46th Barum Czech Rally Zlín
2016.08.24. – Csehország, Zlín
Aszfalton versenyez a Botka Rally Team párosa augusztus utolsó hétvégéjén, a csehországi Zlín központtal megrendezett 46. Barum Rally-n. A tavalyi pályákból három szerepel az idei programban is. Mérnök segítségével és teljesen új beállításokkal próbálnak Botka Dávidék gyorsulni.
2016-ban már a hetedik Európa-bajnoki futamára készül a tavalyi ERC2 bajnok Botka Dávid-Szeles Péter duó és a csapat. Az elõzõ, lengyelországi verseny ugyan nem sikerült túl jól, de a pilóta a futam után már a cseh versenyt várta, a tavalyi jó érzéseket szeretné újra megélni.
Kedden egy teszttel indult a hivatalos program, ahova a páros is bejelentkezett…
„Nem kezdtük jól ezt a tesztet. Amikor leálltunk a trélerrõl az autóval, akkor megadta magát az elektromos szervónk. Szerencsére a helyi Gemini csapattól - akiknek az autójával Bryan Bouffier versenyez - kaptunk egy másikat és sikerült megoldanunk a problémát, így tudtunk is menni a Citroënnel, nem csak a többieket néztük.” – mesélt a pilóta a verseny elõtti próbatételrõl.
Valóban nem csak nézelõdtek és kocsikáztak a teszten Dávidék.
„Hívtunk egy mérnököt, aki a beállítások terén nagyon sok új dolgot mutatott. Teljesen másképp állította a diffiket, a rugókat, ahogyan eddig használtuk az autót. Mentünk így a kocsival és jónak tûnik! Meglátjuk, mennyivel lesz ez jobb.”
A szerdai és a csütörtöki nap a pályabejárásé és a gépátvételeké. Szerdán a vasárnapi szakaszokat rögzítették a fiúk. „Nagyon tempósak a pályák! Három szakasz egyezik meg a tavalyi versennyel és vannak olyan gyorsaságik, amiket most az ellenkezõ irányba kell teljesítenünk, mint ahogy az elsõ Barum Rally-nkon, tavaly mentünk rajtuk.
A hosszú áttételünk csak szerdán érkezett meg, most hozták ki utánunk. Még nem tudjuk, hogy azzal megyünk e, vagy a röviddel, még nem láttuk a szombati szakaszokat, az a csütörtöki napon kerül majd terítékre.”
A program teljesen hasonló az elõzõ évihez, a csütörtöki pályabejárás és átvételek után péntek délelõtt shakedown és kvalifikáció, majd a hatalmas tömegeket vonzó éjszakai, városi gyorsasági, ami már mért szakaszként szerepel az útvonaltervben. Szombaton nyolc, vasárnap hat gyorsasági szakasz, összesen 230 versenykilométer után örülhetnek majd a célba érkezõk Zlín fõterén.
A csapatunkról folyamatos információkat, képeket talál facebook oldalunkon!