Gáll Csabi már korábban elárulta, hogy arra készül: idén a Historic EB mezőnyével autózik. Már túl vannak ez első versenyen: San Remo-t bevették. A rendkívül tecnikás futamon a 91 nevezőből 65-en értek célba, Csabiék az abszolút negyvenegyedik, és kategóriájuk hetedik helyén fejezték be.

- San Remo-ban már jártál korábban, nézőként. Milyen volt most versenyzőként felmeni a pályákra, és itinert diktálva bejárni azt?
- Szerdán, az első pályabejáráson tudatosult bennünk az, hogy maximum kétszer tudunk végigmenni egy pályán, az idő rövidsége miatt. Ennek megfelelően próbáltuk nagyon precízen, éppen ezért lassan felírni a pályákat. A nyolc gyorsból haton tudtunk menni másodikat, és visszaellenőrizni, pontosítani, amit írtunk, kettőn sajnos csak egyszer mentünk. Ezek után eldöntöttük, hogy itt csakis a célba érkezésre kell játszanunk.

- Milyenek voltak a gyorsok?
- Kanyar, kanyar hátán, nagyon nagy szakadékok vannak a pálya mellett, szalagkorlát nélkül, úgyhogy itt igazán nagyon mélyre lehet esni, ha esik az ember. Nagyon nem is tudnám mihez hasonlítani, még nyomokban sem, annyira mások, mint az itthoni pályák. Mikor még csak nézőként voltam itt, akkor is végigmentünk a pályákon, és az látszott, hogy már az, aki beér a célba, már az is nagyon büszke lehet magára. Igazából mi is csak a végére kezdtünk ráérezni, hogy hogyan is kéne itt menni - de ez nem is csoda, ennyi tréningből ez várható volt - állandóan állunk a gázon, ballal fékezgetünk, és amikor befullad az autó, akkor visszaváltunk egyet, tehát elsőkerekesen.

- Ezenkívül egy verseny megnézése mennyit számít Neked, mielőtt versenyzel rajta?
- Biztos, hogy ér valamit, de nem sokat. Versenyezni egészen más, mint csak végiggurulni rajta. Minden egyes kanyart kitalálni, hogy írjuk fel, hol fékezzünk, hol gyorsítsunk, ez nagyon nehéz volt. Legalábbis nekem. De szerintem magyar versenyző nincs ehhez hozzászokva, hogy ennyi kanyar van. Úgy kell elképzelni, hogy az egész verseny folyamán háromszor kapcsoltam negyediket, olyan ötször harmadikat, és a többit egyesben, kettesben mentünk.

- Melyik volt a leghosszabb egyenes, amit lediktáltál?
- Azt hiszem, egyszer írtunk 35-öt, de csak bátorságból, és mert már unalmas volt a 10 meg a 30… :)
Alapvetően sem szoktunk nagyon egyenest írni, de itt sajnos muszáj volt, mert minden mondat így kezdődött: 15-vége-fék-jobb-négy. A féket mindenhová oda kellett írni. Folyamatosan változott az aszfalt szélessége és minősége is. A pálya keskeny volt, meg még keskenyebb, és nagyon-nagyon keskeny. De váltogatták egymást a tapadós, a fehér, a töredezett aszfaltos részek, és még megspékelték azzal, hogy télen itt kavicsokat dobálnak az útra, úgyhogy most tele volt ezzel a gyöngykaviccsal, úgyhogy minden féktáv rumlis volt kicsit.

- Ezek szerint nem is nagyon lehetne ritmust találni ezeknek a pályáknak?
- Nem, nincs nekik. Éppen ezért lehet ennyire nehezen feldolgozni.

- Menjünk kicsit konkrétabban bele a versenybe. Két napos volt, az első napon három, a másodikon öt gyorsot teljesítettetek. Melyik nap hogy ment?
- Ahogy hullottak ki, és melegedtünk kicsit bele, úgy lettek jobbak az eredmények. Az első gyorson ötvennegyedikek voltunk, de a nap végén negyvennegyedikként álltunk a parc fermébe. De elkövettünk egy hibát. Itthon összeraktuk az autót, és mentünk vele nagyjából 500 kilométert. Azt gondoltuk, hogy összeállt a kocsi. Mikor kimentünk erre a versenyre, minden alkatrésze új volt. Épp ezért nagyon jó lett volna a verseny előtt megrázatni versenytempóban. Magyarán kellett volna egy teszt, vagy ha lett volna shakedown, azon menni kellett volna. Ugyanis éreztem az autón, hogy nagyon szoros volt még az első három gyorson minden: a gömbfejek, az új szilentek, fogták szorosan az autót, nagyon nehezen lehetett kormányozni. A második naptól, a harmadik gyorstól éreztem, hogy kezd összerázódni mi Büszkénk. De visszatérve: Az első szakasz, kifejezetten évkezdős, béna volt, olyan, mint amikor nem mész sokáig a versenyautóval, és egyszer csak visszaszámolnak, hogy 5, 4, 3, 2, 1… És gyerünk! Én abban voltam akkor még agyilag, hogy versenyautót építek, mert az elmúlt három hónap ezzel telt éjjel-nappal. A gyorson éppen ezért nem az útra, nem az ívekre figyeltem, hanem a hangokra, zajokra, hogy minek miért van olyan hangja, amilyen, miért rezonál, miért addig forog, és ilyenek. Úgy kellett magamra rászólni, hogy a pályára koncentráljak, mert az autó ki fogja bírni, mert összeraktuk.

- Gondolom ezen az sem segített, ami nekem nagyon furcsa is volt, hogy nem volt szervizidő tervezve. Gyakori ez egy Historic EB futamon?
- Belgiumban például volt szervizpark, oda mentünk vissza minden kör után. A Sanremo Rally-n ez teljesen a historic-os felfogásban működött, ahogy régen is volt: van az etap, az etapidő, és abban lehet szervizelni. Meg kellett volna tervezni a szervizt, és ott kellett volna, de mi a pályabejárás alatt úgy döntöttünk, nem csinálunk ilyet, nem küldjük fel a fiúkat a hegyre, mert például fogalmam nem volt az utakról, hogy hová állhatnának, hogy juthatnának fel. Így abban maradtunk, hogy agyon jól összeraktuk az autót, és nem kell hozzányúlni. És így is lett, hogy hál'Istennek csak a szélvédőt kellett mosogatnunk.

- Egyébként volt annyira laza az etapidő, hogy ha akartátok volna, meg lehetett volna csinálni?
- Ez a szomorú, hogy nem. Én nem is értem, hogy hogyan tudták a nagy csapatok megcsinálni. Azt mondjuk láttuk, hogy etapon mindenki ökör módon ment, nagyon siettek, sőt, ők még játszottak a benzinnel is, tehát minden gyors után tankoltak, nagyon ki voltak számolva. De mondjuk a nagy csapatoknak, a nagy versenyzőknek, akik korábban minimum nemzeti bajnokok voltak, nekik ez a verseny mindenestül, séróból ment. De nekem, magyar szemmel nagyon furcsa volt az egész.
- Amikor belevágtál, a cél a cél volt. Összességében elégedett vagy?
- Amikor belevágtam, azért bíztam a jobb eredményben. Jobb eredményt szerettem volna, mint Belgiumban. De a pályabejárás után reálissá vált, hogy nem, versenyezni nem tudunk a többiekkel, hanem itt túl kell élnünk. Ezek után csak célba szerettük volna vinni a Büszkét, karcmentesen. Előtte nem gondoltam, hogy nem horpasztom össze, én abban voltam, hogy tuti el fogok valamit görbíteni rajta. Nem azért, mert nem bíztam magamban, de ezek olyan pályák, hogy a legkisebb hiba is minimum egy futómű-kiütés, defekt, vagy nagyobb kár. Ezt a többiek be is bizonyították, hullottak, mint a legyek.

- Nagyon melósak voltak ezek a gyorsok, és nem csak neked, hanem a navigátorodnak is…
- Igen, Lacin nagyon sok múlt. Volt két, a többihez képest is hosszú gyors, majdnem harminc kilométeresek. Ezeken Laci nagyon sokszor segített átlendülni, pontosan, nagyon jó ütemben diktált. Volt olyan rész, ahol én is észrevettem magamon, hogy a harminc kilométeres szakaszon, ahol hétszáznegyven-valahány(!) kanyar volt, szóval ennek a közepén elkezdtem szétesni. Lassultam. Laci ilyenkor nagyon sokat segített. És persze fordítva is volt, hogy ő esett szét, és én kellettem, hogy helyre kerüljön. Ezen mondjuk nem csodálkozom, mert olyan koncentrációra volt szükség, amit eddig még sosem tapasztaltunk. De nagyon jó tudtunk együtt dolgozni, nagyon meg vagyok elégedve Lacival, és igazán örülök, hogy ő ült mellettem. A hangulat is remek volt. Három szakasz után volt egy gyűjtő a hegyen, egy kis vendéglő udvarán. Az olyan autóbolondoknak, mint amilyenek mi vagyunk, nagyon felemelő érzés volt ilyen mezőnyben lenni. Ahogy körülnéztünk, és láttuk, hogy a szinte teljes historic autó paletta közepén ott állunk mi a kis Büszkénkkel, amit mi szögelünk össze itthon egy garázsban, azért az nem akármilyen érzés volt. Ott ültünk Lacival, és azt mondtuk, hogy ez nagyon rendben van. Akkor gondoltam, hogy idős koromban valószínűleg takarítom majd a Watt22 portáját, mert sosem lehetek elég hálás nekik, hogy segítettek eljutni ide…:)

- Az év eleji terv négy Historic EB futam volt. Változtak a tervek, vagy egyelőre marad ugyanez?
- Kicsit változott. Terveztünk még egy olasz futamot, de szerintem ezt kihagyjuk. Nagyon koncentrálnánk az Ypres-re, Belgiumra. Nagyon alaposan szeretnénk felkészülni, mert az autó azért elfogyott most. Nem merem azt mondani, hogy bár tavaly már voltunk ezen, és most jó eredményt szeretnénk elérni, hanem látatlanban ott is egy célba érkezéssel kiegyeznék. De földrajzilag közel van az osztrák futam, azon még nagyon meditálunk, de meghívást kaptunk Spanyolországba, októberre, és engem érdekel az is. Az ésszerűség, meg az anyagiak azt mondatják, hogy osztrák, de majd elválik. És persze nagyon szeretnénk Magyarországon is menni, a tervezett Mecsek Rallye-n, megmutatni magunkat és a szponzorainkat itthon is.

- Ez a verseny San Remo-ban egy időre esett az itthoni Eger Rallye-val. Megnézted, hogy hogy is alakult?
- Már a kintlétünk alatt esténként volt kapcsolat Magyarországgal, tudtam, hogy ki hogy áll, érdeklődtek, hogy mi hogy megyünk, és nagyon sajnálom, hogy nem voltunk otthon, mert ezeken a vizes, csúszkálós pályákon ki szerettük volna próbálni magunkat. De figyeltük, hogy mi történik, és ők is figyeltek minket, annál is inkább, hogy nem csak mi voltunk San Remo-ban, hanem Kövesdán Andrisék, és Leitold Karcsi bácsiék is. Bár nagyon más autókkal mentünk mindhárman, azért jó volt, hogy esténként tapasztalatokat cserélhettünk. Mindenki nagyon készült ide, ők is óriási munkát fektettek abba a télen, hogy itt lehessenek, ezt én pontosan tudom, éppen ezért nagyon-nagyon sajnálom, hogy mindketten kiestek.