Junior verseny előtti riportok
A hétvégi Kapos Junior Rallye felkészülési szakaszában nyilatkozták a versenyzők:
Bara Gábor - Kiss István (Opel Astra Gsi N3)
A Budapest Rallys előfutás után kicsit fénysérült lett az autónk ezért némi felújításra szorult. A váltónk hibásodott meg legfőképpen ezért azt is cserélnünk kellett. Nagyon örülők a Kaposvári versenynek, mert még soha nem versenyeztem azon a tájvidéken. Ha sikerül végig mennem akkor nyerem a kategóriámat… : Ez annyira nem öröm számomra. Jobban örültem volna, ha legalább 3-an vagyunk a kategóriában és van kivel versenyeznem. Kicsit szomorú vagyok amiatt hogy egy Junior /2.osztályban/ nincsen egy kategóriában 6-8 versenyző akik vívhatnak egymás ellen.
Bihacker Viktor - Csejtei Péter (Opel Corsa GSi A/6)
Végre versenyzünk!
Az autó felkészítése rendben megtörtént, köszönet érte a Spindler műhelynek. Igazából az elmúlt versenyen kalandmentesen jöttünk le, ezért csak a szokásos szervizen esett át a kocsi. Mivel nem mentünk még Kaposváron, így izgatottan várjuk milyen pályák fogadnak minket.
A térképek szerint biztos gyorsak, mert a rendezők jól teletűzdelték lassítókkal, ami igazán fekszik a mi kocsinknak.
Remélem az időjárás is kedvez végre nekünk és a kaposváriaknak, ránk férne.
Kategóriánkat az A/6-ot vezetjük és célunk a jelenlegi pozíciónk megőrzése abszolútban és az A csoportunkban is.
Jó és izgalmas versenyt várunk.
Csizmeg Ricsi - Józsa Péter (Peugeot 106 N2)
Az autó a hosszú pihenő alatt, csak egyszer volt "élesítve" Veszprém Rally első napján a Peugeot Hungária szervezésében (a lőtéren) egy majd 200km-es ügyfél-autóztatásra. A teszt jól sikerült, és végre a murva futómű is ki lett próbálva. Sajnos a felkészítés Kaposvárra az utolsó hétre maradt, de igyekszünk mindent átnézni, hogy műszaki gondok ne hátráltassanak az autózásban (az elmúlt 5 futamhoz hasonlóan (!)). Nagyon örülünk az új pályáknak, mert így kicsit egyenlőbbek lehetnek a feltételek. Célunk az abszolút második hely megőrzése a bajnokságban. Külön Köszönet a Peugeot Hungáriának hogy mellettünk állnak és támogatnak egész évben..
Domonkos László - Horváth István (Suzuki Swift A5)
Különös felkészítés nem történt az autón, csak szokásos rutin munkálatokon esett át. A váltóval volt egy kicsi gondunk az szét lett szedve és összerakva, illetve a motor finomhangolásával foglalkoztunk. Kíváncsian várjuk hogy a mindenki számára "ismeretlen" pályákon, hogyan alakul majd a bajnokság állása, és a kategórián belüli erőviszonyok milyenek lesznek.
Guzi János - Guzi Róbert (Suzuki Swift Gti A5)
Jelenleg az autónk teljesen szét van szedve. Az utastér még egy nagy "kábelboglya".
A motor és a váltó maradt az az utcai, amivel eddig is versenyeztünk, de még az is kispadon van a garázsban.
Péntek délután be szeretnénk indítani az autót, ezen dolgozunk éjjel-
nappal. Ha nem sikerül, akkor ezúton is üdvözlünk mindenkit és majd a
pálya széléről szurkolunk a többieknek.
Eddig úgy néz ki, hogy 50% az esély arra, hogy el tudunk indulni a versenyen.
Nagyon el lennénk keseredve, ha nem lenne versenykész az autónk, ugyanis akkor le kellene mondanunk az A5-ös kategória bajnoki címének megszerzéséről, és a mostani egálhoz képest behozhatatlan ponthátrányba kerülnénk, valamint nem vehetnénk részt egy jó versenyen.
Azon vagyunk, hogy ne így legyen!!!
Molnár Tamás - Szerepi Róbert (Lada 21074 A6)
Nagyon várjuk, hogy ismét igazi rally-n indulhassunk, és a miskolci fiaskót kijavítsuk. Az autó új tengelycsonkot, féktárcsát és betétet fog kapni a hétvégi versenyre. A gumik még mindig a 048-as megkopott Yokohamák. A pályák még sohasem láttak versenyautót, így most fognak debütálni. Állítólag gyors, bevállalós aszfalt pályák, festői környezetben, falvakon keresztül. Mindenképp pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy az összetettbeli második helyezésünket tartani tudjuk. Kategóriánkban ezúttal sajnos csak 6 induló van, 3 Lada és 3 Corsa. Ha lenne márkabajnokság géposztályunkban, igazi párbajról beszélhetnénk. Rajtszámunk: a 20-as lesz, mögöttünk egyik riválisunk Kovácsék, úgyhogy sietnünk, nehogy utolérjenek. :)
Pehely Balázs - Ambrózy Melinda (Honda Civic Vti N2)
Nagyon készülünk a Kapos Rally-ra, szeretnénk megőrizni a kategória és a csoportunkban lévő előkelő helyezésünket, és ha lehetséges szeretnénk előrelépni az abszolútban.
Maximális szerviztámogatással érkezünk majd a versenyre köszönhetően Borsi Gergőnek és csapatának.
Az autó kész, sikerült végre féket is varázsolnunk rá így bízunk benne, hogy a versenyen teljes fékhatással üzemel majd, de csak természetesen féktávon szeretnénk ezt.
Bízunk az időjárásban, az esőnek jobban örülnénk, mert esőgumival jobban állunk, mint slicckel.
Támogatóink: Viadom Rt., Vonalkód rendszerház, Holcim Rt, Lábatlan Város Önkormányzata, Piszkenet Kft, Borsi Rally Team és természetesen a haverok, barátok, és a család!
Pintér Kristóf - Musitz László (Suzuki Swift Gti N1)
Már várjuk a hétvégét. Az autón igazán nagy felújítás nem történt. A miskolci kiesés oka lett elhárítva. Leginkább a futóművet kellett megjavítanunk. Kicsit káosz uralkodik a csapat háza táján, de péntekig megpróbálunk összerázódni. Nagyon szeretnénk a versenyen a kategóriánkban a legelőkelőbb helyen célba érni. Az évi értékelésben az esélyeink a bajnoki cím megszerzéséért már csak matematikailag lenne lehetséges, ezért szeretnénk, ha a dobogón a lehető legjobb helyen végeznénk.
Szebényi Dávid - Szilvássy Dénes (Magyar Suzuki N1)
Nagyon vártuk már ezt a hétvégét, hiszen nagyon régen volt már lehetőségünk arra, hogy versenyezhessünk. A Borsodi megmérettetés után az autón csak felületi sérülések voltak, amit rendbe raktunk. Már csak tisztába kell raknunk és rajthoz állnunk. Számunkra kedvező lenne, ha esne az eső. Kicsit reménykedünk, hogy az égiek mellénk állnak… A Suzuki Kupa dobogójának valamelyik fokára mindenképpen szeretnénk felállni.
Szecsődi Norbert - Bödő Gábor (Opel Corsa GSI A6)
Az autó egy gyűrűzésen, csapágyazáson esett át, valamint a futómű lett kicsit felújítva, és teljesen kitakarítva, kívül, belül, alul, felül.
A pályabejárás során a versenyautóval írjuk fel a pályát, mert már nagyon régen mentünk vele, és rá kell érezni a kezelőszervekre.
Szerencsére helyi verseny lesz számunkra, ami nem a pálya ismeretében nyilvánul meg, hanem szállásra, kajára, utazásra, trélerre nem kell költeni, nem kell keresgetni a gépátvétel helyét, az etap útvonalakat, stb. Ezért ez a stressz lemegy rólunk. Viszont rengeteg kaposvári sportbarát ki fog látogatni a festői környezetben rendezett versenyre.
Bízunk benne, hogy az autó bírni fogja, és szeretnénk a kategória 1-2 helyén célba érni, valamint abszolút első 5 hely valamelyikén.
Ha szép idő lesz, akkor csodálatos verseny lesz, még úgy is, hogy viszonylag sok a lassító egy-egy gyorsasági szakaszon.
Telek Zoltán - Dalmady Viktória (Magyar Suzuki N1)
Nagyon várjuk a hétvégi versenyt.