Botka Rally Team
22. Miskolc Rallye
2016.05.01. - Miskolc
Nagyon elkeseredett a Botka Rally Team pilótája, miután kiderült, hogy egy adminisztrációs hiba és a versenyzõtársak, valamint a felügyelõk rosszindulata miatt nem engedték elrajtolni a szezon második hazai versenyén, a Miskolc Rallye-n.
Egy sziráki teszttel készül a Botka Dávid a Miskolc Rallye-ra. Ugyan év elején az volt a terv, hogy az európa-bajnoki futamokon a Citroën DS3 R5-ös versenyautóval, míg a hazai versenyeken Bazsó Attilával és egy Mitsubishi Lancer R4-el indult, de az élet újraírta a forgatókönyvet, és az ERC szereplés tesztjeként már itthon is az R5-ös autóval tervezték a versenyzést Dávidék.
’Jól sikerült a tesztünk, vizes körülmények között tudtunk menni az autóval. Ez a csapat másik DS3-as versenygépe, amivel jórészt Szabó Gergõ szerepel a román bajnokságban. Beállítottuk az autót, egy kis technikai hibát is elhárítottunk, vártuk a miskolci versenyt.’ - mesélte Botka Dávid.
A rendezõk egy jó hangulatú gokart-versenyt szerveztek a futam elõtt. Majd pénteken délelõtt az átvételekre került a sor, amik után délután négy gyorsasági szakasz szerepelt a programban.
’Az adminisztratív és technikai átvételen átment az autónk. Beálltunk vele a parc fermébe. Majd sok jóakarónk unszolására a Felügyelõk behívtak minket, hogy vigyük be az autó forgalmi-engedélyét. Rendõri segédlettel megállapították, hogy az autónak csak ideiglenes román forgalmija van. Igaz, hogy van rá két év vizsga, de még a megvásárlás után nem lett meg a végleges papírja. Van rajta egy éves biztosítás és minden egyéb papírja megfelelt.
Fischer Dani segített, és hozott nekünk egy olyan rendszámot, ami megfelelt minden szabálynak, a rendõrség képviselõjének, az RSB ott lévõ tagjaink is. Ezzel a rendszámmal indulhattunk volna. Már jelezték is többen, hogy öltözzünk, indulhatunk, de az utolsó pillanatban a Felügyelõk jelezték, hogy nem mehetünk sehova. Az indoklásuk szerint azért, mert „nem tudnának mit mondani a többieknek”.'
Nem engedték elindulni tehát a párost a versenyen.
’Nagyon rosszul esett ez nekünk :( Addig, amíg Sztankovics Györgyi és Hajdú Attila tisztséget vállal a magyar versenyeken, addig nem szeretnék indulni magyar bajnoki futamon!
Sajnálom, hogy nem tudtuk megmutatni magunkat a közönségnek. Sajnálom Bazsó Attilát is, hiszen ez lett volna az elsõ versenye ezzel az autóval, nagyon várta már. Sajnálom, hogy ilyen versenyzõtársak vannak Magyarországon. Rosszindulatból nincs hiány, szinte mindenki ellenünk volt, kivéve néhány párost és a barátainkat.’
Dávid tényleg elkeseredett, de nem akar tovább ezen szomorkodni:
’Egy jó van a dologban: az eddig hét versenyre tervezett EB szereplésünkre több pénz jut, így inkább elmegyünk az összes futamra a magyar bajnoki futamok helyett!’
A csapat nem pihen, és hétfõn már indul a görög félszigetre, hogy a következõ ERC fordulón, az Acropolis Rallye-n versenyezhessen. Remélhetõleg sokkal jobb környezetben, sokkal több jóindulat közepette…