
Kőváry Barna nem nyugszik!
A Bombás fenegyerek ma reggel elrajtolt kedvenc ISUZU-jával, hogy egy fogyasztási tesztkisérleten vegyen részt az ismert motokrosszozóval, Perepatics Ricsivel.
>> fotóalbum <<
Céljuk, hogy az utolsó cseppeket is kihasználva minél távolabb jussanak el a rajttól, az ISUZU Fábián telephelyétől és útjuk során minél több ISUZU kereskedést érintsenek, miközben a széria autóban csak egyszer tankolnak.
Persze ez még kevés a párosnak, hiszen miután kicsavarták a tankot, elindulnak Tunézia felé, a SAHARUN Rally keretein belül!

A 2013-as Saharun március 7-én indul és 10 nap alatt kell teljesíteniük a versenyzőknek, köztük a Kőváry-Perepatics duónak a 4300 kilométeres túrát. Isuzujuk bombasztikusan sárga színt kap addigra és nem lesznek egyedül ezzel a típussal a versenyen, hiszen a verseny Supported sponzora is az ISUZU.
A Tunéziai körút után Barna vérbeli navigátorát ülteti be maga mellé és Tóth Zsolt társaságában azonnal újra Monte Carlo a célirányuk.
2012-ben is lefutottak egy Montét, akkor a múltból táplálkoztak és a Trabant volt az utitársuk. Rengeteg kaland után értek célba a füstölő sárga kis kétüteművel.
Most a jövő felé indultak és a Zöld Hajtás jegyében egy Opel Ampera elektromos autóval suhannak csendesen és környezetbarát módon a Rallye Monte-Carlo Energie Nouvelles versenyen vesznek részt.
Benzinkúton nem kell bandázniuk, elég, ha útközben egy-egy konnektorvéget találnak, hogy feltöltsék az Ampera telepeit.
De a Trabant is szóhoz jut még idén...
Erről majd később beszámolunk!