Pénzes Zsolti élményeit nyomon követhettük az SMS-eikből, és MMS-eikből, de mikor felhívtam, még mindig volt miről mesélnie…
- Most, hogy hazatértetek, milyen az élmény?
- Nagyon jó volt minden. A második napon ugyan - és ezt talán írtuk is SMS-ben -, volt egy olasz páros, akiket folyton utolértünk, de a rendezők általában a második körre már két percre rajtoltattak, úgyhogy ez a probléma is megoldódott.
- Technikailag rendben voltatok?
- A pénteki váltócserénk után a versenyen végig állítgattuk az autót, de a lengéscsillapítón nem tudtunk sokat javítani, és talán ez volt a legnagyobb hátrányunk a hétvégén. A stabilizátorokkal próbálkoztunk, amitől kicsit jobb lett, illetve a hajtáson állítottunk szombat este, így vasárnapra már a féktávokat is rövidebbre tudtuk venni. A gumik jól bírták a hétvégét, végülis a vártnál kevesebbet használtunk el. Összességében vasárnapra rendben lettünk, és már csak az volt a cél, hogy végigcsináljuk, és jól döntöttünk, mert láttunk olyanokat, akik még az utolsó napon is kockáztattak, aminek eredményeképpen több percet töltöttek az utolsó gyorson. Egyébként óriási köszönet a szervizcsapat minden tagjának, mert nagyon nagy munkát végeztek, és állták a sarat ebben az időjárásban is!
- Hol végeztetek vasárnap a 10 perc büntetésetekkel együtt?
- Az a 10 perc nem is ennyi volt, mert kaptunk még 2 perc 50 másodpercet, mondván, hogy nem vagyunk sem a prioritásos versenyzők, sem a PWRC tagjai között, és mivel 17 percet késtünk, az 170 másodperc volt... Ez nem volt teljesen tiszta, de a lényegen nem nagyon változtatott, hogy 10, vagy 12 percet kaptunk - ha ez nincs, akkor is csak két hellyel léptünk volna előrébb. De örültünk neki, hogy célba értünk, és ez a lényeg. De ami még jobb, hogy a körülményekkel már a verseny közben nagyon meg tudtunk barátkozni - én teljesen jól éreztem magam.
- Mindent összevetve mennyire tetszett a Norvég Rali: a rendezés, a pályák, az időjárás...?
- Elég régóta versenyzek, és eddig a legnagyobb élmény az a WRC volt a murván, mikor a Mikulás Ralin kipróbálhattunk egy Octavia WRC-vel, de a norvégoknak ezt most sikerült überelni. Ennél nagyobb élmény már csak az lehet, ha ugyanezeken a pályákon WRC-vel mehet az ember... Annyira ideális volt minden... Annyival lehetett menni, amennyivel képes menni a Mitsubishi: Ha szárazon, egy 30 kilométeres gyorson 16-17 perces időket ehet menni, az elég jónak számít - most ugyanezt képzeld el hóban! Nagyon nagy tempó volt, sőt volt olyan rész, ahol négy kilométert mehettünk padlógázon, majdnem 200-zal. Nagyon nagy volt, és nagyon jó választás volt ez a futam, talán a legjobb az összes VB futam közül. És az is nagyon fontos szempont, hogy mind közül ez az, ahol a nulla helyismerettel, a legnagyobb bizonyossággal célba érhet bárki. Ugyanis, ha hibázik, akkor is van esélye visszakeveredni az útra, míg egy aszfaltos versenyen ez már nem annyira biztos, vagy sokkal nehezebb.
- Elégedett vagy?
- Igen, örülünk, hogy mindketten, Gergőék is, és mi is célba értünk, és azért még mögöttünk is végeztek... Talán, ha újra mennénk, a tapasztalatok miatt jobban is végezhetnénk, de két év múlva lesz megint Norvégiában futam - én mindenképpen szeretnék visszamenni.
- Elképzelhető, hogy ezentúl előnyben részesíted majd a havas, északi versenyeket?
- Olyan túl sok havas verseny nincs, ami elérhető számunkra: van az Arctic Rallye januárban, a finn és a svéd futam, valamint ez. De nagyon jók voltak most a körülmények, még az élmenők is nyilatkozták, hogy kivételesen jó verseny volt. Ez szerencse is volt, mert elmehettünk volna úgy is, hogy nincs hó - ahogy ez megtörtént már Svédországban is. Én alapvetően szeretem a havas versenyeket, és tudom, hogy ezen a téren van még miben fejlődnünk, de mindig tanul az ember. Hogy mi lesz a következő, azt még nem tudom. Egy biztos, Norvégiában kaptuk a lehető legtöbb élményt: hóban menni, turbós, összkerekes autóval, szöges gumival, ragyogó napsütésben, és -15 fokban... Szerintem mindenki erről álmodik. De hamarosan elkészül a videó a hétvégéről, remélem, azután mindenki megérti majd az érzéseinket.
Köszönjük a támogatást a NOREG Információvédelmi kft.-nek, a Start Autónak, az Ls computer-nek, és szlovák partnereinknek!