Eső, napsütés, szél, árnyék. És ezek kombinációi álltak rendelkezésre Salzburgban, ahol a WTCC szezon ötödik, és az ETCC harmadik futamát rendezték. A pályát úgy jegyzi meg a többség, hogy ez az, ahol be szokták szerelni a hátsó üléseket, a hosszú egyenesekben pedig mindenki téglát rak a gázra és hátramegy aludni. Ahol meg nem hosszú egyenes van, ott fura szögben döntött, gyors, gumizabáló jobbkanyar, aminek a végén sevis versenyzők legózzák össze az elakadásjelző háromszöget, és hívják az assistance-ot.

A tavalyi év egyik legfeszültebb futama volt itt. Idén hiába kérdeztem bárkit már szombaton, ugyanazt a három dolgot ismételgették; defekt, szélárnyék, nemtudommilesz. A WTCC futamát botrányos időmérő előzte meg, általában a pilótákat nem könnyű elcsípni egy interjúra, de szombat este órákon keresztül egy kupacban voltak mindannyian, egy szűk folyosón, az FIA vének tanácsa irodájának ajtaja előtt. Vigyorogva mászkáltam köztük, az ujjam azért az exponáló gombon volt végig, hogy meglegyen, mikor valaki megkezdi az első gyorskörét pofonból.

Interjút azonban nem készítettem senkivel, mert akire az én fogam fájt, az nem itt volt, hanem az ETCC parkolóban, a Zengő Junior Team sátrában, illetve leginkább előtte, mivel egyre többen kíváncsiak rá.

Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam, az épphogy 17 éves, nemsokára jogosítvány tulajdonos, többszörös bajnok, profi autóversenyző, a narancs/fekete sarokban; Ifj. Ficza Ferenc:

szpíd: - Tudod, azér az eszemmegáll. Az a kérdés jut eszembe először, hogy mi volt a jeled az oviban. Pedig nyilvánvaló, hogy vagy serleg, vagy gokart és fékpedál biztos nem. Szemtelenül fiatal vagy, gokartbajnok, szuzuki kupa menő, édesapád rengetegszeres magyar bajnok autóversenyző, nyilván az ő nyomdokain haladsz.
IFF: - Igen, apukám harminc évet versenyzett, és két hónapos korom óta szinte minden gyorsasági futamra elvittek engem, így mikor elkezdtem autózni, már mindenkihez ismerősként mentem oda és még pici voltam, de engem is ismert már mindenki. Gokartoztam öt évig, négy éves koromtól kezdve, öt és fél évesen már országos bajnoki futamon indultam Keszthelyen, és a korcsoportomban lévő öt versenyzőből sikerült egyből másodikként végeznem.

szpíd: - Elképesztő, és mire emlékszel ezekből a korai sikereidből?
IFF: - Szinte mindenre, a versenyekre, meg hogy hülyéskedtünk a fiúkkal, de a 2003-as évre különösen pontosan, mivel volt egy balesetem, és némi nézeteltérésem az akkori bajnokkal. Már az első szabadedzésen közel olyan időket tudtam menni, mint ő, de a gokartom gyengébb volt, ezért egy egyenes utáni bal kanyarban bejött mellém, fel a rázókőre, nekem pedig még nem volt rutinom, nem néztem hátra, a két kerék összeért, és aztán végignéztem, hogy először ő, aztán a gokart … ja, nem, először a gokart, aztán ő átrepült a fejem felett. Alaposan összetörte magát, szilánkosra tört a könyöke, elment a kedve a gokartozástól, ezért elment motocrossozni.

szpíd: - (összeesik a röhögéstől) - Mert az nyilván sokkal kevésbé veszélyes. Én is a nagy sakkbalesetem után kezdtem ejtőernyőzni. .. És veled mi történt akkor?
IFF: - Én megijedtem, pityeregtem, nyekeregtem egész este, beszélgettem apáékkal, és az lett a vége, hogy ha folytatni szeretném, akkor mielőbb vissza kell ülni, vissza kell rázódni a dologba.

szpíd: - Az, hogy valaki kiskorában ennyire gyors és eredményes, az genetika?
IFF: - Énnekem fogalmam sincs. (vigyorog) Azért egy csomó dolgot meg kellett tanulnom, és még mindig nagyon sok van. Abban az évben, mikor bajnok lettem szuzukiban, még mindig úgy éreztem, hogy nem csinálom jól a kanyarokat, íveket, és mikor már harmadik éve szuzukiztam, akkor éreztem csak azt, hogy most már nagyjából azt csinálok az autóval, amit szeretnék. Az utolsó évben éreztem csak azt, hogy már kellőképpen összenőttem az autóval. Lehetett taktikázni, hiszen ott is helyet cserélt az első nyolc a rajtsorrendben, aztán a második versenyen már nehéz volt utolérni, aki az első helyről rajtolt. 
De az ETCC azért más, mert az ember néha hiába taktikázik, mert a Fulín úgyis feljön, vagy a Matéjowsky, az S2000-es autók ugye alapból gyorsabbak, így abszolútban nehéz velük versenyezni, de persze a kategóriában kell jó helyezéseket elérni.

szpíd: - A gokart után miért nem formaautós irányba indultál, miért a túra?
IFF: - Hát ugye, amiről beszéltem, volt a balesetem, és az elég ijesztő volt ahhoz, hogy eltávolodjak a nyitott kerekű autóktól, ugye egészen más helyzet a túraautózásban, ha összeérnek a kerekek, mint a formaautóban. Van itt is feszültség, de mégsem azon jár az ember esze, hogy mi lesz hogyha … 

szpíd: - Tavaly az országos bajnokságban mentél édesapád autójával, ráadásul állandóan a dobogó legfelső fokára kellett felmásznod akkor is …
IFF: - Igen, tavaly mentem, öt hétvégés volt a magyar bajnokság, négy hétvégén indultam, hétvégénként két-két futam, és majdnem mindenhol első tudtam lenni. A Pannónia-Ringen az egyik futamon kizártak, mert a gyári méretű tárcsafék volt az autón, de hűtőfuratokat szabálytalannak ítélték. De ezzel együtt is bajnok tudtam lenni az Integrával egész könnyedén, sokszor sikerült körönként két-három másodperccel gyorsabban menni, mint a kategória második.

szpíd: - Mesélj az Alfás (XFX Unicorse) kalandról. Az ETCC történetének legfiatalabb dobogós versenyzője vagy, ezzel elég jó adag inspiráció szakadt a nyakadba, igaz?

IFF: - (kerek szemek, fejcsóválás) Hát én azt a mai napig nem tudom, hogyan jött össze (röhögünk). Persze azon a versenyen nagy szerencsém is volt, sokan hátrébb kerültek, mint várható lett volna, és az a mezőny sem volt talán ennyire erős, mint a mostani. A mostani mezőny nagyon erős, Seat-ok is vagyunk ugye azt hiszem tízen, és az első négyet nagyon nehéz megverni, sok versenyzőt tudnék mondani ebből a mezőnyből, aki nagyon gyors, köztük van a csapattársam is, az ő negyedik helyének most nagyon örülök. Csak annak nem, hogy nem jött össze a szélárnyék. Még sokat kell tanulnom az autóról is, még azért nem tudom kihasználni teljesen, de egyre bátrabb vagyok, az első versenyen még szorongattam a kormányt, de mostmár sokszor feszegetem a határait, el tudom engedni magam, és teljesen a pályára tudok koncentrálni. Sok gyakorlás és kilométer kell például ahhoz, hogy az ember pontosan érezze a féktávokat, ugye a kanyarba fékkel kell beesni, a lehető legpontosabban, és aztán jól kell kigyorsítani, ha nem sikerül jól, akkor tizedeket lehet veszteni csak egy kanyarban, szóval sokat kell gyakorolni.

szpíd: - Micsoda impozáns profizmus. Ha kitartóan gyakorolsz, hamarosan meglehet a jogosítványod is. Itt azért érzek némi mókás disszonanciát.
IFF: - Ja, hát igen, nem akarom sokat húzni, nehogy megemeljék most a korhatárt, ugye májusban születtem, de mindenképp télen szerettem volna vizsgázni, a csúszós utak miatt így kevésbé lenne unalmas. Persze vizsgán azt hiszem, megbukik, aki nem megfelelően használja a kéziféket. De persze csak viccelek, nagyon várom már, hogy közúton is vezethessek.

szpíd: - Mi a következő lépcső? Inkább mást kérdezek. Mikor látunk a WTCC mezőnyében?
IFF: - Hát ez még mindenképpen a jövő zenéje. Sokat kell még tanulnom, de persze az irány ez. De én már ennek is nagyon örülök, ahol most tartok, és nem győzöm elégszer mondani, hogy mennyire jó érzés, hogy a Zengő Junior csapatban versenyezhetek. Nagyon jól kijövök a csapattal, jó a hangulat, minden percnek örülök, amit itt töltök, és a kocsi is nagyon jó. Ráadásul a csapat jól ismeri a beállításokat, minden pályára van egy jó alapunk, amiből már csak finomítani kell, és ez nagy előny.

szpíd: - Bé oldal. Mit csinálsz, amikor nem a tizedeket keresed? Van a Ficza Fecónak teljesen hétköznapi kiadása?
IFF: - Persze, ugyanúgy iskolába járok, műszaki vonalon, egy három éves suli, amiből már nem sok van, aztán pedig érettségizni fogok. 

szpíd: - Talán mondhatjuk, hogy már általános iskolás korodban is profi autóversenyző voltál, mit jelentett ez neked a suliban?
IFF: - Hát, igazából két általános iskolába is jártam, hetedikben mentem át sporttagozatos suliba, ahol könnyebb volt. A régebbi suliban voltak, akik nem igazán értették, hogy én mit csinálok. Néhányan irigyek voltak, de a másik iskolából már nincsenek rossz emlékeim, ott több sportágból is voltak osztálytársaim, kézilabdások, focisták, akik tudták, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy én elmegyek és versenyezgetek, hanem nagyon sokat kell dolgozni, hogy az ember jó helyezést érjen el, és ez nem olyan könnyű, ahogy sokan gondolják.

szpíd: - Ha én lettem volna az osztálytársad, minden nap odaadtam volna a tízóraimat, hogy cibálj mindenféle versenyre. .. Azt jól tudom, hogy a Michelisz Norbert a példaképed, vagy több poszter is van a faladon? Vagy az elsőszámú valaki más?
IFF: - Nekem a Michelisz Norbert a példaképem.

szpíd: - Hát ez elég szilárd meggyőződésnek tűnik. Ő az, és pont. Mióta ismered őt?
IFF: - Hát én az első versenyei óta ismerem, de akkor még nem beszélgettünk, de tudtam mindig, hogy ő a Michelisz és messziről néztem. Minden versenyét láttam, addig a Gazsi (Gáspár István, szerk.) volt a példaképem, de aztán minden futamán szurkoltam a Norbinak, és még nem volt bajnok sem, amikor már azt mondtam, hogy én ilyen szeretnék lenni. Ő már az elején is nagyon jó volt, aki ott tölti az idejét a versenyzők közt, az már látja az elején, hogy ki az, aki igazán jó. És rajta már akkor látszott, hogy nagyon. Szeretnék egyszer eljutni oda, ahol ő tart, de addig még sokat kell dolgoznom, és szerencse is kell hozzá. 

szpíd: - A te karriered talán klasszikusabban alakul, mint az övé, nem?
IFF: - Hát igen, én kisebb koromban.. , de én úgy gondolom, hogy aki tehetséges és ügyes, az megtalálja az útját, mindegy hogyan kerül oda, megmutatkozik, hogy mire képes. Például a gokart az jó alapot ad, de mégsem gondolom azt, hogy mindenképpen gokartban kell kezdeni annak, aki túraautózni szeretne. A magyar bajnokságban már tizenkét évesen el lehet indulni, az a legjobb, ha valaki versenyezni szeretne, ott érdemes elkezdeni szuzukizni. Persze ott is figyelni kell, tizenkét éves korában az ember még nem érett, én még most sem vagyok az, majd most fogok eljutni odáig, hogy azt mondhassam, hogy érett leszek. De a szuzuki nem túl erős, teljesen gyári, nehéz elrontani, jól meg lehet tanulni a lendületautózás alapjait, ami a legfontosabb. Én mikor bajnok lettem a szuzukival, akkor sem mentem még teljesen tökéletesen, nem volt egy tökéletes köröm soha .. 

szpíd: - (leül a földre kéthárom percet röhögni)
IFF: - .. de komolyan, még akkor is volt mit tanulni ebből, nagyon jó iskola a szuzuki kupa. .. Most is sokat tudok tanulni, a Norbival tudunk együtt dolgozni, jó csapat vagyunk. Már a gokartos években is ismertük egymást, a végén már sokat beszélgettünk, a túraautós években meg végig, tulajdonképpen együtt indítottuk el ezt a lavinát, hogy nagyon fiatalok is versenyeznek.

szpíd: - Örülök, hogy a helyeden vagy, sok sikert kívánunk, óvatosan hazafelé, ne eszetlenkedj a forgalmi órákon, remélem sokat fogunk még beszélgetni, és mindenek előtt, köszönjük szépen.

Csáki 'szpíd' Péter