
Kalandorok a kalandparkban
A nyugati régió amatőr rally bajnokságának hivatalos versenysorozata a Céltrans Rally Sprint bajnokság hatodik, utolsó futamához érkezett, melyet a városlődi Sobri Jóska Kalandparkban és annak környékén rendez a győri Arrabona Rally Club. A versengés a Bakonyi Kalandpark Kupáért zajlik majd.
A verseny október 19-én szombaton reggel a már hagyományosnak mondható adminisztratív és technikai átvétellel kezdődik. A környék adottságait kihasználva körgyorsot jelöltek ki a rendezők, mely 14 és fél km hosszúságú lesz. A népes mezőnynek háromszor kell majd teljesíteni a szakaszt, így összesen 43,59 km lesz az a táv, melynek teljesítése után kiderül, hogy ki a leggyorsabb ezen a napon.
Az idei év előírásainak megfelelve az Arrabona Rally Club tagjai minden szakmai tudásukat felhasználva építik a pályát, hogy a több mint 110 versenyzőpáros számára kihívásokkal teli legyen ez az októberi nap. A győri rendezésű futamokon eddig is láthattak osztrák rendszámokat a nézők, most is hatan érkeznek a szomszédos ország versenyzőpárosai, hogy tovább küzdjenek a hazai mezőnnyel.
A 2013-as évben abszolút bajnoki cím sorsa már eldőlt, mert a Fodor Márton - Leimeiszter István páros már bebiztosította magának a dobogó legfelső fokát. A kategóriák közül is néhánynak megvan már a bajnoka, de több helyen még az utolsó futamra marad a sorsdöntő megmérettetés.
Bognár Gábor, az egyesület elnöke elmondta, hogy nagyon örül a több mint száz nevezőnek, ugyanakkor hatalmas felelősség is ennyi autó versenyzését és mozgását koordinálni: "A lehető legjobb szakemberekkel dolgozunk minden poszton, sőt most először valamennyi lassítóban és az IE.-ben GoPro kamerával vesszük fel az eseményeket a későbbi vitás esetek megnyugtató tisztázására! A rajtolás lámpára történik majd, ami lehetővé teszi a legideálisabb pillanatot erre. A 80 fős rendezői gárda megtesz majd mindent a biztonságos, pontos lebonyolítás érdekében", mondta Bogesz, aki maga is szívesen indulna ezen a hangulatosnak ígérkező versenyen.
A kilátogató nézők bizonyára nem fognak unatkozni, mert a 110 autó folyamatosan betölti majd a pályát, melynek minden pontján hatszor haladnak el, így bőven lesz kinek szurkolni.
>> hivatalos honlap <<
>> 1.sz. végrehajtási utasítás <<
>> program <<
>> előzetes időterv <<