Balogh Jani Holczer Danival az oldalán a tavalyi bajnoki cím után idén is vezeti a kategóriát. És ami talán még nagyobb fegyvertény: a szépszámú R5-ös armada ellenére három futam után az abszolút negyedik helyen állnak a bajnoki tabellán. Ehhez nagyban hozzájárult a szombathelyi dobogós helyezésük is!

A szombathelyi futam előtt beszéltünk arról, hogy át kell állni a murvára… Ez hogy sikerült?

Elkezdtem kielemezni, hogy mi történt az elmúlt években. Átnéztem, hogy mit csináltunk eddig murván, melyik abronccsal, milyen beállításokkal mentünk.

Nagyon sokat kellett elméleti síkon is foglalkozni ezzel az egésszel, hogy jól tudjon működni. Utána volt egy nyúlfarknyi időnk a pályabejárások közé beiktatva egy teszt formájában, ahol ezt ki is tudtuk próbálni.

Az első két kör tapogatózás volt. Nem akartam semmilyen bajt csinálni, hiszen gyakorlatilag fél éve nem ültünk autóba murván. Sikerült a régi érzéseket visszahozni és megjött a komfortérzet és el tudtunk kezdeni dolgozni.

 

A verseny is feszesnek indult. Tudtam, hogy a legapróbb hiba is durván meg tudja magát itt bosszulni és nagyhátrányba kerülhettünk volna, vagy akár a verseny feladására is kényszerülhettünk volna. Ezeket szem előtt tartottuk végig.

 

Amikor már túl voltunk rajta, akkor mi is meglepődtünk. Előbb azt hittük, hogy milyen jó időt jöttünk az előttünk indulókhoz képest, hogy jól gumiztunk… De aztán jöttek a többiek… Onnantól kezdve rájöttünk arra, hogy nem jöttünk olyan jó időt, sőőt, kaptunk is. Kicsit be is feszültem, hiszen nem olyan vidám dolog ezzel az előkelő rajtszámmal a többiek mögött jönni.

 

Tudtam, hogy a második nap már sok esély nincs faragni a különbségekből. Tavaly is nagyon sűrűn voltunk, kicsit voltak a különbségek. Azt is tudtuk, hogy a második, harmadik Farkas erdőre már a többiek is meg fogják tanulni a pályát és ki tudják fésülni az első körben vétett hibáikat. Mi igyekszünk már az elején a legpontosabban menni és olyan jelentőseket már nem tudunk javulni. Annyit tudunk javulni, amit a pálya enged, vagy ami a pár kijavított hibában volt. Az alaptempónk hellyel-közzel adott már az első körtől. Ez látszott is: Az első gyorson jól lejöttünk, a másodikon jelentős hátrányt szedtünk össze és utána ezt hordtuk ki lábon. Kísértetiesen hasonlított ez a napunk is a tavalyi kezdőnaphoz. Ott nem tudtuk behozni a hátrányunkat és emiatt egy kicsit el is ment a kedvem a szombati naptól.

 

Szerencsére vasárnap úgy keltünk fel, hogy ezt kell végigcsinálni és majd meglátjuk, hogy mit dob a gép. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi drámát kell végigélnünk az első acsádi gyorsaságin… Robogás közben rossz érzés a versenyzőtársakat az árokban látni. Nincs idő olyankor ezzel foglalkozni. Az első kör végére harmadikok lettünk és akkor egy új verseny kezdődött el számunka. Egy kicsit vissza jött a kedvem és elkezdtünk iszkolni, próbálni megtartani ezt az eredményt. Osváth Peti oda-oda szurkált a kategóriában is… Talán az utolsó három gyorson lehetett érezni, hogy már ő sem akarja feszegetni, de addig kő keményen kaptuk hátulról a csapásokat, amiket vissza-vissza kellett verni.

 

Szó nélkül! Fejben nagyon elfáradtam, másfél-két nap kellett, mire magamhoz tértem a verseny után. Lehet, hogy sokkot kaptam?! :)

 

Hármas rajtszámmal indulunk Veszprémben, ami azért annyira nem jó… Másképp kell közlekedni a pályán, taktikusan kell versenyezni. Legutóbb a Mikulás Rallye-n mentünk ezen a környéken, akkor keményebb a pálya. Hajmáskéren könnyű defektet összeszedni, az autó is sokat kap itt. Be kell osztani az autót. Bízom benne, hogy egy jó versenynek leszünk a részesei.