Jaj, mit keresek én egy szlalomon?

Persze nem azért, mert azzal bármi baj lenne, hanem mert olyan nekem, mintha az ügetőn lennék. Kereke is van, lóerő is van, megyen is, mégsem tudom, hogy mit kell nézni egyáltalán, pláne mit kell róla írni. Egyszer voltam szlalomon, a rakparton, de annyira tizensok éve, hogy még az is lehet, hogy húszon. Volt kilencszázhetven műanyag bója, harminchét Trabant, meg egy Lada. A Lada nyert.

Szóval forgattam a kezemben a verseny honlapjának főoldalán is látható flyert, mint Aranypart Niki a szorzótáblát. Néztem természetes fénynél, gyertyánál is, há mondom, nagy trükk nincs, ez itt egy Prelude. Úgy néz ki, hogy ráadásul ez valami fő műsorszám. Na, ebből mi lesz. Ennél a résznél azért már látszik, hogy mekkorát bír tévedni, aki picit szemellenzős, közepesen felkészületlen és nagyon hülye.

Aki tudta eddig is, annak úgyis mindegy, aki meg nem, annak leverem a lasztit, az a Prelude, az nem az. Hanem egy középre rendezett Audi S8 hosszmotor, alaposan felpöckölve, meg a köré szervezett, épített versenyfutómű. Meg valami Honda kasztni, mert az volt raktáron. Olyan szürreálisan típusidegen hangja van, hogy sokkotkapsz.
De én ezt reggel még nem tudtam, csak annyit, amennyit BravaLaci barátom mondott, hogy érdemes lemenni, mert ércsemmármeg, hogy ez eleve nem sima szlalom, hanem extrémkupa, ahol nagyon sok múlik a pilóták ügyességén, meg hát kivonulunk szakmailag fényképezni (galéria!), meg különben is, ott van a Bakonyi Csaba, aki beígért egy jobb1 ülést az egyik futamra nekem a sokkerékhajtású Audi nyolcvanassal. Versenyautóban ülni márpedig remek dolog, még azon az oldalon is. Innentől nem volt kérdés.

Ennek megfelelően szombaton, hajnali fél nyolckor Budapesten motorbiciklire fagytam, majd fél kilenckor leolvadtam róla Veszprémben és kimentünk a régi szomszéd katonai reptérre. Pályarajz. Velem ellentétben a nevezők képesek voltak épeszű időben felkelni, úgyhogy tele volt a parkoló mindenféle, csupa életszagú sárkánnyal. Bakonyi Csabi pedig épp utánunk érkezett.

Így volt alkalmam benézni a még tréleren álló Audi alá. Természetesen erről is kiderült, hogy épp ilyen kasztni volt kéznél, a többi dolog pedig épített. Bár nem teljesen típusidegen, az orrában egy biturbo V6 csattog, persze nem holmi sima, gyári kivitelben, mire lenne elég 381 ló. A hajtás pedig szintén egy megreszelt, 3db torsen-es quattro. A futóművek részben saját tervezésűek és építésűek. A hátsó érzésre is zseniális dolog, nem győztem nyáladzani a kanyar közben, de erről később.

A verseny két különböző vonalvezetésű, helyenként szemcsésen málló típusú, MIG-ekhez szokott reptéri betonburkolaton folyik. Mindenkinek illik végigmenni az egyes, és kettes pályán többször is, ezek majd kiadnak valami időeredményt, a pálya végén a stop táblánál meg nyomatékosan kötelezően előírásosan meg kell állni, mert levágják a lábadat. A tervezett útvonalat gumibálák mutatják. A legügyesebb a végén bádogpoharat, meg pezsgőt kap, ahogy szokik lenni.

Nincs sok gatyázás, a szpíkör kábé annyit mondott reggel a mikrofonba, hogy kinyitott a büfé, a versenykocsikat meg kéretik a rajtba fáradni. Ladák, béemvék, szuzukik, szívvel-lélekkel, kicsi pénzből, sok kacsaszalaggal megépítve. Én szeretem az ilyet, mikor egy kocsinak nem olajsejk-01 a rendszáma, és nem százhetven eurós magnézium szelepsapka van a mankókeréken is. Volt néhány különlegesség, például hátsókerék-hajtású Swift sedan. Amit sokáig kellett nézni, mire elhittem. Szóval ez pont olyan rendezvény, ahová nagyon elmennék egy saját tákolmányt végigkergetni. Mert tisztességesen meg van szervezve, vannak alapjai, már-már tradíciója is, mégis nagyjából aprópénz a nevezési díj, nincs semmiféle presszió, a légkör családias, beállsz a rajtba, zöld után meg segítesz lelkiismeretesen felgumizni a pályát. Ha kifogy a benzined, akkor bemondatod a hangosba, hogy szeretnél venni barátilag diszkont áron vagy tíz litert, helyi használatra, az érdeklődök tessék szíves a hiányos elejű, piros fiátúnó betöltőnyílásához fáradni. Ez a nekem való hely, itt megássák a sírját a továbbértékesíthető üzemanyag rozsdás korlátainak, meg egy gumifüst alatt a jövedéki adónak is. Szóval ilyen a hangulat, na.

Fotóztam a pálya mellett, mondjuk azt nem tudom minek, leginkább azért, hogy legyen intő példa digitalsport.hu fotófenoménjeinek, hogy a helytelenül megválasztott záridő milyen rohadt brutális életlenséget okozhat, amikor odajött hozzám a Bakonyi Csabi, hogy kezd jól működni az Audi, akkor van-e kedvem beülni egy kőrre.

Mondom, nem is tudom, meg kéne kérdeznem anyámat, de hát biztos vásárol, najó. Kerített nekem egy sisakot, betette a fényképezőgépemet az értékmegőrzőbe, megmutatta, hogy kell becsatolni a négypontos övet (Tiszta röhej, de én akárhányszor ültem eddig versenyautóban, engem mindig bekötött valaki, ezért nem volt egyértelmű, hogy mit hova dugjak. Lukszusújságíró baze.). Aztán beálltunk a rajtsorba.

Gondoltam jól fog jönni egy igazán hülye kérdés az elején, például hogy mely alkatrész egyezik meg ebben a kocsiban, és az én 2.8as Audi nyolcvanasomban. Jah, hát egy kárpitpatent furat mérete hátul az hasonló lehet. Meg talán annak is négy a kereke, és a teteje van fölül általában. Remek. Megtört a jég. Akkor a technikáról pár szóban; RS4 motor, 2.7 liter, turbo (strandlabda méret, ráadásul lehet, hogy a gyári konfighoz hasonlóan nem is egy, de erre nem kérdeztem rá), speciális szoftver, rajtautomatika, rengeteg torsen diffi, csomó ló, a szám konkrétan négyessel kezdődik, de inkább az ötszázhoz van közelebb. Kiforratlan, fejlesztés alatt álló paraméter pillanatnyilag; fékrendszer. Kiforratlan, rohaggyommeg, hogy nemműködik paraméter pillanatnyilag; ALS. Csabi előre is jelezte, hogy még nem kerek a szekér, ráadásul most a legújabb, hogy leáll néha alapjáraton. Ami meg is történt. De koncentráljunk arra, hogy megy; orbitális méretű turbólyuk után közepes fordulatszám fölött maga mögé dobja az alatta található burkolatot, és irgalmatlanul elindul, a pörölycsapás jellegű tolóerő egyenletesen megmarad a redline-ig. Nagyon szépen, lelkesen megy. Nem hibátlan, nincs még kész. De van szíve. A hátsó futóműben rendesen érezni menet közben a vele töltött átvirrasztott éjszakákat, az olyat fog, hogy becsuriztam, és mint említettem, egyedi, saját tervezés, pokoli jó munka. A tulajdonos/versenyző/fejlesztőmérnök, Bakonyi Csabi érti a szakmát, nem ma kezdte, ráadásul kedves és közvetlen pasas, hibátlanul passzol a szimpatikus környezetbe, ráadásul a verseny egyik legjelentősebb résztvevője is természetesen. Jó érzéssel szálltam ki a menet végén, de persze most sem szívesen, köztudottan levakarhatatlan vigyorral elüldögélek napokig bármiben, amiben van bukócső, és nagyon gyorsan képes helyet változtatni.  Talán, ha alaposan benyalok, még visszaülhetek egyszer. Még nem is mondtam, hogy az Audinak a színe is nagyon szép.