Egy verseny hetében természetes, hogy mindenki a hétvégi nagy eseményről beszél, fórumozik, informálódik. Most viszont talán még inkább a figyelem középpontjába került a hétvégi HELL-Energy Drink Salgó-Gemer Rally, mivel ilyen nagy múltú, szurkolói-versenyzői kedvenc, nosztalgikus hangulatú futamra nem minden évben kerül sor. És mindezt csupán még tetőzték az elmúlt napok extrém időjárási körülményei. Adamovits Márkot - a főszervezőt - sikerült utolérnem egy interjú erejéig, aki megnyugtatott: lesz verseny, lesz kisterenyei körgyors!
Az utóbbi napok extrém időjárási körülményei mennyiben változtatták meg a Salgó Rally előzetes terveit? Megijesztett rendesen az időjárás, de hál'istennek nem kell változtatnunk semmin! Sejtem, hogy a legtöbb embert leginkább a kisterenyei körgyors "sorsa" izgatja, de ezzel kapcsolatban már tegnap megjelent Elek Pisti nyilatkozata, abban igazából benne van minden...
Erősítsd meg azért az információkat, hogy valóban dolgoznak a kisterenyei körgyorson! Az előzmény az annyi volt, hogy 5 napja folyamatosan szakadt az eső ezen a területen. Ott álltak felsorakozva a munkagépek egy darabig, aztán elküldtük őket, mert az időjárás nem tette lehetővé, hogy dolgozzunk ezen a pályán. Bevallom őszintén, hogy én is meg voltam ijedve, hogyha így szakad tovább az eső, akkor mi lesz... De szerencsére velünk voltak az égiek, az eső hétfőn elállt, és azóta sem esik ebben a térségben. Így szerencsére a hétfői és keddi napot munkával tudtuk tölteni. Elek István - aki egy elég komoly útépítő szakember - meg tudott győzni engem is, hogy lesz verseny és kész lesz a pálya is!
Mi újság most a kisterenyei körgyors pályájával? Nagyon nehéz a helyzetünk ezzel a kisterenyei pályával az esőzés nélkül is. Az ott lakók - 4 házban élő 4 ember - nem igazán támogatja a versenyt, feljelentgetnek ahol csak lehet és megpróbálnak mindenhol keresztbe tenni nekünk... De mi ezt nem engedjük, mindent hivatalosan intéztünk, minden engedélyt beszereztünk, minden érintettet értesítettünk. Az ő földjeiket pedig meg fogjuk védeni, nehogy a nézők "bántalmazzák" a lucernát vagy a parlagfüvet... :-) Ezért is kértük a nézőket - és tettük fel az áttekintő térképet - hogy hol lehet majd állni. Az internetes fórumokon persze megjelentek már az ezzel kapcsolatos "hírek" is, miszerint nem tiszta ez a térkép, hogy akkor hol-hogyan lehet állni. Úgy vélem, hogyha odajönnek, a helyszínen meg fogják látni, hogy mindent megtettünk azért, hogy mindenki mindent lásson. Egy-két rész van, ami villanypásztorral körbe van kerítve, és azzal sajnos valóban nem tudunk mit csinálni. Kifizettük volna azt is, ha kaptunk volna rá engedélyt, de nem álltak szóba velünk. A meglévő részeken viszont mindent megtettünk azért, hogy a helyszín a nézőknek kedvezzen. A közútkezelő bozótvágó gépével is megdolgozzuk a területet, és amit lehet, azt azért letakarítunk a pálya széléről is. Megpróbáljuk a pályának visszaadni ezt a régi kisterenyei-feelingjét, amiben nagyon rég óta nem lehetett részük a szurkolóknak! Az út 90%-ban kész van, még az áteresztőkkel dolgozunk, ugyanis új áteresztőket csinálunk, ami azért szükséges, mert elég mély ez a rész, és a hegyről a csapadék ide folyik le. A korábbi út alatti áteresztő pedig el volt dugulva - ezt is Elek Pisti vette észre - úgyhogy ezt a hibát is kiküszöböltük.
Akkor te már elégedett vagy a kisterenyei körgyors állapotával?
Most már egy egész jópofa pálya kerekedett ki belőle. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól meg lehet csinálni! Én már a felében is kiegyeztem volna, de szerencsére az ott lévő emberek nagyon lelkesek, a salgótarjáni sportbírók és barátaik társadalmi munkában segítettek. Emellett voltak szép számban munkagépek, rengeteg anyagot megmozgattunk, úgyhogy nem lesz "két forint" ez a történet, de azt gondolom, hogy remélhetőleg megéri!
1000 Ft lesz a belépődíj erre a pályára?
Sok kritika ért minket ezzel kapcsolatban is, hogy miért szedünk pénzt... Amikor tavaly kitaláltuk, hogy ezt a Salgó Rally-t "visszahozzuk", akkor Lakatos Lajos adott nekem egy salgó rallye-s ereklyét. Egy belépőjegy volt, amin ez áll: "VIII. Mogürt-Salgó Rallye gyorsasági szakaszaira, ifjúsági belépőjegy, 20 Ft" Zárójelben pedig még oda van írva, hogy: "Hozzájárulás a rendezői költségekhez". Pontosan most nem is tudom, hogy mikor volt a VIII. Mogürt-Salgó Rallye, de már akkor is szedtek belépődíjat! Egyébként nem akartam belépődíjat szedni, de mára már olyan horribilis összegeket ölt ez a pályaépítés, hogy kénytelen voltam így dönteni. Akinek megér ennyit, hogy újra Kisterenyén megnézze, amit annak idején megnézett, vagy csak szeretné most látni, akkor őt arra szeretném kérni, hogy fizesse ki, mert ezzel segíti a mi munkánkat! Hogy legyen rallye, azért talán nem túl nagy összeg ez az 1000 Ft-os belépőjegy. Ha pedig valakinek nem tetszik ez, akkor ezenkívül még mindig van 3 szlovák és 1 magyar pálya, ami ingyenes.
Új ötlettel álltál elő viszont a szemétszedés terén...
Sok szó esik a szemetelésről minden egyes verseny kapcsán. Azt gondolom, hogy a rendezőnek a dolga, hogy amikor vége van a versenynek - ha rengeteg szemét van, ha kevés - végigmegy az embereivel és összeszedi, hogy úgy hagyják ott a helyszínt, ahogy előtte volt. Sőt, talán még jobb állapotban, mert a már korábban ottlévő szemetet is összeszedik nyilván.
Ami pedig az én ötletem: fel fogunk állítani a kisterenyei körgyorson 3 beléptető pontot - ami be is van jelölve a térképen. Ezeken a nézői pontokon - a verseny végén - le lehet adni mindenkinek az aznap "megtermelt" és összegyűjtött szemetét. Ha odahozza valaki és lerakja arra a pontra - akár egy nejlonszatyorban, akár egy zsákban, ami az övé volt - akkor ezért cserében én mindenkinek fogok adni 2 db "alkoholos energiaital"-t. Ez jelképes értékű, nem is azért csinálom, hogy nekem ne kelljen szemetet szednem, mert nyilván így is sok fog a helyszínen maradni, és valójában mindegy, hogy sokat vagy keveset kell a verseny végeztével összegyűjtenünk. De ha ez (a szemetelés-szemétszedés) már így felmerült, hogy egymásra mutogatnak ez ügyben az emberek, akkor csináljuk ezt közösen! Én sem kérem ingyen, a szurkolók kapnak érte 2 db italt, és ők is elmondhatják magukról, hogy tettek valamit azért, hogy jövőre is legyen ezen a helyszínen verseny, hiszen nem hagyták a partoldalban a szétdobált sörös dobozokat, műanyag flakonokat, szétolvasott újságokat.... Aztán hátha ebből majd kialakul valami pozitív dolog...
Változott a kisterenyei körgyors nyomvonala a korábbi évekhez képest?
Semmiben nem változott a nyomvonal. Volt a régi salakos útvonal. Ugyanezen az elven építettük az újat, csak éppen 2 méterrel a régi mellett. Ennek az volt az oka, hogy akié ez a salakos út, az azt mondta, hogy ő nem járul hozzá, hogy ezen menjen a verseny, ezért kellett nekünk 2 méterrel "arrébb tenni" az utat (oda, ami már nem az ő területe). A régi részeket is javítottuk, de azok kevésbé voltak nagy munkák, minthogy a semmiből a puha földbe építeni egy utat, ami elbírja a versenyt.
Hogy áll az ózdi salakpálya?
Az is szét van ázva teljesen, mivel a pálya Ózd egyik legmélyebb pontja egyébként is. Jelenleg 2 szivattyú dolgozik... szerettem volna egy harmadikat kérni a tűzoltóságtól, de nekik most nem ez a legnagyobb bajuk, hogy a salakmotor pályát szivattyúzzák. Úgyhogy ezzel a kettővel dolgozunk, pénteken érkeznek ide is a munkagépek, de addig is megpróbáljuk szárítani a pályát. Van takarófóliánk, így ha a munkagépek végeztek, le tudjuk takarni a pályát, hogy egy esetleges újabb eső ne tegyen kárt benne. Nagyon sajnáljuk, hogy pont beleestünk ebbe az extrém időjárású időszakba, de én már látom a napsugarat! Bár Miskolc felett ma sem volt... de Salgótarjánban már sütött!!!
Végrehajtási utasításban láthattuk, hogy rövidebb lett a gyorsasági szakaszok össztávja, mint ami a kiírásban szerepelt...
Az egyik szlovák gyorsasági szakasz rövidült meg. Megkaptunk volna egy nagyon szuper, friss aszfaltos, szerpentines gyorsasági szakaszt, amire meg is volt már az engedélyünk. Majd a fifikás polgármester kitalálta, hogy van ott egy 80 méteres rész, ami már nem kapott új aszfaltot… és ő mégis csak akkor adná oda azt az engedélyt, ha mi azt a 80 méteres részt megcsináljuk. És erre mondtuk mi - a szlovák rendező kollégákkal közösen - hogy akkor inkább ennyivel rövidebb lesz a versenytávunk, és majd jövőre elgondolkozunk rajta...
Régen az volt, hogy "jött" a rallye, mindenki - az önkormányzatok is - örültek, alig várták, milyen szuper, mindenkinek milyen jó, arat a kocsma, arat a helyi kisbolt... a mai világban viszont nem ez van: odajön a rallye, biztosan rengeteg pénzzel dolgoznak, fizettessük ki velük ezt, fizettessük ki velük azt. Mindent velünk akarnak kifizettetni! Egy részét rá lehet terhelni valamilyen szinten a nézőkre, és talán nekik nem annyira megterhelő 1000 Ft-ot kifizetni, mint nekem 5 milliót... Eddig a pontig el lehet jutni, hogy szedünk ezer forintot, de ettől tovább már nem szabad elmenni! Nem tudom, hogy hová fog ez eljutni, ha minden önkormányzat innentől kezdve pénzt fog kérni, velünk akar aszfaltoztatni, mindenki meg akarja oldani a saját életét abból, hogy itt van a rallye. Itt átfordult ez az egész dolog. Amikor én ezt az egészet elkezdtem, akkor még örültek. Most már egyre kevesebben örülnek, mindenki jön a problémájával... A csengerházi lakosok is úgy rettegnek ettől az egésztől, mintha tankokkal felfegyverezve katonai bemutatót akarnánk a helyszínen rendezni az ő hegyükön... holott különben is közúton folyik a verseny. Na mindegy, nem szeretném, ha elmenne a kedve bárkinek is ettől az egésztől. Azt szeretném, ha minél többen kijönnének a kisterenyei körgyorsra. És nem az 1000 Ft-os belépőjegy miatt mondom ezt, hanem mert jó lenne olyan fényképeket csinálni, amin látszik, hogy például 15 év elteltével még mindig rengeteg embert megmozgat ez a körgyors, és valami még mindig megmaradt abból a rallyevarázsból, amit Kisterenye nyújtott anno a szurkolóknak. Bízunk benne, hogy nem csupán ez a gyors, de a zagyvaróna-ceredi is tele lesz szurkolókkal, hiszen az is megérdemli! Bár egy fórumozó írta le ezt nagyon jól megfogalmazva, hogy a ceredi az szuper versenyzői szemszögből, míg a kisterenyei szurkolói szemmel nézve. Ami még nagyon fontos a kisterenyei körgyors és a szurkolói szempontot kapcsán, hogy ez az a gyors, ahol nem lesz zárás. Tehát itt be tudnak állni a nézői parkolóba, és akár elmehetnek ebédelni vagy bárhová, később a már meglévő karszalaggal vissza tudnak menni a pálya szélére nézni a futamot. Itt nincs az, hogy bemegy reggel 8-kor és este 6-ig nem tud megmozdulni. Tehát a kisterenyi pálya elhagyható, megközelíthető bármikor.
Ezek szerint a nézői parkoló sem áll víz alatt? A híresztelésekkel ellentétben ez abszolút nem is állt víz alatt. Nedves volt az esőzések miatt, valóban fel volt lazulva a talaj, de egy víztócsa nem volt a nézői parkolóban! Vasárnap még nem lett volna alkalmas parkolónak, de már akkor láttuk, hogyha 2 napig nem esik, akkor gond nélkül be tudnak majd állni az autók. A 21-es út Nagybátony felőli oldalán valóban állt a víz, hiszen ott folyik a Zagyva, de a kisterenyi körgyors pályáját a 21-es út elválasztja ettől a résztől.
A szlovák pályákra nem volt hatással az időjárás? Nem, és az igazat megvallva attól nem is féltünk, hogy ott a gyorsasági szakaszokban kár keletkezne, mivel azok olyan magasságban vannak, hogy ott nem állhat víz. Az etap útvonalak lehettek volna kicsit kérdésesek, de ott is teljesen rendben van minden!