Előzetes (2009.05.30-31, Rallycross EB, Nyirád)

Hagyjuk az elején technikai hátteret. A komoly hagyományokat, a skandináv szálakat, a hazai tehetségeket, és a mi világszínvonalú katlanunkat. Koncentráljunk az ösztönökre, a pulzusra és a vérre. Olyan érzésekre, amik a középső csopiban törtek rá néhányunkra alattomosan, az akkoriban vita nélkül szörnyű finomfőzelék és a délutáni alvás után. Amikor is lehetett a teremben mecsbokszozni, amíg odaért anyuapu. Ugye a bébiszitter akkoriban egyrészt még nem volt menő, ha igen, akkor meg 60+ volt, és nem az jutott róla eszünkbe, mint manapság.

Szóval az izgalom, az adrenalin és az elemi erejű birtoklási vágy egy-egy színesre mázolt, áramvonalasabb, pár centis kisautó láttán, pláne ha esetleg 'médin inglend', vagy pláne Porsche, vagy Mustang volt az aljára írva. Néhányan sosem tudjuk túltenni magunkat ezen az ifjúkori sokkterápián, én például huszonöt évvel később is eszelős menekülést tudok levágni a 'spenót' kifejezéstől, a minap is halálra rémisztett vele édesanyám. Tudom, tudom, nem rossz az, de én már így maradok. Ja! És a gyors autókért is ugyanúgy rajongok, mint akkor.

Úgyhogy amikor felmerült a lehetőség, hogy egy élvonalbeli, királykategóriás versenyautóba ülhetek Nyirádon, akkor elkezdett tikkelni a szemöldököm, és gyorsan lemondtam az arra a napra tervezett esküvőmet.

Ejtsünk néhány szót a körítésről mégis. Rallycross. A világhálón kavargó irányadó definíció szerint ez valami sprintverseny, rövid, kanyargós, változó burkolatú zárt pályán megy körbe nagyon gyorsan néhány színes, autó formájú izé, többlépcsős döntő, nagyon sok ló, por, sár, sóműsor, gumifal. Végülis jól hangzik. Miért érdemes azonban megnéznünk egy ilyet? Több okból is.

Egyrészt a hazai vonatkozás. Ugyanis világszínvonalú versenyzőink, pályáink és szervezésünk van. És nem viccelek, ha úgy adódik, előszeretettel kritizálom az erre érdemes versenyeken a sánta hátteret, néha aztán valaki nyakon is ver emiatt. A nyirádi versenyről azonban nemcsak az én, hanem a kissé jelentősebb FIA szakvéleménye is az, hogy ez rendesen össze van rakva itt nálunk. Megy minden patentul, és a messzi nyugat-európából érkező, ráadásul a világ élvonalát jelentő csapatok körében is közkedvelt a rendezvény. Úgyhogy hátra lehet dőlni és élvezni az előadást, nem azzal megy el a nap, hogy alkalom adtán egy megközelítőleg használható esztétikumú retyót keresgél az ember hetven Kméteres kőrön belül. Az idei évre pedig tovább növelték a fordulatszámot, igen látványos és felszín alatti fejlesztések is történtek, wi-fi ernyő, pályamódosítás, új lelátók, hatalmas szervizpark, áhh, minden további vattacukor nélkül a helyszín és a szervezés abszolút osztályon felüli.

Aztán a nemzetközi vonatkozás. Ugyanis ez a közhiedelemmel ellentétben nem egy Bé kategóriás sport, elképesztő technikai fejlesztések, gyári támogatás, és böszme nagy rajongótábor. Ez utóbbi egyrészt köszönhető a sportág népmesei hőseinek, mert bizony, itt is vannak szép számmal ilyenek. Ráadásul nem egy közülük rendszeresen megfordul hazai versenyen, és például ha szerencséd van, kezet foghatsz vele, meg gratulálhatsz neki a szervizparkban. Jameg persze az alattuk levő vasak, amik már első ránézésre is barátságos nyálcseppeket csalnak a kedves érdeklődő cipőjének az orrára. Hagyjuk a ködfelhőt, a királykategória az 5-600+ ló, 7-800Nm, és kevés autóban van masszírozós pohártartó, úgyhogy leginkább elég könnyűek is. Sok vasból megszögelt összkerékhajtás, strandlabda méretű turbó és ijesztő hang. Néha elhangzik a fiatal csápolók szájából a 'nézdapu, nekünk is ilyen fiesztánk van' kifejezés, aztán a rajtban látva az autót az utolsó kétség is szertefoszlik, hogy apué azért kicsivel megfontoltabb, és sokkal kevesebbet is fogyaszt.

Nagyon érdemes megnézni a versenyt, ami szinte mindig kemény, test-test elleni küzdelmet hoz, és ezek a srácok nem simogatják egymást. Lenyelezi mindenki ahogy a csövön kifér, viszont például a rajt utáni balra elemelős kanyarban itt is csak egy kényelmes ív létezik, aki a legjobb pozícióban van, az ezt próbálja használni, a többiek meg szintén. Úgyhogy néha megsérül a dukkó, leesik egy-egy díszléc, lökhárító, vagy komplett balegy ajtó. Aki pedig leveszi a gázról a lábát, az kiesett, és kell írnia húsz sort a gépátvételi kunyhó falán lévő táblára anyanyelvén, hogy 'ilyen hülyeségettöbbet nem csinálok'. Igazi élmény látni ezt az előadást sokszor egymás után, pláne kényelmes helyről, hideg sörrel a kézben.

Ami persze a sajtó képviselőinek nem nagyon adatik meg, eredményeket kell dokumentálni, a lehető legjobb képeket készíteni, megpróbálni ahhoz is eljuttatni az élmény apró morzsácskáit, aki most nem tudott jelen lenni a helyszínen.

Néha, szerencsés esetben azonban megadatik helyette valami más. Ösztönök, izgalom, pulzus, adrenalin, ahogy az oviban kezdődött. Amikor is a kezedbe adják a sisakot, és megkérdezik, hogy tudod-e ki mellé ülhetsz be négy körre. Te pedig naná hogy tudod, ő az a rajongói körökben bálványozott egyik népmesei hős, aki egy nyereggel ül meg hatszáz lovat. Úgy hívják hogy Frode Holte, huszonhét éves és játszi könnyedséggel vezet úgy, ahogy én sosem fogok tudni. A versenyautója pedig hasonlít egy Volvo S40-esre, de nagyon nem az. Száraz adatként kétésfél másodperc alatt nyúlik százra, amitől őszintén szólva előjött más is, ami utoljára az oviban fordult elő velem. Nem, szerencsére nem piszkoltam össze a kocsit, de percekig beszédhibás voltam újra. Ez a négy kör életem egyik legnagyobb élménye volt.

Rajongók, érdeklődők, kis- és nagygyerekes apukák, régi mecsbokszos kollégák. Gyertek le hétvégén megnézni a versenyt. Nagyon megéri.