Hogy hogyan nem sikerült két hete bejutnunk a Hungaroringen az akkreditált sajtómédiumok mezőnyébe, az a mai napig nem világos. Valaki valamit elszkúrt, talán véletlen, talán nem annyira, de mindegy már. Arra viszont remek volt ez a rossz hír, hogy alaposan beidegejlük magunkat, és eldöntsük, hogy jóvan, akkó a rosszakarókat pusszantjuk, és megyünk Brünn-be a következő futamra, és fotózunk, meg kipróbáljuk életünkben először, hogy milyen forrón publikálni a dolgokat. Aztán majd meglátjuk, hogy áll ez nekünk.

Aki hasonló dolgokon törné a buksiját, csak egy intelmem van. Ne vegyen részt az előző este lakodalmi mulatságban. Előelőszónak annyit, hogy retekül aludtam már péntekről szombatra virradóra is, valami négy órát, ami nálam a veszélyes kategória, megmozdulnak a hisztikockázati mutatók. Személyes időtervem szerint a következő várt rám szombat déltől; kora délután rajt Budapestről, Tihany. Onnan Este Balatonfüred, vacsibuli. Hajnalban átcsattog Veszprémbe (Digitalsport.hu főhadiszállás), hajnal négykor rajt, Brno felé. Egész napos feszes tempó, vasárnap késő délután vissza Veszprémbe. Puszi, pacsi, majd egy könnyed levezetés szólóban Budapestig.

Gondolkodtam erősen, hát jócsomó dolog. És mintha lenne valami fura a kis táblázatban. Ezer ördög és pokol, nincs benne alvás! .. De persze az élet mást hozott. Volt benne.

Szombaton Tihanyban, a dombtetőn, a ceremónia alatt is voltak már bajok. Néha nem értettem mit beszél a nagyon barátságos, egyértelműen Riseliőbíborosra emlékeztető pap. Persze ez egy háromnyelvű szertartás esetén nem csoda, meg a némettudásom is korlátokkal küzd, és alapjaiban is csak fiatalkorom első műholdas csatornáinak későesti műsoraira támaszkodik. És ez egy templomban jutott eszembe. Áhh.

A füredi Anna szálló recepcióján már kifejezetten csúnyán néztem a hölgyre, mikor közölte, hogy az épület másik szárnyába kéne elcsattognom a szobáig, amit ugyan egy percre sem fogok pihenésre használni, de van benne internet, meg konnektor, meg zuhanykabin. A vacsora parádésan sikerült, és utána sem volt a hangulattal baj, de mikor 03:15(am!)-kor álltam kifelé a parkolóházból, már lassú volt az autófókuszom. Veszprémig eseménymentesen haladtam, bár volt egy éles összetűzésem a navigációs készülékből beszélő hölggyel, mivel elfelejtettem kitörölni az előző úticélt, és több kereszteződésben is vitatkoznunk kellett.

Pontban négykor elrajtoltunk Veszprémből, a Rally.hu varázslatosan szimpatikus újságíró párjával egy dobozban, a hátsó sorban kétharmad digitalsport.hu. Az utolsó nyolcvan kilométeren Brno felé, életem legrosszabb minőségű autópályáján haladva elaludtam. Addig bírta az akksim a csökkentett módot. Nem, nem én vezettem, viszont életemben először aludtam kocsiban. Szerintem eközben döglött meg a nyakamban az egyik mozgatószervó, mert még e pillanatban is érzem, hogy nyikorog, meg sajog.

Első alállomás az akkreditációs centrum, a pályától nem messze, ahol egy csopperszalon is működik, természetesen beálltunk fényképezkedni egy Paul Teutul Sr.-ral dekorált utánfutó mellé.

Ezután a célállomás, belső parkoló, pakolunk a kocsiból kifelé. Jobbra mellettünk megáll egy bérelt Cé merci, kihajtogatja magát belőle Ivan Muller, meg Alain Menu. A balra mellettünk lévő helyre érkező kombiból meg pont kászálódik ki Tom Coronel. Életemben soha nem ébredtem még ennyi híres fickóval egy kupacban. Picit hezitáltam, hogy Tomot kérdezem meg, hogy vajon megköszönte-e a Norbinak az időmérőre szállított szélárnyékot egy sportszelettel legalább, vagy megyek a kékek után, és rosszul döntöttem, mert bár beszéltem a Sevis sztárokkal, de gyakorlatilag semmi értelmeset nem mondtak, majdmeglátjuk, majdkiderül, majdhafagy. Utána pici bandázás ment még a Parkolóban, mert pár autóval odébb meg pont Norbi anyukája érkezett meg, valamint Himesháza szurkolói keménymagja.

Hivatalos teendőink után bekvártélyoztuk magunkat a sajtóközpontba, tökölni pedig nem sok idő maradt, mert már az első fontos esemény, a warm-up kezdődött. Akartam még pár szót beszélni a Norbival, mielőtt beül, de tényleg csak egy perce maradt rám, kérdeztem van-e feszkó a mérési hiba miatt, de természetesen szó sem volt ilyesmiről. Mondta, hogy persze földhözcsaptak néhány cserép muskátlit dühükben, de senki nem neheztel senkire, ez van, nagyon kevés idő volt összecsavarozni a kocsit, mindenki nagyon fáradt volt, mostmeg aztán ami a csövön kifér.

Szabolcs, a Zengő Dension Team szoftvermérnöke is hasonlóan nyilatkozott, feszkó persze van, mert azért keresztbetett a jó rajtpozícióknak ez a mérési/számolási hiba, de harag nincs, a csapat az csapat, úgyhogy szó sincs verekedésről. Természetesen felhívta a figyelmemet arra a fontos paraméterre, hogy azért a kocsi jó. A pilóta motivált, a közönség hangosan norbizik (szerintem komolyan lesz lassan ilyen szó). Ezt akárhogy is forgatjuk, csomó előzést ad ki, ilyen ez a szitu. … és általában úgy van, hogy erre utalt még egy friss jel, a warm-up negyedik legjobb ideje Zengőék kosarában.

Gyorsan kiposztoltam a sportfotós zsenijeink néhány akcióképét a pálya széléről (hamarosan jön a teljes képcsokor, már a fikszálóban áznak a nagyítások!), majd elsétáltunk paddock-ot fényképezni, csajokról, sztárokról, törött kocsialkatrészekről mindig jó, ha van kép. Épp ezekről retusáltam némi zavaró borostát, amikor betoppant Vályi István is a Totalcartól, így a munkám sajnos percenként kényszeres vinnyogó röhögésbe fulladt, nagy élvezet képeket utómunkázni úgy, hogy közben a hasamat is fogni kell.

A betétfutamokat követően, közvetlenül az első WTCC futam előtt a rajtrácson szívtuk magunkba a semmihez sem hasonlítható atmoszférát a levegőben. Hátrasétáltunk az utolsó pozícióban már nem sokáig látható sárgafekete bmw-hez, dobtunk egy végső puszit a géptetőre, Norbit ilyenkor már nem illik zavarni, hagyni kell csukott szemmel beskálázni. A versenyt a csapattal, a családdal, barátokkal, izgultuk végig a bokszban. A rajt, és az első rund a várt eredményt hozta, ennyit előzni egy környi idő alatt én akkor sem tudnék, ha mindenki más állna. A boxban egy emberhez kellett csak orvost hívni, valakinek érthetetlen okokból 200 alatt ragadt a pulzusa. A lelátón zúgott a magyar nyelvű buzdítás, minden előzésnél óriási tapsvihar, és kiabálás, ha ez nem öt tized körönként, akkor semennyi. Bent a csapatnál ugyanez éppcsak picit halkabban, csak még megy a két tévé is, live timing, és élő adás. Aranyos érdekesség, hogy a csapatot tényleg szinte mindenki nagyon kedveli. A nemzetközi FIA pályabírok a verseny lebonyolításának szigorú rendjét felügyelik, a verseny alatt is járőrőznek a boxok előtt, mindenhova nagyon szigorúan benéznek, tételesen ellenőrzik a rendet. A Zengőék előtt meg lelassítanak, picit mosolyognak, és előveszik a mellényük alól az apró fényképezőgépüket, és befotóznak a bokszba, ahol földön, felnin, hordón, szamovárosdobozon ülő, vagy éppen fekvő emberek a tévére tapadnak, és nagy mennyiségű készpénzért sem vennék le róla a szemüket. Az első verseny parádés eredményt hozott, amit már nyilván ismertek, az utolsó centiig minden a helyén működött, ahogy kell. A pilótát nem volt lehetőségem megvárni, rongyoltam fel a médiacenterbe írni a marhaságaimat, gondoltam, majd később jól megcsapkodom a vállát, lesz még alkalom.

A két verseny között van még betétfutam, meg pár perc lazulás, nagyjából itt volt időnk először kimenni csurizni. Aztán a második verseny előtt közvetlenül lementem beszélni a Norbival, vetettem egy pillantást anyukájára, aki az első versenyen mellettem állt, láthatóan kicsit kipihente az izgalmakat, és készült fejben a következő versenyre ő is, naná, hogy neki sem könnyű nézni, amikor megcsúszik a Zengős BMW keresztben egy kigyorsításon. A kölyök egy ládán ülve koncentrált, úgyhogy nem akartam túl hosszú ideig piszkálni, csak rávillantottam a tarkóig érő vigyoromat, és megveregettem a vállát, hogy nabazze, erről beszéltünk. Azt mondta, hogy kiválóan alakult minden, az első métertől az utolsóig. A kocsi bitang jó. Na, most pedig ezt kéne csinálni mégegyszer. Utolsó eszmecsere, aztán az autót kitolták a srácok, Norbi pedig kisétált (a magyar szurkolótábor itt kiakasztotta a hangnyomásmérőt) , és beült.

Rajtceremónia, felvezetőkör, zöldlámpa. A második verseny sem kezdődött rosszul, és később is egészen minimális csetepaté volt csak, tényleg pici kocc. De a tempó nem volt most ugyanaz. Az autó valamiért nem volt az igazi, a konkrét oka lapzártáig nem lett meg, talán a koccanás talált el valamit nagyon rossz helyen, vagy ettől független volt a dolog, de a megelőzőleg prezentált erőfölény sajnos elmaradt. Az időjárás közben randán elromlott, rengeteget hűlt az aszfalt, de ennyit nem, hogy csak emiatt romoljon a kocsi teljesítménye ennyit. Szégyenkezni persze nem kellett, így is sikerült előrébb jönni, tűzijáték meg nem lehet mindig.

Az igazi rosszhír azonban csak a futam után érkezett, a bírák megbüntették a csapatot a verseny alatti minimális kocc miatt. Felfüggesztett pozícióbüntetést, és valódi időbüntetést kaptak. Nekem itt tényleg elgurult a gyógyszerem, mert egyéb versenyzők, mondjuk kék dekorszíneket használva gyakorlatilag körönként keverednek ennél durvább szituációba, természetesen nem kapnak semmiféle büntetést, és különben is, ez túraautó bajnokság, nem a minigolf regatta, ahol írásban kell elnézést kérni a szellentést megelőző legkevesebb egy héttel. Néha bizony gusztustalanul egyértelmű részrehajlás megy, de bekaphatják, mert tulajdonképpen ekkora szélben egészen elképesztően erősödik a nád. Sírni azért nem fogunk, mert a hétvége két darab záró pozíciója egy nyolcadik, és egy tizenötödik hely. Utolsó kockából rajtolva.

Az milyen már, hogy jön szembe két holland madár a paddock-ban a verseny alatt. Meglátják a Zengős pólót, rámutatnak, felröhögnek, és nekiállnak irgalmatlan hülye akcentussal ordítva norbizni. Elképesztően menő trend Norbiszurkolónak lenni a lelátókon. Is.

Mára a Zengő Dension Team, és ez a pokoli rokonszenves, szélvészgyors, mégis szerény kölyök az FIA Túraautó Világbajnokság talán nem a legnagyobb, de mindenképpen az egyik legfontosabb, és biztosan a legszimpatikusabb csillaga.

szpíd
Digitalsport.hu

>> képek a fotóalbumban <<