Idén végre elérkeztek Balogh Janiék oda, hogy nem csak murván, hanem már aszfalton is bátran és gyorsan teljesítenek. Megvan a kellő összhang gép és ember között, a kitartó és alázatos munka és a türelem, mintegy másfél év után, végre meghozta a várva várt eredményeket.

Hogyan készültetek a legutóbbi versenyetekre?
Sajnos Dani ezen a versenyen családi elfoglaltsága miatt nem lehetett velünk, hiszen Dorka új óvodába ment, és ahogyan ő mondta, néha a prioritások felülírják a történetet.
Ezzel együtt egészséges feszültséggel vártuk a kassai futamot, nagy volt a várakozás, hiszen számomra kérdéses volt még, hogy aszfalton hogyan tudunk helytállni, mert a legutóbbi ilyen talajú versenyen (Mecsek Rallye-n) nem sikerült célba érnünk, akkor még voltak kérdőjelek. Nem tudtuk akkor, hogy a kocsi év eleji erőtlenségből adódott-e a sikertelenség, vagy éppen mi nem voltunk a topon, az én képességeim nem annyira jók-e az aszfalton. A szlovák megmérettetés egészen más volt, mint a hazai ismert pályákon zajló küzdelem, itt fejest ugrottunk az ismeretlenbe. A korlátozott tréning ilyen nehézségű pályákon nem teszi könnyűvé a feladatot, és számomra főként az első napi szakaszok jelentették a kihívást. Mi egy olyan taktikával készültünk a versenyre, hogy az első napot megpróbáljuk túlélni, majd a második napon beleerősítünk, mert azok a gyorsaságik már inkább hasonlítottak aszfaltos versenyre, mint az előzőek, ott már lehetett gyorsan közlekedni. Izgalmakkal teli verseny volt, kijutott mindenből, meggyűlt a bajunk az időjárással is, nehéz pályákon teljesítettünk, melyek előtt még a szlovák és lengyel mezőny is megemelte a kalapját.

Mi adta a pályák nehézségét?
Nem csak vonalvezetésében, hanem jellegében is összetettek voltak. Szűk erdei úton versenyeztünk, ami egyrészt nem volt túl tiszta, másrészt folyamatosan változott. A hétköznapi forgalomban ezeket nem használják, így a verseny során tisztultak, de inkább murvával felszórt utakról beszélhetünk, mint aszfaltról. Minden egyes körben más és más volt a pálya. Az ismeretlen pályákból – és a háromszori tréningezési lehetőségből – adódóan szükség volt a teljes navigátori munkára, mint ahogyan Aradon is megtapasztaltuk azt. Ezúttal Béres Laci barátom kapta feladatul a jobb oldali munkakör betöltését, ő volt a beugró, hiszen Dani nem tudott részt venni ezen a rendezvényen.

Milyen volt a versenyzés?
A verseny krónikája számunkra úgy zajlott, hogy igyekeztünk a lehető legjobb ritmust megtalálni, és ez az elején nem tűnt gyorsnak belülről nézve, pedig talán mégis ez volt a megfelelő, ha az időeredményeket is figyelembe vesszük. Később voltak olyan helyek, ahol tovább tudtunk erősíteni, határozottabban és gyorsabban versenyeztünk, maradt is bennünk tartalék, mégis azt kell mondjam, hogy ez a ritmus talán már kicsit sok volt. Az ominózus ugratós résznél sikerült nekünk is úgy elugratni 185-tel, hogy az utána lévő 100-150 méter a kitérőig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy össze tudjam szedni és meg tudjunk állni. A kitérőnél tolatnunk kellett, ami már komoly időveszteséget jelentett. Még ezen a gyorson sikerült egy árokba is beugratnunk, ahol a betonperemen 20-30-40 métert toltuk az autót a kartervédőn, és csak abban reménykedtünk, hogy semmi nem kerül az utunkba, amit a nagy fűtől nem látunk esetleg. A szerencse mellettünk állt, vissza tudtunk jönni az útra, de egy intő jel volt a verseny további részére nézve, hogy itt azért össze kell kapjam magam, nem lehet ész nélkül rohangálni, így gyakorlatilag az elfoglalt pozíciónkat megtartva, beosztva az elején megszerzett előnyünket, „okos versenyzéssel” folytattuk a napot. Mindez elégnek bizonyult, bár voltak apróbb taktikai hibáim, hiszen voltak olyan pályák, ahol kevésbé tudtunk jól teljesíteni (lehet az előnyből adódóan kiestem a ritmusból), de azért a nap végén még sikerült egy húzósat mennünk, ez egy élvezetesnek tűnő gyorsasági volt számunkra, és ez már jó előjelnek bizonyult a másnapi folytatást illetően.

És valóban jól sikerült a másnap?
Az első gyorson még átjöttünk, de a második pályán meleg, száraz körülményekre alkalmas gumijaink ellenére elkezdett cseperegni az eső, ami benn a gyorson már szakadó esőként volt jelen. Sokáig bújtuk az időjárási előrejelzéseket, de a helyi sajátosságokat nem jósolták, mi kicsit elszámoltuk magunkat, így a következő gyorsaságikon óvatos voltam, Tyutyu pedig loholt a nyakunkban, ő azért nem adta fel! Az utolsó kör hosszú gyorsaságija előtt nagyon feszült voltam, tudtam, hogy ott jelentős különbségek alakulhatnak ki. Az volt a legfeszültebb szakasza a versenynek, hogy jó legyen a ritmus, ne kelljen tolatni, ne hibázzunk… hiszen simán össze lehet szedni akkora hátrányt, hogy gyakorlatilag megfordulhatott volna a meccs állása. Sajnos Tyutyuék műszaki problémájából adódóan ez a nagy meccs elmaradt, végül csak minimálist tudott hozni rajtunk, mi pedig a reggeli bátor gumiválasztós taktikánkat biztonsági autózásra cseréltük, mert nem mertünk az időjárással szemben kockáztatni.

Mit hozott a verseny vége?
Idén először próbáltam koncentrálni a Power Stage pontozásra, és ezúttal az utolsó pályán egy nyugodt, gyors autózással megnyertük a kategóriánkat, így plusz pontokkal gazdagítottuk az év elején még elég rosszul álló, de mára már egészen normálisan alakuló ponttáblázatunkat. Mindhárom bajnokságban jól szerepeltünk, az ORB-ben az abszolút negyedik helyet szereztük meg, kategóriánkban pedig az első hely lett újra a miénk! Nagyon jó eredményként értékeljük, nagyon örülünk, hogy talán mégis van esélyünk arra, hogy ott tudjunk lenni, ahová vártuk magunkat, és amiért már nagyon sokat dolgozunk!
A nemzetközi mezőnyben – 3 ország mezőnyében – nem volt gyenge a felhozatal, de számunkra szerencsére jól alakult a verseny. Voltak olyan helyek, ahol nem mi voltunk a leggyorsabbak, de végül mi értünk be először a célba! Ez egy raliverseny, itt azért valamilyen szinten stabilan is kell tudni menni. A jövőre nézve pedig mindenképp bizakodásra ad okot, nagyon kellett már ez a pozitív élmény! Az aradit is úgy láttuk, hogy az is egy pozitív élmény volt, hiszen a helyiekkel is tudtuk tartani a lépést, de ez egy igazán nagy plusz, hogy aszfalton is – hellyel-közzel – sínen vagyunk! Nem akarok telhetetlen lenni és nem akarok átesni a ló túloldalára, de úgy érzem, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, a gyorsulásra, és egyébként meg tök jó ránézni a két kupára itt a nappaliban… :-)

Baranya Kupa?
Vannak céljaink továbbra is, év végén szeretnénk a kategóriánkban a dobogón végezni, és még ha nem is erre helyezzük a fő hangsúlyt, szép befejezése lehetne az évnek. Szeretnénk tovább folytatni azt a munkát, ami már oly sok kudarccal is járt, de ami most mégis kezd pozitív irányba indulni, a záró futam pedig egy igazi megmérettetés lesz számunkra, hogy vajon a továbbiakban is ilyen gyorsak tudunk-e maradni? Ha pedig tudunk, akkor remélhetőleg tudunk köszörülni azon a csorbán is, amit év elején szenvedtünk el a bajnokság szempontjából. Szeretnénk, ha fel tudnánk tenni az „i”-re egy kicsi pontocskát, hogy azért mégiscsak csináltunk valamit az idén! Tudom, hogy még mindig kell bátorodnom az aszfalton, de annak örülök, hogy már kellő összhangban érzem magam az autóval ezen a talajtípuson is, és ezt már régen nem mondtam! Mindig voltak kétségeim, hogy mi a jó beállítás, mi az, ami nekem jó aszfalton, és ezt az összhangot nehezebb megtalálni itt, mint murván. Nem mondhatom, hogy ez az a pont, amikor már csak rajtam múlik, hogy mikor bátorodom meg, és nyilván nem szeretnék egy újabb „pofonládát feszegetni”, mert annak nem lesz jó vége, de most már nincs akkora hátrány, ami miatt az embernek agyalnia kell, hogy akkor hogyan kellene ezt másként. Most jön az, hogy még tudunk kicsit gyorsulni.

Komlón már Danival?
Igen, ott már újra együtt támadunk! Lélekben azért velünk volt Ő is, és az eredményeinket is figyelte folyamatosan, sőt telefonon koordinálta az eseményeket. Kislánya, - Dorka -, nagy szurkolónk, tőle ered a „Hajrá Bolonyai!” bíztatás, ami jó párszor elhangzott náluk odahaza a verseny során. Ebben a sok munkában megkapta Dani is a maga részét, főképp a negatív adagból, és nekem ez egy elég komoly hiányérzet volt, hogy ő ebben a sikerben nem tudott személyesen részt venni, de majd igyekszem Baranya Kupán kárpótolni őt!