Egy második hely története 

 

Az elmúlt 28 év alatt, még a hobbi korszakomban sem maradt ki ennyi a versenyzésből. Most viszont hihetetlen sok idő telt el, majd 2 éve, hogy utoljára versenyeztem, 2018. Nyíregyháza-Zemplén rali volt a legutóbbi.

 

.. valami megmagyarázhatatlan erő 

2019. mélypont volt, elvesztettem valakit aki nagyon fontos volt számomra. Aztán a ralizás gondolata olyan a lélek számára mint amikor egy elhagyott lakóhelyet, vagy tájsebet is gyorsan visszahódít a természet és egyszer csak ott az erdő zöldje, az élet maga. A raliautózás valami annyira komplex és nehéz dolog, hogy már a gondolatában is van valami megmagyarázhatatlan erő ami életre kelt és életre hívja ezt a dolgot a legnehezebb időszakokban is.

 

Nem mentem még a BMW-vel murván. A tavalyi Waldviertel videói és az osztrák falvak illatának emléke meghozta a döntést. Ha máshol nem itt mindenképp indulni szeretnék, a navigátorok rá fognak érni egy héttel a Nyíregyháza után. Aztán az élet rendezte a sorokat, rájöttünk, hogy túl nagy feladat a fékrendszert átalakítani pár nap alatt 15”-os kerékhez és akkor kezdődött a kapkodás, hogy jó, akkor a Zemplén-Nyíregyháza is csúszik rendesen, ott a helyünk, csak épp hiányozni fog az a pár nap. Majd jött az információ, törölték az osztrák versenyt, így a mosoly is őszintébb volt, lelkesedéssel a Zempléni pályák iránt. Viszont így navigátort is kellett keresnem. Óriási szervezkedés és kapkodás volt a verseny előtt. Gyerekkoromban mutattunk be ilyet utoljára. Sok volt ennyi kihagyás

 

A ralit gyakorolni kell. Szép a második hely és nagyon örülök, de be kell látni, hogy kiemelkedő időeredményeket elérni nem lehet beugrós ralisként, de legalábbis nem egy gyakori jelenség. Olyan versenyeken még csak-csak, amelyek szinte kizárólag a vezetéstechnikáról szólnak igen, pl. A „Kis Montén” - Jaenner rally 2018. Ausztriában tavalyelőtt sikerült. Ellenben ott, ahol a félelmet nem ismerő száguldás, a versenyautó kíméletlen használata és olykor már az extrémitás kell ahhoz, hogy értékelhető időeredményt érjünk el, (a magyar rali szerintem ilyen, a zempléni pályák is ilyenek) nekem nem elég az alkalmi szereplés. Ócska, de a célban van a vége

 

Bevallom, hogy mindenek előtt a biztonságos autózás volt most fontos, mindenképp szerettem volna célba érni, mert egyfajta befektetésnek szántam ezt a versenyt ahhoz, hogy legyen valami referenciám a mostani időszakból. Szeretnék gyakrabban versenyezni és ehhez támogatók kellenek. Ha a verseny egy szép őszi faleveles árokban ért volna véget, az most nem jött volna jól.

 

Így is voltak azonban gondok. Amatőr hiba, a Kéked utáni lassító nem lett fölírva. No comment. Amikor épp nem volt kapkodás, akkor a pályákon járt az eszem, többek között ezen a részen, hogy az enyhe, bukkanós kanyarokon hogy kellene átmenni 6.-ban 6000-es fordulat felett. Aztán a versenyen már tiszta volt, nyomtam is a gázt rendesen, majd tényleg 6000 fölött egy lassító várt a dombtetőn, kb. 50 méterre. Sajnos nekimentünk, de a BMW eleje erős, kibírta, tényleg felületi töréssel megúsztuk. Szerencsére nem traktorgumik voltak. Utána vártam a vizet, az olajat, teltek a másodpercek kocogással, minden műszer jót mutatott, rohantunk tovább. Kár érte. Volt azért jó pár kilométer, ahol lehetett élvezni a rendkívül nehéz pályákat és körülményeket, máshol pedig az autó kímélése, vagy a szakasz túlélése volt a fókuszban.

 

Farkas Martin navigátorommal a verseny előtt öt nappal találkoztam életemben először. Rally 2-ben ment már egy teljes szezont, Ladában navigált. Ő is megtett minden tőle telhetőt, mondhatom a közös hibák ellenére jól sikerült az összerázódás ilyen rövid idő alatt, de ez messze van a profizmustól, az összeszokott párosok teljesítményétől. Köszönöm a bizalmát, hogy beült mellém.

 

Ahhoz, hogy áramlatba kerülj, a képességeid határán kell autóznod. Ez a legnagyobb élmény. Ehhez viszont gyakorlás, kilométer kell! A hétvégén azért tettem össze a kezeimet, hogy egyszer még úgy mehessek életemben mint anno amikor rendszeresen versenyeztem. Legalább annyira szeretnék újra gyorsan menni, ahogy én tudok autót vezetni és akkor még nem beszéltünk arról amit a BMW M3 tud. Az megint egy felsőbb határ ami már lehet, hogy álom marad. Az autó ismét perfekt volt, nem rajta múlt.

 

Mivel nincsenek szponzoraim, helyettük álljon most itt régi és új barátaim, a barátnőm neve, akik nem anyagilag segítettek, hanem a munkájukkal, lelkesedésükkel, vagy épp baráti áron tettek valamit értem. Nélkülük nem sikerült volna a Rally Hungaryn elindulni. Remélem senkit nem hagyok ki, így legalább ti is láthatjátok mennyire összetett ez az egész ralimánia.

 

Köszönöm a versenygumikat Német Lackóéknak és Juhász Csabinak.

 

Feladatok armadáját a rali előtt, „egyedül nem megy”, Skornyák Petinek,

 

Dr. Gáspár Rezsőnek, Kaló Violettának, a gumizást Pusinak, a futóműállítást Farkas Zsoltinak, a szuper dekorációt Nyistyák Richienek. Krózser Menyának a madárlátta citröenes overallt (Rallye Du Var 2011.) és még biztosan sorolhatnám.

 

Köszönöm Nagy Pali barátomnak a szervizautót, Papp Levinek pedig mindent amivel hozzásegített 2014. óta, hogy a BMW a C vágányról életre keljen.A műhelyt, emelőt, Hankó Lacinak, az autó felkészítését Bodnár Attilának és fiának Botinak, a fényezést Kajuha Bandinak, kábelt a rengetegben Oláh Szabinak.

 

Köszönet Gabura Krisztiánnak a professzionális sebességváltóért!

 

Csapatvezetőm a rali alatt a fiatal tehetség, Gutai Marci volt, akinek remélem, hogy versenyzése során én is segíthetek cserében, szuperül összefogta a dolgot. A háttérben ott volt még az információkkal Marót Ferkó is!

 

Idén még licencem sem volt. Köszönet egyesületem elnökének, Karácsony Istvánnak a last minute háttérmunkáért!

 

A Zempléni-hegység pályái nagyon nehezek, de ismét csodálatosak voltak. Sok jó emlék fűz már ide.

 

Jövőre ugyanitt, sokkal „őrültebb” tempóval!