ez talán a legnagyobb siker volt, amit elérhettünk!