Dombovári Attila (GAZember) mondja el, mit is rejt a RALLYeSHOP turkálója, és úgy egyáltalán, mi is a Rallyongók boltjának története:
Hogy kezdődött?
Az első, kezdetleges webáruházunkat 2000-ben hoztuk létre, a rallyongók érdeklődése azóta töretlen. Az internetes oldalunk több fejlődési szakaszon ment át. A korábbi HTML struktúrát hamar lecseréltük, 2003-ban pedig már saját fejlesztésű programmal léptünk színre, mely azóta egy széleskörű webáruház-alkalmazássá nőtte ki magát. A RALLYeSHOPon kívül több más internetes bolt is működik ugyanezeken az alapokon.
Nem elég az on-line bolt? Miért volt szükség üzlet nyitására?
Az utóbbi időben folyamatosan fokozódott az igény egy kézzelfogható, budapesti üzlet megnyitására. Bár a csomagolásért külön díjat nem számítunk fel, a futár- és postaköltség sajnos így is nagyon magas. Kis értékű vásárlásnál néha előfordult, hogy a vevő többet fizetett a szállításért, mint magáért a termékért. Bizonyos árucikkek esetén könnyebb a vásárlásról dönteni, ha a terméket nemcsak fényképen látjuk, mielőtt kifizetjük.
Tavaly karácsony előtt baráti segítséggel létrejött a régen vágyott RALLYeSHOP üzlet, melyet egy kőbányai autószerelő műhelyből leválasztott helyiségben építettük ki, külön utcai bejárattal. Igyekeztünk olyan helyet találni, ami autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető, ugyanakkor üzemeltetési költsége nem olyan magas, hogy az árainkat emiatt emelnünk kellene. Az offline shop kifejezetten a rallyongók igényeinek kiszolgálására létesült, a forgalmazott termékek mindegyike kultúrált körülmények között megtekinthető, kipróbálható. Árukészletünk folyamatos bővítés alatt áll.
Nyitvatartásunkkal is próbálunk a rallyongói igényeknek megfelelni, hétfőtől csütörtökig 10-18 óráig, pénteken 10-16 óráig tartunk nyitva. Választékunkban szerepel az eddig megjelent szinte összes rallye témájú könyv és évkönyv, videók, DVD-k, pólók és egyéb ajándéktárgyak. Hamarosan Sparco termékekből és a hazai autósport témájú újságokból is teljes kínálatunk lesz. Az internetes shopban forgalmazott rallyongói árucikkeken túl célunkká tűztük a lejárt homológizációjú, használt versenyfelszerelések közvetítését is.
Újdonság a TURKÁLÓ. Mi is ez tulajdonképpen?
Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarországon a rajongott profi pilótákon kívül is rengetegen hódolnak az autósport különböző ágainak. Itt nem csak a másodosztály és rallye túra versenyzőire gondolunk, hanem pl. a szlalomokon és amatőr futamokon indulók népes táborára is. Nekik nincs szükségük a drága, legújabb szabvány és divat szerinti cuccokra, viszont évekig használhatják még azokat a felszereléseket, amelyeket a szabály már nem enged meg a profiknak. Tapasztalatunk szerint a versenyzőknél rengeteg jó állapotú, használaton kívüli ruha, sisak, ülés, öv, stb. porosodik, melyekkel nincs kedvük, vagy idejük foglalkozni. Nekik csak pénzük áll bennük, holott másoknak még jó szolgálatot tehetnének akár éveken keresztül is.
Ezért létrehoztunk egy olyan rendszert, amelyben közvetítőként veszünk részt abban, hogy ezek a cuccok jó helyre, szerető gazdikhoz kerüljenek. A behozott cuccokat hivatalosan átvesszük, állapotfelmérés után kategorizáljuk, és gondoskodunk arról, hogy mielőbb új tulajdonost találjanak az eladó által meghatározott áron. Az első darabok máris megtalálhatók a RALLYeSHOP weboldal Turkáló szekciójában, és rendszeresen hirdetjük majd őket egyéb formában is.
Mi várható a közeljövőben?
Régi vásárlóink, a rallyongók számára különleges meglepetéssel készültünk. Jövő héttől kezdődően a versenyszezon kezdetéig egy-egy napon népszerű versenyzők helyettesítik majd az egyébként profi eladóinkat. Az egyeztetések még folynak, és nem is szeretnénk előre elárulni mindent, de annyit már most elmondhatunk:
február 20-án 14-18 óra között Kőváry Barna és Hetei Zoli Trabant-huszárok osztják az észt és az autogrammot a RALLYeSHOP újonnan nyílt üzletében:
1107 Budapest, Fogadó u. 1.
Telefon: 221-8338
Gyertek el, nézzétek meg Őket és minket.
Szeretettel vár mindenkit a RALLYeSHOP csapata
