Sokan kérték, hogy csináljak sorozatot a navigátor lányokról, hölgyekről.
És közben pedig a kezembe jutott egy évkönyv, melynek szerzője egy magyar hölgy.
A két apropó külön-külön is elég lett volna, de így együtt még inkább arra késztetett, hogy Répa Katával megbeszéljek egy randevút és kifaggassam Őt…

Kata! Adja magát a kérdés: hogy kerültél a rally közelébe?
Marketingesként dolgoztam egy cégnél, ami szponzorált versenyeket. Emiatt kezdtem el járni a versenyekre, mint aki felügyeli, hogy valóban megjelennek-e a cég felületei a megbeszélt helyeken. Sosem gondoltam, hogy ez engem majd egyszer érdekelni fog, hivatalból jártam a pályák környékére.

Telt, múlt az idő, megismertem az ott mozgó emberkéket, majd egyszer felkértek, hogy egy autó dekorációjában segítsek. Ferjáncz műhelyében ott lehettem az autó körül, ott tapasztalhattam meg, milyen amikor beindítják, ott éreztem először azokat a nem is szagokat, hanem illatokat ami az autó körül terjeng. Ez mindenképp mérföldkő volt az életemben. Ráadásul még büszke is voltam, hogy a következő versenyen láttam az autót, amit én terveztem, matricáztam.

Egyszer a Katona Zsolt, nem is tudom milyen meggondolásból, de kipattant a fejéből az ötlet, hogy nincs e kedvem navigálni neki. Eszembe sem jutott nemet mondani. Eljárkáltunk tréningezgetni, megmutatta, hogy mi is az itiner, majd oroszlán Tibihez jártam "tanfolyamra", Ő elmesélte a navigátor feladatát.

Egy Szilveszter Rallye-n elindultunk és valami egész jó eredményt értünk el. Zsolt azt mondta, hogy akkor lepődött meg igazán, mikor utolértünk valakit a pályán és én biztattam, hogy tolja le, menjen neki, csak had menjünk már tovább a saját tempónkban. Hajszoltam… Ekkor azt mondták, hogy én tényleg elvetemült vagyok.

Nagyon élveztem, kitöltötte az életemet.
A kollégáim mind mondták, hogy a verseny előtt már napokkal nem lehetett velem beszélni és ugyanez volt jellemző a verseny utáni hétre is, hiszen akkor is el volt állítódva a fejem…

Más volt néhány évvel ezelőtt a rally, mint most?
Persze. Olyan HOME MADE volt az egész.
A mostani fiatalok már nem is nagyon tudják, hogy az milyen volt, mikor éjszaka jártunk tréningezni, az oldalára borított zsigulikat szerelgették a srácok, sokat melóztunk az autóval és rengeteg energia volt abba, hogy egyáltalán egy-egy páros odaálljon egy versenykész autóval a rajthoz. Nem volt még ennyire fontos a pénz, mint most.
Örülök, hogy megélhettem azokat az időket, mikor még nem feltétlenül a pénzről szólt a rally.

Hogyan alakult a további navigátori pályafutásod?
Másfél évig mentünk a Zsolttal, elfogyott a pénzünk. Aztán a Bárdos Krisztián mellé ültem be, aminek végül egy esés lett a vége a Kassa Rallye-n, ami után nekem egy kis kényszerpihenőt kellett tartanom.
Akkor megígértette velem a család, hogy ezt most befejezem…

Aztán előkerül a Fülöp Rajmi, aki nem hagyott, rágta a fülem az Octaviával.
Nagyon csábító volt, hogy egy ilyen nagy és igazán érdekes autóba beülni.
Egy darabig ellenálltam, de addig járt a nyakamra, amig azt mondtam, hogy jól van, csináljuk.
Milyen a sors, az első versenyen eltört a kormányösszekötő és akkor egyenesítettünk ki egy kanyart és estünk be Tardosbányán a vízmosásba.
Rossz az volt, hogy tényleg az előző esés és felépülés után azonnal jött a következő. Itt nem sérültem meg, de olyan rossz érzés volt…
Elkocsiztunk abban az évben még az Octaviával.

Rossz volt, hogy akkor kezdték kicsit Rajmit leírni, senki nem akarta megérteni, hogy nem felejtett el vezetni, de a technika nem volt az igazi. Ezzel együtt is dobogón álltunk év végén.

Aztán saját magamat sikerült tönkre tennem a nyíregyházi gokart versenyen, amikor a tréningen nekicsapódtam a palánknak. Akkor még nem tudtam, hogy mi bajom van, elindultam a versenyen és megnyertem a futamot, hazajöttem mikor kiderült, hogy eltört két bordám és átszúródott a tüdőm is. Beköltöztem a János Kórház tüdőosztályára és két hetet feküdtem bent légmellel.

A család hallani sem akart arról, hogy én többet kocsiba üljek. Pedig a kórházasdit is úgy csináltam végig, hogy otthon azt mondtam, elutazom valahova… A barátaim látogattak, anyukámék nem tudták, hogy bent vagyok. Rosszul esett hazudni. Már csak akkor mertem elárulni, hogy bent vagyok, amikor már tudtam, hogy nem lesz semmi gond az egészségemmel.
Közben már elkezdődött a következő szezon, nem nagyon volt kérdés, hogy én nem indulok.

Aztán elkezdtél Rally VB-re járni… Sokan irigylünk ezért :)
Hogy kerültél oda?
Egyszer megsértődtem…
Már újságíróskodtam, amikor volt egy incidens a Rábaringen, ahol előfutóként vittek volna, de késve értünk kicsit oda és egy biztonsági emberke túljátszva a szerepét, nem akart beengedni. Úgy gondoltam, hogy én mindent megtettem azért, hogy az akkreditációmat felmutatva bejussak, mivel nem volt már idő, sietnem kellett, továbbmentem, kapott az autóm egy jó nagy csapást a sráctól a géptetőre, majd annyira megharagudtak rám, hogy visszafelé már vártak és a kordonrácsot akarták rám dobni. Nem sikerült, de azért kihívták a rendőröket és jól meghurcoltak, volt arról is szó, hogy én el akartam ütni…

Kicsit úgy éreztem, hogy mindenki fontosabb és jobb ember volt ott, mint én.
Úgy gondoltam, hogy nem vétettem olyat, amiért nekem rendőrök előtt kelljen ezért magyarázkodnom és ami a legjobban fájt, ott engem nem védett meg senki.

Hazakullogtam, kerültem egy kicsit a rallyt.
De közben nagyon vágytam arra, hogy kijussak egy VB futamra.
Ciprusi futam volt az első, ahova Rajmunddal kijutottam. Ekkor már Bálint Ricsi javában járkált, fotózott. Sokat segített nekünk.
Következő alkalom, mikor Ricsi Kenyába készült, akkor én úgy gondoltam, hogy feltétlenül ott kell lennem. Minden követ megmozgattam, az összes pénzemet összeszedtem rá, hogy el tudjak menni… Nagyon nagy élmény volt. És rászoktam…

Aztán kitaláltam, hogy ne csak céltalanul szaladgáljak, tudósításokat írtam ide-oda-amoda. A következő évben szereztem akkreditációt, mert már fel tudtam mutatni annyi megjelent sajtóterméket, ami elég ahhoz, hogy adjanak sajtókártyát.
Aztán szépen elindult ez a folyamat.

Újságírás mellett elkezdtél fényképezni is...
Igen. Ennek a francia fickónak, Pascal Huit-nak.
Kezembe nyomott egy fényképezőgépet és azt mondta: nézzük meg mit tudok produkálni. Ez két évvel ezelőtt Mexico-ban volt.
Borzasztó lelkesen kattintgattam, próbáltam tanulni is tőle és aztán kezdtek megjelengetni a képeim a francia L'Equipe-ben, a RallyXS-ben és a világ minden táján, ami marha jópofa dolog volt.

Aztán ebből könyv lett…
A képek 90 százaléka a könyvben Pascal munkája én a szöveget mondhatom magaménak.

Talán azért különleges ez a könyv, ha összehasonlítjuk a többi ilyen jellegű könyv, ők inkább az eredményekre összpontosítanak, mi egy kicsit a hangulatot szeretnénk visszaadni. Az országokat, az érdekességeket adnánk vissza, nem azt, hogy most ki lett a harmadik és hány másodperccel győzte le a negyediket.
Nem csak kifejezetten a sportszakmai közönségnek szól, hanem olyanokat, akiket a szép tájak is érdekelnek. A rally VB olyan országokban zajlik amiket nem minden nap láthat az ember. A versenyeken olyan helyekre juthatunk el, amik szédületesen szépek tudnak lenni már egy jó fotón is. A képeken reményeink szerint ez visszajön.

Először a könyveteket a Monte Carlo-i szervizpark melletti bazársoron láttam. Jó volt Répa Kata nevét olvasni egy könyvön… Ez a mostani most már a második könyvetek.
Amikor megérkezik a könyv Franciaországból és megkapom a gyorspostától, annyira nagyon jó érzés, hogy el sem tudom mondani. Tényleg van valami nyoma annak, amit az ember csinál és amit át szeretne adni, ráadásul ilyen szép köntösbe burkolva.

Rengeteg munka van benne és azt gondolom, hogy a kivitele is olyan, ami miatt nem szégyenkezhet senki sem, sajnos Magyarországon vagyunk és ez a könyv kicsit drágának tűnhet az átlag vásárlóknak, hiszen majd 10ezer forintba kerül. Remélem, hogy vannak olyanok, akik meglátják benne a szépséget és örömmel forgatják és örök emlék tud nekik lenni az adott év rally VB futamairól.

Kevés példányt is kapok belőle, nem is igazán magyar nyelvű (de természetesen van benne egy magyar nyelvű leírás is). Kevesen is tudják, hogy született ilyen könyv.

A fotózás közben, vagy mellett jött a TV műsor?
A TV-nél először azt reméltem, hogy az AutóMániába be lehet csempészni egy kis rallyt, ha csak néhány perc erejéig is. Ha már ott vagyok akkor nem nagy dolog, ha a hónom alá veszek egy kamerát és az RTL-nek már akkor megvoltak a jogaik és ennek segítségével teljes éves akkreditációt kaptam.

Számtalanszor előfordult, hogy egyik vállamon a fényképezőgép, a másikon a kamera lógott és épp ahogy gondoltam az adott kanyarban, hol egyiket, hol másikat használtam.
Mindenki mosolygott persze rajtam.
Már az is vicces volt, hogy minden normális tévés stáb minimum kettő, de általában három-négy fővel vonul fel, én pedig egy egyszemélyes stáb voltam.
Magam szerkesztője, riportere, kameramanja és sokszor még a vágó is.
De ez nagyon jópofa dolog volt és mindig kellett ügyeskednem, hogy hogyan dolgozhassak, hogy legyek rajta én is. Nagyon élveztem.
És amikor hazajöttem, összeraktam a kis anyagomat és igazán úgy éreztem, hogy az az én gyerekem.

Ez a hatodik évad…
De most pont rosszul kezdődik.
Sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani és sokat segítettek a kameratisztításon át a végén már a vágást is elvégezhettem a WRC.com stúdióiban.
Abban a reményben, hogy idén ezt folytathatom, nem is kértem más akkreditációt se fotóst, de újságírót, gondolván az RTL Klub pass-ja elég lesz.

Aztán most úgy jártam, hogy a napokban derült ki, hogy az RTL az idén nem foglalkozik a WRC-vel és emiatt én nem kaphatok akkreditációt és ugyanott vagyok, mint négy évvel ezelőtt és a kerítés mögül nézhetem végig a versenyt.

Ez ugyanolyan érzés lehetett, mint amikor a Rábaringen Rád dobták a kordont…
Igen, elmondhatatlanul rossz. Mindig kapok egy taslit.

Összeállítottam egy műsortervezetet egy rallys magazinműsorra, ami nem csak rallyfanoknak szól, hanem azoknak, akik utazni is szeretnek, bemutatva a világbajnokság helyszíneit, azok hangulatát. Azt hittem, hogy a szponzornak is eladhatóbb ez, mint az éjszakai öt percek, amit valóban csak az igazán "elvetemült" rallyongók várnak meg, néznek végig.
Ez nem kell az RTL Klubnak :(

A könyvre nem kaphatsz akkreditációt?
Nem, azzal nem foglakoznak. Mint ahogy az internettel sem. Csak az írott sajtó és a TV érdekli őket, csak arra adnak igazolványokat.
Kérhettünk volna fotós akkreditációt, de eszembe sem jutott, hogy ezt nekem meg kell tennem

Ezek szerint most Monte Carlo-ba, mint turista érkeztél?
Igen, ez sajnos így van.

Ennek tudatában milyen tervekkel vágsz neki az évnek?
Mindentől függetlenül nagyon szeretnék rallys TV műsort készíteni. Úgy érzem, hogy van rá igény, talán ezt belátják olyanok is, akik ez ügyben döntéseket hozhatnak.
Könyv is biztosan lesz.